Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek is ingyenélő vagyok?
Férjemmel még főiskolás korunkban ismerkedtünk meg. Mivel a szüleink nem gazdagok, ezért fősuli alatt mindketten dolgoztunk, hogy egy kicsit könnyebb legyen a szüleinknek, illetve, hogy nekünk is jusson szórakozásra is. Még főiskolás voltam, férjem már végzett, amikor összeházasodtunk, és a nagyszüleitől örökölt házba költöztünk. Ő nagyon jó helyen talált munkát, én maradtam annál a cégnél, ahol diploma előtt is dolgoztam, mert tudtam, hogy visszavárnak szülés után is. Ráadásul szerintem elég jól keresek, nem minimálbért kapok, és nem olyan munka, ami mellett ne lenne időm a családra, háztartásra, viszont előrelépési lehetőség sincsen.
Megbeszéltük a férjemmel, hogy ez így nekünk megfelel, kényelmes munka, szeretem csinálni, és nem bébiszitter neveli a gyerekeinket, ráadásul minden egyéb juttatással együtt 200.000 Ft felett keresek havonta, ami szerintem mai viszonylatban nagyon jó pénz.
Férjem viszont nagyon jó a szakmájában, és mivel én az itthoni dolgokat igyekeztem átvállalni, volt lehetősége előrébb jutni, így most nagyon jól keres, többszörösét az én fizetésemnek. Sokat dolgozik, igaz nagyon szereti is a munkáját, és szerintem a családjával is foglalkozik, a gyerekek imádják, boldogok vagyunk.
Az egyetlen dolog, ami zavar (nagyon zavar), hogy sokan megszólnak minket a környezetünkben, hogy én ingyenélő vagyok, a férjem halálra gürizi magát, én meg csak költöm a pénzét. Közös kasszán vagyunk valóban, de ez így volt akkor is, amikor összeköltöztünk, és ugyanannyit kerestünk, fel sem merült bennünk, hogy ezen a későbbiekben változtassunk. Belegondoltam, hogy az én fizetésem valóban nem fedezi a kiadásaink felét, és akkor a ruházkodásról, szórakozásról, nyaralásról még nem is beszéltünk. Ilyen formán, valóban a férjem fizetéséből élek ilyen jól én is, de a beszólásokig eszembe sem jutott, hogy én ingyenélő lennék.
Köztünk ebből nincs probléma a férjemmel, de érdekelne hogyan látják kívülállók a helyzetünket. Szerintetek is kitartott nő vagyok, vagy másoknál is így működik a dolog, ahogy nálunk? Előre is köszönöm a válaszokat.
A válaszok elég egyértelműek, hogy "nem vagy ingyenélő".
Az irritálhatja a beszólókat, hogy jó helyre tetted be a se..ed,
és van egy olyan kassza otthon, amibe te beleteszel havi 200ezret, de a többszörösét veszed ki onnan!
Ilyent mások is szeretnének!
Köszönöm a válaszokat!
Úgy látszik tényleg év vagyok ilyen lüke, hogy képes vagyok ezen agyalni.
Leginkább az iskolában, óvodában szokott előfordulni, hogy belépek, és hirtelen nagyon harsányan elkezdenek arról beszélni, hogy egyeseknek milyen könnyű, mert a férjük jól keres, vagy hogy könnyű mosolyogni, ha a bejárónő takarít, főz. Ami egyébként azért vicces, mert nincs bejárónőnk...
Szóval ilyesmikre céloztam. A szomszédokkal nincs igazán baj, szóval költözni szerencsére nem kell. :)
Szia!
Egyáltalán nem vagy ingyenélő. Ne foglalkozz a beszólásokkal. Ha meg nagyon zavar nyugodtan szólj be te is (pl. a fentebb írt bejárónős jó). Senkinek semmi köze hozzá, hogy mennyit kerestek. Amúgy honnan tudják, kiplakátoltátok?
Irigyek, mert amíg ti a hónap végén szintén kényelmesen bevásároltok, addig ők számolgatnak, hogy mit vehetnek.
Te sok mindent leveszel a férjed válláról, ami nélkül ő nem léphetett volna előre.
Nálunk is a férj keres jóval többet, feleség otthon gyeden. Soha nem okoz problémát, hogy a feleség többet költ, mint amennyit betesz, mert ő vásárol meg mindent, fizeti a számlákat, intézi amit kell.
Ha nem tudsz túllépni a dolgon, akkor költözzetek el.
Nem, nem vagy ingyenélő, elvégre van kereseted.
Nekem mondjuk csak 20 évesen számított nagyon jó pénznek havonta két kiló, de te tudod.
Ami furcsa nekem nagyon, hogy hol vannak az ambícióid?
Nem szeretnél fejlődni a szakmádban, feljebb lépdelni a ranglétrán.
Mert tudod arra is gondolnod kell ám, hogy mi lesz akkor, ha valamilyen okból kifolyólag véget ér a házasságotok.
Akkor is azt fogod gondolni, hogy nagyon jó pénz az a két kiló?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!