Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan dolgozzam fel, hogy sokkal több pénzt keres nálam?
Egész életemben maximalista és ambiciózus nő voltam. (Illetve kislány, mikor épp mi.) És van most egy jövendőbelim, akivel régóta együtt vagyunk. Már megkérte a kezem, satöbbi. Neki piacképes szakmája van, és kapott most egy nagyon jó álláslehetőséget - és azt akarja, hogy költözzek hozzá. Nekem még ki kellene tanulnom egy szakmát, hogy piacképes legyek én is, és amit a tanulás mellett részmunkaidőben keresnék, abból nem tudnám magam eltartani. Azt mondta, őt nem zavarja, hogy közös kasszán vagyunk, sőt, azt sem várja el, hogy akár 4 órában dolgozzak. Szívesen kifizetne nekem egy egyetemi tandíjat, én viszont rosszul vagyok a gondolattól, hogy eltartson. Amióta ismerjük egymást, mindig én voltam a szorgalmasabb és én dolgoztam többet. És persze vezetném a háztartást is, meg minden, de valami bennem nagyon tiltakozik ez ellen a dolog ellen. Azt viszont nem engedné meg, hogy túlhajszoljam magam heti 40 óra munkával a tanulás mellett.
Mit tegyek, hogy elfogadjam?
válasza: válasza:Ez most házasság lesz, vagy sorverseny?
Te egy versenyben élsz... Elég undorító viselkedés, már bocs. Ahelyett, hogy büszke lennél arra, hogy ilyen segítőkész párod van.
Szerintem nem illetek össze. Neked valaki olyan kéne, aki mellett fizetheted a saját éttermi számládat, és versenyezhetnétek, hogy kinek van több pénze, és ki dolgozik többet. Na ez neked való lenne, és ezt gúny nélkül mondom.
válasza: válasza:A hiba az, hogy együtt-élés nélkül jegyezgetitek egymást meg turkáltok egymás zsebében. Majd ha együtt éltek 1-2 évig, akkor gondolkozhatsz esküvőn, és akkor, ha a szeretet lesz a lényeg, nem a lóvé, meg a státusz.
Éretlen vagy a párkapcsolatra. Ezt dolgozd fel előbb.
válasza:Először is legyél büszke a párodra és legyél neki hálás, hogy így gondolkodik, ennyire szerető, gondoskodó. Manapság ez ritka.
Másodszor ez is a felnőtté válás egy része. Megtanulni valakivel együtt élni a mindennapokban úgy, hogy ezeket a dolgokat tudjuk kezelni. A közös kassza sokkal szorosabbá teszi a kapcsolatot, emeli az összetartozás élményét, de az is hozzátartozik, hogy szinte soha nem lesz olyan időszak, amikor mindketten mindig ugyanannyival járultok hozzá a közös élethez. Most ő keres jobban, de lehet hogy lesz még idő amikor fordulni fog a kocka, szóval ezen szerintem nem kell sokat agyalni. Ennél jóval fontosabb dolog, hogy működjön köztetek minden, igazán szeressétek és tiszteljétek egymást.
Miért kell undorítónak és lelki szegénynek nevezni azt, akinek megfelelési kényszere van?
Egész életemben azt nevelték belém, hogy ha nem járulok hozzá a családi kasszához, akkor takarodjak az asztaltól... Amíg kicsik voltunk a testvéreimmel, folyton figyeltem, hogy apám milyen isteni kajákat visz, amikor dolgozni megy. Szendvicset füstölt sonkával, csemegeuborkával, tojással, sorolhatnám. Nekünk pedig otthonra a kosztpénzből anyám csak olcsó párizsit vett meg fehér kenyeret, mert a családi pótlék után a gyerekeknek "ennyi járt" Úgyhogy ettük a rántott párizsit meg a rizst magába, néha csak kenyeret sóval. Azért, mert 6-8 éves gyerekként nem tudtuk magunknak előteremteni az élelmiszerre valót.
Aztán a szüleim elváltak és iszonyú szegényen éltünk évekig. Néha szó szerint éheztünk, és esténként a szomszéd pékségből hoztuk haza azt a maradékot, amit másnap nem lehetett volna eladni. Mindig tepertem az iskolában, hogy ösztöndíjas legyek, és az ösztöndíjamat is élelmiszerre költöttük.
Aztán most itt van ez a srác, akivel nagyon szeretjük egymást, és ő az első ember az életemben, akinek van pénze, ráadásul rám akarja költeni. Hogy végre tudjak úgy tanulni, hogy mellette nem dolgozom éjszakai műszakban, és hogy ne kelljen attól félnem, hogy 20.-a után már nem lesz otthon semmilyen ennivaló, mert "hónap vége van". De úgy érzem, nem érdemlem meg. Emiatt pedig rosszul érzem magam. És igyekszem elfogadni a helyzetet.
Köszönöm a hasznos válaszokat.
válasza:Már ne is haragudj de itt a szüleid rontottak el nagyon valamit a fejedben. Mi most költöztünk össze a barátommal, mert engem felvettek msc képzésre, ő pedig jobb munkát kapott. Fele annyi sincs a bevételem, mint neki így mondhatni eltart, ha így gondolkodnánk. De azért vagyunk egy pár, hogy együtt éljünk, együtt oldjunk meg mindent és a kassza is közös. Nem költöm marhaságokra a pénzét, ő pedig a megkérdezésem nélkül nem nyúl hozzá, mert nem tudja még mennyi kell a háztartáshoz és nem szeretné ha mínuszba mennénk. Szóval szerintem értékelni kellene a párodat, hogy tényleg úgy gondolkodik, hogy ti. Plusz ha már el vagytok jegyezve, és így nem akarsz összeköltözni vele, mert ez eltartás mi lesz később mikor házasok lesztek és esetleg gyereket szülsz? Akkor is kevesebb lesz valószínűleg a bevételed, mint neki. Vagy évekig spórolsz arra az időszakra?
Egyébként már ne is haragudj de milyen anya az olyan, aki a kisgyerekének úgy ad mondhatni egészségtelen kaját miközben az édesapa dőzsöl? Nálunk mindenki ugyanazt a kaját kapta csak kortól függően az adag tért el. Így mikor iskolás voltam fele annyit ettem lányként, de már fejlődő szervezetként, mint édesapám, aki felnőtt férfi volt ámbár ülőmunkát végzett. Ha fizikait lehet háromszor annyit evett volna, de nem más kaját. (max akkor ha valamelyikünknek nem tetszett volna a menü)
válasza: válasza: válasza:Én sem tudnám elfogadni. Egyrészt azért, mert évekről van szó, mi lesz ha megromlik a kapcsolatunk addig, vagy elveszti az állását, vagy bármi? Akkor mi lesz velem/velünk?
SZERINTEM nem jó ennyire függni a másiktól. Bármikor bármi történhet, ami megváltoztatja a helyzeteteket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!