Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Jogosan osztottam ki a férjeme...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogosan osztottam ki a férjemet vagy csak hisztis voltam?

Figyelt kérdés

A férjemet eddig 2* műtötték gerincsérv miatt. Itthon mindentől megkímélem, ne emelgessen semmit, ne terhelje túl magát, mert saját bevallása szerint már 10kg megemelése után is annyira fáj a háta, hogy mozogni is alig bír. A múlt pénteken este úgy jött haza, hogy alig bírt járni, persze orvost hívtam, kapott gyógyszereket minimum egy hétig feküdnie kell. Azt mondta, a munkából hazafelé jövet elesett és így húzta meg a hátát. Én mindent a kedve szerint csináltam, azt főztem amit akart, én segítettem neki fürdeni, még wc-re is én támogattam ki illetve az első két napban még ágytálaztam is. Ma reggel 1/2 8kor becsöngetett egy kolléganője (a férjem még aludt), hogy hozott egy kis sütit a betegnek és hogy mennyire sajnálja, hogy így végződött a pakolás. Én bambán néztem, hogy miről beszél, a férjem elesett, erre kiderül, hogy dehogy esett el, egész csütörtökön és pénteken neki segített a költözködésben és amikor a hűtőt vitték ki, akkor húzódott meg a háta.

Mikor a férjem felébredt, megmondtam neki, hogy ezután majd nyugodtan kérjen segítséget a kolléganőjétől, mert én többet nem fogom ápolni, ha közben ő hazudozik nekem. Még ő volt felháborodva, hogy én mit képzelek magamról, miért nyomozgatok utána és ő akkor és annak segít akinek akar. Megkaptam, hogy egy hisztis tyúk vagyok aki mindent túlkombinál.


2013. aug. 22. 14:11
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
95%

Nem volt igaza, és szerintem van vaj a füle mögött, ha egyből visszatámadt, de ne legyen igazam...

(Nem hiszem, hogy történt valami, mert a kolléganő nem lett volna ilyen nyílt, ami nem jelenti azt, hogy a férjed nem akarta...)

2013. aug. 22. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 anonim ***** válasza:
95%
Én tuti ráöntöttem volna az ágytál tartalmát...
2013. aug. 22. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 anonim ***** válasza:
94%

Basszus, tényleg vaj lehet a füle mögött.

Jogos, segítsen neki a kolléganője, ha kell neki valami.

2013. aug. 22. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 anonim ***** válasza:
100%

Na remélem itt vége is a nővér szerepnek.

Oldja meg maga!

Csinálj magadnak programot és menj el!

2013. aug. 22. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 anonim ***** válasza:
100%
Ha a kolléganője kedvéért tud hűtőt cipelni, otthon is gondoskodhat magáról.
2013. aug. 22. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 anonim ***** válasza:
100%
Az exem mindig támadó volt, mikor vaj volt a füle mögött (utólag derült ki, hogy csalt). Mikor simán lebukott, mert belezavarodott a saját hazugságaiba, olyan eszméletlen módon agresszívan reagált, hogy hihetetlen. Beszélj majd vele mindenesetre ha lenyugodott. Jobb nyíltnak lenni, tiszta vizet önteni a pohárba.
2013. aug. 22. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 anonim ***** válasza:
100%

Tök jogos a dolog. Nem elég, hogy hazudott, még neki áll feljebb? Meg hogy te nyomozol?


Mondjuk ha lenne köztük valami akkor szerintem a kolléganője nem ment volna oda meglátogatni. De ettől még hazudott, tudta hogy mindketten szívni fogtok ha ő a segítőkész férfit játssza, most akkor oldja meg egyedül.

2013. aug. 22. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/24 anonim ***** válasza:
100%

Úgy látszik ezek szerint nem csak kolléganő.

Ha nem számítana a kolléga akkor nem is csinálta volna meg, hisz tudja hogy a háta miatt nem megy.

A másik meg, nem hazudott volna Neked.

Főleg nem reagált volna így..

2013. aug. 22. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 anonim ***** válasza:
100%
Na elmegy ám a francba! Most már pakolássza otthon is ilyen hévvel a bútorokat! :)
2013. aug. 22. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 anonim ***** válasza:
100%
Legjobb védekezés a támadás.
2013. aug. 22. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!