Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Igent mondanátok?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Igent mondanátok?

Figyelt kérdés

A párom szeretne feleségül venni, időt kértem a válaszadásra.

Az előzmények:

nem élünk együtt, rengeteget melózok, imádom a munkám, hál istennek elég jó életszínvonalat is biztosít nekem.

A párom is sokat dolgozik de munkaszeretet helyett mondjuk inkább úgy, hogy csak elvan a munkájával.

Így most nagyon jól megvagyunk, érdekes közös programjaink vannak, a szex több, mint kielégítő, őszintén élvezem a társaságát, és szeretem is nagyon.

Viszont ami a bökkenő, hogy nagyon különbözünk. Ő a tradicionális házasság híve, míg nekem ez egyáltalán nem jön be. Már ott kiéleződik a különbség, hogy nem is tudom elképzelni, hogy feladjam a lakásom, tehát neki kellene ideköltözni, ha velem akar élni. Nem akarom felvenni a nevét. Nem akarok háztartást vezetni, azon kívül, amit magamra egyébként is megcsinálok (takarítani nagyon szeretek, nyilván mosok is, de a konyhát elég nagy ívben kerülöm, inkább étteremben eszek). Nem akarok gyereket.

Ezzel szemben ő a fejébe vette, hogy hagyományos feleség leszek mellette.

Ha össze is házasodunk, én tuti nem engedek a dolgaimból, házimunkát csinálja ő is, főzni nem fogok, gyereket nem szülök.

Van ennek így egyáltalán értelme?

Szerintem nem igazán, szóval inkább hajlok arra, hogy nemet mondjak a házasságra, de azért kíváncsi vagyok, hogy mások hogy látják ezt.

Volt már két másik férfi az életemben, aki megkért, de ott egyértelmű volt a nem. Nem szerettem őket igazán.


2013. aug. 7. 01:47
1 2 3 4
 1/35 anonim ***** válasza:
100%
Nem neked való a házasság és szerintem a pároddal sincs nagyon közös jövőtök.
2013. aug. 7. 01:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/35 anonim ***** válasza:
100%
A házasságot nem neked találták ki. Mond meg a párodnak őszintén, hogy aztán ha akar, legyen lehetősége olyan párt találni, akivel lehet jövője.
2013. aug. 7. 01:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/35 anonim ***** válasza:
100%
A kapcsolatotoknak szerintem nem nagyon van jövője. Ez nem jelenti azt, hogy most rögtön szakítanod kellene vele (bár úgy lenne emberséges), de szerintem ne mondj neki igent. Megbánnátok később. Még ha most az elején el is tűri, hogy te ennyire nem engedsz semmiből, és ennyire ellentétesek a vágyaitok ez később biztosan kiütközik majd valamilyen formában és lázadni fog ez ellen.
2013. aug. 7. 02:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/35 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem sem jó ötlet. Túl nagy az ellentét. Abban lehet kompromisszumra jutni, hogy az egyik 2 a másik 3 gyereket akar, a férfi azt szeretné, ha a felesége 3 évig legyen otthon a gyerekekkel, a nő meg 1 éves korban bölcsibe adná őket és visszamenne dolgozni, mert ezek között lehet olyan pontot találni, ami még mind a kettőnek megfelel. De köztetek nehezen.
2013. aug. 7. 02:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/35 A kérdező kommentje:

Valószínűleg igazatok van, hogy nem az én műfajom.

A kedves egyébként tudja, ezeket neki is elmondtam már régebben is sokszor. Nem csak most ismerte meg az aggályaimat, mióta megkért.

Csak mindig mondja, hogy majd úgyis megváltozok, mert minden nő erre vágyik, legfeljebb én későn érő típus vagyok.

Mondtam már neki, hogy erre azért ne alapozzon, nem hiszem, hogy alaptermészetemben ekkorát változnék.

2013. aug. 7. 02:01
 6/35 anonim ***** válasza:
88%
Teljesen felesleges lenne igent mondani és ha őszinte akarok lenni ezt a kapcsolatot folytatni is butaság, mert csak korlátozzátok a másikat, holott másvalakivel olyan életet élhetnétek, amilyet szeretnétek.
2013. aug. 7. 02:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/35 anonim ***** válasza:
89%
Sajnos nincs sok értelme ezzel az emberrel lenned. :/ Sok ember esik abba a hibába, hogy arra épít, hogy a másik majd megváltozik. Az esetek többségében soha nem következik be a változás. Ráadásul ezek akkora ellentétek, hogy kompromisszumra sincs lehetőség. Csak megfosztjátok egymást a lehetőségtől, hogy hosszútávon boldogok legyetek.
2013. aug. 7. 02:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/35 anonim ***** válasza:
62%
Ez nem több mint szexelgetés, de az se lesz sokáig.
2013. aug. 7. 02:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/35 anonim ***** válasza:
77%
Házasság helyett inkább csak költözzetek össze, aztán majd kiderül, hogy tudok e együtt élni.
2013. aug. 7. 02:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/35 anonim ***** válasza:
66%
Ha azt várod, hogy más döntsön helyetted néhány adat alapján, akkor ne mondj igent.
2013. aug. 7. 06:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!