Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Feleségem nem akar gyereket, de már szorít az idő, mit tehetnék?
Úgy írok most neked, mint olyan 30-as nő, aki nem akar gyereket. Esetleg 3-4 év múlva, de addig semmiképp, azután meg majd látjuk, ez az elején tisztázva lett a férjemmel, ő is hasonló véleménnyel van.
Nem lehetne meggyőzni arról, hogy most szüljek. Semmivel és semmiképp. Nem érezném boldogabbnak magam egy babával. Nem kap el az anyai ösztön és nem könnyezek a meghatottságtól, ha egy cuki kisbabát látok. Nem érzem úgy, hogy kifutok az időből. Nem érzem azt, ha egy ismerősöm szül, hogy de jó lenne már nekem is. Nem érzem semmiféle szükségét és semmilyen hajlandóságom nincs egyelőre az anyaságra.
Viszont tisztában vagyok azzal, hogy egy gyerek nem egy kiskutya (habár még egy kiskutyáért is felelősséggel tartozunk), komoly döntés, amit csak akkor fogok meghozni, ha úgy érzem, hogy meg akarom hozni. Senki, de senki, még a férjem sem tudna ebben befolyásolni. Egy gyereknek mindkét fél közös döntésének kell lennie.
apám 45 volt amikor születtem, nincs késő.
és nagyon fiatalos volt, mondhatnám a haláláig. fiatalosabb, mint a nála majd' 20 évvel fiatalabb anyám. :)
ez elég cikis helyzet, én sem akartam szülni. viszont a párom választás elé állított. végül szültem.
de ha nem jött volna össze, nem tudom mi történik..
nagyon kényes dolog.
szerintem ebben tényleg nincs kompromisszum.
utolsó vagyok:
viszont vedd számításba, hogy csak húzza az időt, és egyáltalán nem akar. vagy ne adj' Isten nem jön össze azonnal.
ha tudod úgy is szeretni hogy nem szül neked akkor jó, de ha nem, akkor egész egyszerűen döntened kell.
egy életed van.
én sem értettem meg a párom álláspontját, elég aljasnak gondolom még most is, bár nem bántam meg hogy szültem.
drukkolok!
még mindig utolsó:
én közben jöttem rá, hogy nem akarok szülni. már javában együtt voltunk, nagyon sok éve.
volt hogy akartam, aztán nem.
nem hiányzott a baba.
viszont ha nem állít ilyen választás elé az élet, akkor v.színűleg soha nem szültem volna.
viszont van egy olyan oldala is a dolognak, mondták már nekem is, hogyha igazán szeretem a párom, akkor szülök neki babát. de én másnak sem akartam. :)
ez egy okos kérdés. :)
valószínűleg soha nem fogom megbocsájtani, hogy "kényszerített", döntés elé állított, mert úgy gondolom, hogy magamért kell hogy szeressen valaki, és ne azért, hogy szüljek neki gyereket.
ez egy nehéz döntés volt, én bevallom kényelmes is vagyok, és gyáva is egy kicsit valószínűleg.
jobban féltem az egyedülléttől, inkább bevállaltam.
de nem javaslom mindenkinek. :)
le tudtam győzni az egómat némileg.
viszont igen, csalódott vagyok.
azért is döntöttem így, mert tudtam, hogyha akkor nem szülök, már nem lesz v.színűleg lehetőségem.
szorított az idő. előtte több éve nem szedtem a gyógyszert, mégsem lettem terhes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!