Mit tegyek a párom örökös rendmániájával?

Na. Az én édesapám is ilyen volt.

Ha nem voltak az újságok az asztalon normális sorrendbe téve, őrjöngött, hogy egy utolsó szerencsétlen vagyok, aki még ezt sem tudja meg csinálni. Lényegében elérte nálam, hogy ne tiszteljem magam, undorodjak magamtól, de egyben rá se hallgassak. Rettentő volt, főleg a tini kor. Saját rendje szerint pakolta át a szobámat mindig, kutakodott a dolgaim között, kidobálta a rajzaim-imádtam rajzolni, felettem állt, amikor mosogattam, majd ő megmutatja, én úgyis mindent elbszok.

Édesanyám meg csak már akkor szólt rá, amikor tettlegességre került volna sor. Mindig a háttérben maradt, nem lépett.

Bocs, hogy leírtam ezt, de ahogy olvastam a soraid, felidéződtek ezek a dolgok.

A férjed elhiteti veled is, hogy rossz vagy, aláássa az önbecsülésedet. Valószínűleg ő ezt nem látja, nem érzi, ideges, frusztrált.

Apám valószínűleg a neki írt levelen is csak röhögött volna, de ezt ki lehet próbálni azért.

Valami keményebbet kell lépni, ha nem jön össze, mert iszonyatos így felnőni. És ez csak egyre rosszabb lesz, hidd el.

"Ma reggel összegyűrte a kislányunk egyik képeslapját amit még a szülinapjára kapott a Nagyitól,mert azt a párom úgy gondolta szemét már"

Ez különösen ütött, emlékszem, amikor apám dobálta ki a szemem láttára a neki csinált karácsonyi ajándékot. Hét éves voltam.

Édesapám is ilyen volt, mint a Te férjed. Nála gyerekkori traumára vezethető vissza. Érdekes módon csak a lakásban volt rendmániás, a kertben és az udvarban nem. Tisztaságmánia nem járult hozzá. Egészen kicsi voltam, de arra emlékszem, hogy mindig rám szólt, a díszpárna egyenesen álljon az ágyon, a párnák csücske legyen egyvonalban. És ez csak egy volt a sok dilije közül. 8-10 éves lehettem, amikor azt vettem észre, hogy csak úgy tudok elaludni, ha előtte simára igazgatom a takarót magamon. Teljesen úgy, mintha ki lenne vasalva. Úgy mertem csak játszani a játékaimmal, ha katonás rendbe raktam őket, az persze minden volt, csak játék nem. És ezt csak otthon tettem, mindenhol máshol elfogadtam a rendetlenséget önmagam körül és önmagamban. Sorolhatnám még...

Nagyon sok idő kellett hozzá, hogy leszokjak ezekről. A kezem folyton nyúlt volna megigazítani a tárgyakat, vagy éppen port törölni, de csak azért is kibírtam. Szép lassan helyrejöttem, ma már nem zavar a rendetlenség, bár a nagy kupi azért idegesít.

Ezzel csak azt akartam mondani, hogy vigyázz a kislányodra, mert akaratlanul is belé ivódnak a dolgok, hiszen ezeket látja. Később nagyon nehéz lesz neki "kitanulni" belőle.