Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Minden kapcsolat tönkremegy a gyerekek érkezése idején?
válasza:
válasza:Nem megy minden házasság tönkre! Ez emberfüggő és kapcsolatfüggő! Ahol erős a kapcsolat, ott jó eséllyel ki fogja bírni a gyerek/ek érkezése utáni időszakot és az új feladatok által állított akadályokat a kapcsolat!
Ahol ez nincs meg, na azok szoktak tönkremenni!
válasza:Én csak a saját tapasztalatomat tudom leírni neked.
Mikor megszületett a fiunk, mi voltunk a legboldogabbak a földön, már éveket vártunk rá.
Annyira sírós, hasfájós, beteges baba volt, hogy az első 1 év teljesen a padlóra tett engem. Nem volt kitől segítséget kérni, se lelkileg, se anyagilag, és még beszélgetni se tudtam senkivel. 0-24-ben otthon voltam a fiunkkal, néha sétáltunk stb, mint mindenki más. A férjem állandóan dolgozott...
Nálunk a baj az volt, hogy minden időt és energiát a gyereknevelésre fordítottunk. Csak a gyerekre! Nagyon ritkán volt szex, eltűnt a férj-feleség szerep. Helyette voltunk anya meg apa. És elvoltunk mint két jóbarát. Ez volt a legnagyobb hiba, amit elkövettünk! Persze a gyerek elmúlt 1 éves, amikor rájöttem egy véletlen folytán hogy a férjemnek van 1 kis kalandja az egyik munkatársnőjével. Senkinek nem kívánom amit akkor éreztem. Leültünk és beszélgettünk, majd kiderült ő azt hitte már nem szeretem őt, hogy mindig csak a gyerekkel foglalkozom stb. Ezért amiből ő hiányt érzett, hát ment és megszerezte máshonnan! Nagyon csúnya dolog szerintem is a megcsalás. De az éremnek két oldala van. Ha nem utasítottam volna el állandóan most nem azért imátkoznék, hogy legyen újra rendes normális életünk. Tudod, mindketten hibásak vagyunk. És mindez azért, mert nem ültünk le és nem beszéltünk meg mindent a másikkal. Muszáj őszintének és odaadónak lenni. Különben sz@rhatunk bele az egészbe! Persze ilyenkor már mikor kiderül a megcsalás, mindkét félnek akarnia kell a házasságot újra jobbá tenni.
Sajnos fel kell fogni, hogy a gyerek az első, de nem az egyetlen! Mire ezt észrevesszük, már sok helyen megvan a baj...
Örülök hogy a kérdésem nőket és férfiakat egyaránt megszólalásra késztetett!
Értek én mindent, de ha egy nő valóban annyira megváltozik, hogy csak egykori önmagának árnyéka, akkor a férj kötelessége lenne erre a feleségének a szemét felnyitni egy udvarias hangnemben lefolytatott beszélgetés keretében, nem? Ne utólag derüljön már ki egy olyan dolog, amin egyébként lehetne változtatni. És hogy egy anya sokat beszél a gyerekéről, esetleg csak a gyerekéről beszél?! Kedves Uraim, tudjátok-e milyen borzalmas dolog egy nőnek, amikor ha akarna sem tudna másról beszélni, mert nem történik vele semmi más. Nincsenek külső impulzusok, nincsenek meg a régi barátok, vagy csak kisgyermekes barátok vannak... Egyszerűen hiába akar beszélgetni egy nő a férjével valami másról... Nem járunk dolgozni 2-3 évig, hogy elmeséljük mi történt a melóhelyen, nem hallunk pletykákat, nem utazunk esetleg buszon, ahol régi ismerősökkel összefuthatnánk. Max. a gyereket visszük orvoshoz, boltba megyünk, sétálni megyünk, stb. És a lényeg, hogy együtt...a gyerekkel. Nincs már önálló életünk, csak a gyerekkel közös. Ami nem baj persze, vállaltuk, akartuk, ezzel jár. De ez pont annyira kellemetlen nekünk nőknek, mint a férfiaknak. Megváltozott külső: hát igen, nem mindenki szerencsés alkat, hogy szülés után pár héttel már a régi formájában van, de felvetném a kérdést, hogy a férfiak nem változnak meg az évek alatt? Bizony sokan pocakot eresztenek, vagy esetleg nem kívánatos módon kövérré válnak, vagy leszoknak a borotválkozásról, stb. De egy kapcsolat ha megromlik a gyerek/ek érkezése idején, akkor rögtön mindenki a nőkben keresi a hibát. És igen, a hormonok durva dolgokra képesek, néhány dolgot kordában tudunk tartani, van amit nem. Köszönöm az eddigi hozzászólásokat, és várok még továbbiakat! ;)
válasza: válasza:A férjem elvált, utána ismerkedtünk meg. Neki már elég nagy lánya volt az előző házasságából, eleinte nem is igazán akart gyereket.
2-3 év együttlét után mondtam, hogy oké, figyelj, nekem nincs, nem sürgős, de legalább egyet szeretnék. Te meg döntsd el, hogy mennyire akarsz vagy nem akarsz - ha nem, akkor ne húzzuk egymás idejét.
Kicsit később fokozaton tetszeni kezdett neki az ötlet.
Amikor végre lett egy jó munkahelyem, már a korom miatt is egyre aktuálisabb lett. Leültünk megbeszélni, hogy akkor ki hogy képzeli el. Mivel egy bitang jó, támogató főnököt fogtam ki, nem akartam túl sokáig kimaradni, elszalasztani a felajánlott előrelépési lehetőségeket. Mondta, hogy okés, akkor szoptatási időszak után cserélünk, ő marad otthon.
Így fél év után vissza tudtam menni dolgozni, ő pedig otthon maradt.
Családban és baráti körben látott pozitív példák alapján megegyeztünk, hogy ha a nevelésben adódna is eltérő vélemény, a gyerek előtt soha nem mondunk ellent egymásnak (ezt a szüleim is így csinálták és bár eléggé domináns személyiség vagyok, ezzel mindig mederben tudtak tartani).
Én bevallottan nem vagyok ősanya típus, ezért már a terhesség előtt mondtam, hogy egyrészt szóljon, ha bekattannék, másrészt segítsen eleinte, mert nézni fogok, mint boci az újkapura.
Minden terv szerint alakult, ha épp túl nyivákolós voltam a terhesség miatt (legjobban az zavart, hogy le kellett sok káros, de általam szertett dologról mondani, pl dohányzásról leszokni, ami önmagában is feszültté tett), akkor normális hangnemben, de helyretett - "most vagy olyan hülye, aminél kérted, hogy szóljak".
Sokat segített, ő mutatta meg hogyan kell pelenkázni, megfogni, fürdetni, stb. Fél éves korában cseréltünk, talán jobban is ellátta, mint én. Vitte mindenhová, így nagyon is szocializált lett a kicsi, mindenkivel azonnal barátkozik, dumál, érdeklődik.
A házimunkát korábban is megosztottuk, most is aki épp dolgozott, az este még segített. De ha nagyon fáradtak voltunk, akkor hagytuk a fenébe, a lakás van értünk, nem fordítva.
A gyerek néha megy a nagyszülőkhöz (két pedagógus szülő, már fenték a karmaikat az unokára, imádják), olyankor a gyerek boldogan elvan velük, apám 65 évesen is csúszik-mászik a szőnyegen - mi meg egymással foglalkozunk.
A gyerek nem szent grál, a család része. Ő is alkalmazkodik, mi is alkalmazkodunk.
A terhesség alatti időnkénti idegességemet leszámítva, ami néha mindkettőnket megviselt (neki meg miattam kellett leszoknia, mert nagyon zavart, ha dohányzó embert kell néznem, míg én nem gyújthatok rá), nagyon flottul ment minden. Viszont ehhez kellett ön- és emberismeret. Tudtuk, hogy mire számíthatunk egymástól, mennyire passzolnak a céljaink, elveink, személyiségünk.
válasza: válasza:16:18
Tőlem ne számíts gyűlölködésre, hasonló gondolatok jutnak eszembe :)
Bár bántani viszont nem bántanék gyereket vállalót ezzel, neki az a fontos, nekem meg más.
Cserébe mondjuk én is elvárom, hogy a gyereket vállalók se nyaggassak engem, hogy De kell a gyerek!De kell a gyerek!
Nekem ugyan nem :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!