Férjek, maradtatok úgy házasságban, hogy mást szerettetek? Miért? Férjem semmiért nem hagyna el minket, mégis mást szeret?

Ahogy gondolod kedves kérdező,de ez a helyzet olyan minta meleg sz@rban ülnétek.Az embernek tudnia kellene,hogy honnantól nem érdemes valamiért foggal-körömmel küzdeni,te tudod.

ez szerintem kamu...egy vicc!!!

Sztem az ember hajlamos arra,hogy hosszú évek múltán fellángoljon egy másik fél iránt.Nem hiszek az örök szerelemben(bizonygatják már,hogy a szerelem csak egy kémiai folyamat,és 3-4 év után elmúlik)Nem is csodálkozok rajta,ha hosszú kapcsolatokban megesik egy ilyen eset,hogy vmeliyk fél fellángol másik ember iránt.Na bumm,majd elmúlik.Miért kéne ezért elválni?Az ember ilyen lény,nem lehet irányítani az érzelmeket.Sztem is sokan elválnak már a legelső felmerülő gond előtt.Ha úgy érzed,hogy menthető a házasság,akkor hajrá.Ha viszont azt látod a párodon,hogy vmi nagyon nem okés,és csak nagyon erőltetve megyeget az életetek,akkor sajnos hosszú távon nem lesz senkinek sem jó.A babával pedig várj egy picit,elemi ösztön ilyenkor azt érezni,hogy megoldás lehet most a problémáidra,de tiszta fejjel nézve sztem te is másképp látnád.Rendeződjenek le a dolgok közöttetek,majd csak utána.Egyébként egy beszélgetés tényleg jót tenne nektek.Ha elmondanád neki,hogy tudod a szerelme már nem te vagy,lehet te is úgy járnál mint az a férj aki szintén kiszeretett a feleségéből,de miután a feleség korrekten fogadta a dolgot,ezért a férj a mai napig jó házasságban él a feleségével és felnéz ezért őrá!(vagyis vmi ilyet olvastam)Szóval ha látja rajtad,hogy te is mennyire családcenrikus vagy,lehet pont ezért "szeretne " beléd vissza,hogy milyen rendes asszonykája van neki.

Nem olvastam végig a hozzászólásokat, de megosztom a véleményem/tapasztalatom. Nos attól még h az ember hűséges, lehet másba szerelmes. Az élet ilyen. Sokaknak nem fog tetszeni amit írok, DE, mikor kitalálták a házasság intézményét az életkor alapján 10-20 évig éltek együtt emberek. Ma sokkal tovább (ez szerencse is persze..), és sokkal több inger is ér minket mint őseinket. Én nőként férfiak közt dolgozom, és elég jó szociális figyelőkém van. Amit látok: rengeteg férfi esik szerelembe, na adj Isten enged is a kísértésnek, vagy szimplán enged is a csábításnak. DE! Nagyon sokuknak a feleség a gyermekeik anyja a mindenük. Soha semmiért nem adnák, nem bántanák meg Őket! Persze van aki nem így gondolkodik, mindig lesz. Azt hiszem a házasság alatt, előfordul h az ember más iránt is vonzalmat érez, az más kérdés h tiszteli-e párját annyira h ellenáll, vagy ha mégsem, nem tolja nyilvánosan a képébe, megalázva őt ezzel. Ha pedig komolyabb a dolog, akkor feláll, és nem okoz sebeket a másiknak. DE! Ha már a másik rájött! Szerintem ha ér annyit a másik, igenis küzdeni kell!! Csendben, méltóságteljesen visszahódítani a szerelmünket,felfrissíteni a kpcsolatunkat. Illetve elgondolkodni rajta, miben hibáztunk (mindketten), hogy egy harmadiknak helye lett a kapcsolatban. Mert igenis a meglévő kapcsolat szerelem fenntartása odafigyelést, törődést igényel. Megfutamodni, hiúságból rögtön eldobni mindent túl egyszerű. Persze idővel lehet érdemes elengedni, de ha megvan még a kölcsönös tisztelet egymás iránt, ha tudnak egymással civilizáltan beszélni stb. akkor érdemes küzdeni érte. A gyerek szerintem nem old meg semmit, nem azzal kell megfogni bárkit is, mert csak sérülni fog szegényke a végén. ...Baromi nehéz, tudom, mert én is voltam azon az oldalon is, aki küzd.