Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Introvertált férjek mégis hogy viselitek a gyermekes életet?
Introvertált, már-már aszociális (nem antiszociális!) vagyok. Mindig szerettem egymagammal lenni és az isőmet beosztani. Anno egy hosszabb kapcsolatomnak lett vége amiatt mert elhidegültünk és inkább egyedül szerettem volna már lenni, mert semmi pluszt nem adott. Voltak rövidebb kapcsolataim, majd a következő komolynál jött minden elég gyorsan - házasság, gyerek. Mostanában eléggé frusztrál, hogy munka után hazamegyek akkor sosincs nyugalom. Sosem lehetek magamban. A gyerek ilyenkor pörög a legjobban, a feleségem meg nem is figyel rám sosem csak a gyerekre. Rendkívül nehéz így vigyorogni folyton. Hiányzik a nyugalom, hogy én döntök mi legyen ne pedig a körülmények (hogy mi kell a gyereknek, mit akar a gyerek stb). Úgy érzem nem vagyok a saját életem ura, csak sodródom az árral.
A "minekilyennek a gyerek" kommentek kíméljenek. Sajnos ez csak most fogalmazódott meg bennem. Nem tudom mitévő legyek? Talán egy hobbi kéne? Vagy esetleg haverok? Bár ez kicsit ellentmondásos a nyugalommal, viszont mégis kicsit más lenne mint az itthoni közeg. A hobbitól azért tartok mert akkor meg bűntudatom lenne, hogy nem a gyerekkel meg a családdal vagyok. De úgy érzem kell... Vagy ti mit tanácsoltok?
30-as vagyok
“Mostanában eléggé frusztrál, hogy munka után hazamegyek akkor sosincs nyugalom. Sosem lehetek magamban. A gyerek ilyenkor pörög a legjobban, a feleségem meg nem is figyel rám sosem csak a gyerekre.“
… hát igen… a nők azt hiszik, a férfi is vágyik a gyerekre, dehogy is! A nő akarja, a férfinek fogalma sincs, mibe megy bele. Nyugalmat akaratnak és szexet! Mind a kettő eltűnik, mint a kámfor a gyerek megérkezésével. A nő a gyerekre fog figyelni, huss, az élet elb.szva. Apuka szépen új nőstény után néz….
33as vagyok
Egyrészt könnyebb lesz a dolgod h beletörődsz h gyerekkel felfordul minden.
Aztán kommunikálj a felesegeddel arról h legyenek én idős oraitok. Neki is, mert ha most 19 honapos hamarosan kezd majd megkattanni. :)
Ha neked otthon van kedved lenni inkább , akkor törekedj h hamar ágyba kerüljön. Vagyis meló után játsz vele, faraszd le, segíts altatni, rendbe rakni a konyhát és marad 1 - 2 óra időd magadra.
Köszönöm #33-as. Igen, sajnos sosincs az amit szeretnék. Pl. n3m voltam sokáig nagy tévés, de rájöttem, hogy agy kikapcsolására tökéletes számomra este 1-2 óra TV. Na most ha megy a TV akkor vagy mese megy, vagy a hangzavartól nem lehet nézni/hallani, ha meg alszik akkor meg csendben kell lenni mert felkel. Vagy akkor pl. régen online kockultam is. Szerettem mert lehetett idegen emberekkel talizni, szórakozni és ennyi. Na már ez sincs. A munkám is olyan, hogy itrhonról is tudnám folytatni. Nincs eleje se vége. Sőt a szakmámban mindenki karrierista. A legsikeresebbeknek családjuk sincs. Nekem is lenne mit csinálnom és gyakran ezen is kattogok. Nem érti meg senki, hogy mindig vannak újabb és újabb határidős dolgok amelyeket meg kell csinálnom. Persze nem mind kötelező, de ha nem csinálom akkor egy idő múlva mások beelőznek és nem kapok új szerződést. És lehetne sorolni még...
Kedves utolsó mekkorák a gyerekek? A pároddal amúgy jól kijöttök? Hány évesek vagytok?
Ez csak pár évig ilyen szívás, utána javul.
Nagyszülők vannak a közelben? Még az lehet h ha ők is bírják, akkor náluk legyen majd többet, olyankor ki tudtok mozdulni.
6 éves a fiam, de nekünk egy nagyszülő sem él már. Csak velünk van mindig. Én csak csapatépítőn nem alszok otthon, a férjem eljár a haverjaival 2 napra, de nekem szintén babás barátaim vannak, szóval max 1 estés reggelre visszaérek kimenőm van, de akkor meg másnap vagyok hulla, uh az ritkán opció.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!