Férfiak, mit gondoltok arról a nőről, aki soha nem akar férjhez menni?

Meta

Kicsit meglep, hogy fel sem vetődik, hogy van olyan aki alapvetően ítéli el a házasság intézményét, az akörül kialakult kép miatt, esetleg az ahhoz tapadó jelentős mennyiségű erőszak és hazugságok miatt.

Úgy kb. 20-25 házasságot (családtagok, barátok, kötelező ismerősök, munkatársak) láttam eddigi életem során "közelebbről", szinte mindegyik tele volt hazugságokkal, képmutatással, az egész sokszor nem szólt többről, mint egy kifelé közvetített idilli képről, amit megkapargatva rögtön láthatóvá válik az igazság, ami nem olyan fényes, mint a máz, amivel bevonják. Ez váláskor válik igazán láthatóvá, imádom amikor "egymást valamikor nagyon szerető" emberek verbálisan gyilkolják egymást, a másik kisemmizése, tönkretétele, mentális megsemmisítése lesz a fő cél, gonoszkodások, sunyi álnok viselkedések... Ez olyan "kamuvá" teszi az előtte előadott képet.

És ez elég szomorú, engem ez is depresszívvé tesz.

Még rosszabb, amikor a házasság indoka már valami olyasmi, mint a "de hát ez a világ rendje" (egyik nagymamám indoka), "így jutottunk tanácsi lakáshoz", "így kaptunk hitelt", "ő volt az elérhető legjobb", "akkoriban ez így ment", "ez a világ rendje", "menekültem anyám elől" stb. Olyan, sok esetben, mintha csak társadalmi nyomás lett volna a fő ok. Sokan régen azért nem váltak, mert "megszól a falu", dédanyám el is űzték az élőhelyéről mikor válni "merészelt", 1950 környékén. Igaz nekem pont olyan "ellenálló, csakazértsem" rokonaim vannak dédmamán-nagyanyám ágán, amivel a kérdezőt ítélted. Bennem is van egy adag, domináns gén lehet, mert tesóm is ilyen, igaz ő cicákra cserélte az embereket, a cicákon kívül csak minket rokonokat szeret. És mivel mindenki más lekezeli és bántja (tapasztaltam) - ez így jó.

Iszonyúan rontja a házasság nimbuszát az a sok "kényszerházas" ember, akik választanak valakit, aki tényleg a kb. elérhető legjobb, de se szerelem, se harmónia nincs közöttük. Ebben mi a jó? Ezek azok akiknél a rendes intim élet az kb. semmi, mert valamelyik undorodni kezd a másiktól és amúgy is csak egy kötelező rossz volt. És ebben felnőni még rosszabb.

Vannak jó házasságok is. A másik nagyszüleimé remek volt, 60 évig tartott. Szép volt, korukat megelőzve végezték a házimunkát megosztva, a minőségi időre is adtak... Minden jó, igaz? Csak a gyerekeiket csinálták ki, mert amíg egymást kegyetlenül szerették, a gyerekeiket ódivatúan nevelték fel (A '60-as évek normái szerint ódivatúan!) és az is lett a vége, hogy a fiuk alkoholista, a lányuk szektás.

Írhatnék egy csomót ezekről a dolgokról, elég sok rossz példát láttam már. Ami szomorú, de szerintem igazolja azokat, akiknek ez nem jön be. Ettől még nincs baj azokkal sem, akiknek igen, csak "más világ" a két csoport.

Hagyjad már Edricust. Egyetlen normális kommentelők egyike a kategóriában.

——-

Edricus: Nincsen bajom azzal, aki nem szeretne házasodni. (Az más kérdés, hogy nem akar/nem kell senkinek, de így állítja be. Az pedig egy harmadik, hogy ha egy férfi emiatt max talonban tartja, mert nem gondolja komolyan vehetőnek, akkor mit szólna…)

Nekem azzal van problémám, hogy nem egy érett, felnőtt attitűd az, hogy az alapján körvonalazza a saját identitását és értékeit, hogy mi(ke)t nem akar. Ez egy gyerek attitűdje. Azé a gyereké, aki kitúrja a finomfőzelékből a borsót a menzán. A kiforrott jellem arról beszél, amit szeretne.

Ha visszaolvasod az első kommentjét a kérdése alatt, nem igaz, hogy nem érzed rajta azt a benyomást, mintha valamelyik osztálytársad játszaná az eszét 16 évesen a gimiben…😅

Demmit, gondolom gyereket sem akarnak.

Nővérem is igy van, megis boldog párkapcsolatban élnek vagy már 10 éve

#37:

Nem magabiztos, hanem érett.

“… érett személyiségnek tartom magam, nincs szükségem ahhoz egy papírra meg pecsétre, hogy valaki mellett hűséggel és odaadással elköteleződjek.”

Csak elfelejti, hogy kb 10-15 éve ezzel operál a 18-40 éves korosztály vagy 30%-a, tehát totál irreleváns protestálni egy olyan intézmény ellen, ami már megdönthető (házasság) és ezt is ugyanúgy elfogadja a társadalom. Ha valami szüfrazsett lenne a századelőn, azt mondanám, hogy ez egy bátor kijelentés. De így csak beszél a levegőbe.

Nekem általánosságban édes mindegy ki akar házasodni és ki nem. Kinek ennyi az igénye, kinek annyi. Magánügy.

De a saját életem, a saját igényeim, az más tészta. nekem fontos, hogy életem szerelme a házastársam legyen, nem a puccparádé esküvő miatt ( olyannal se lennék aki ilyet akar), hanem hogy törvényi értelemben is egymás legfontosabb hozzátartozói legyünk. Mivel hiába cuccolsz össze a csajoddal/ pasiddal, hivatalosan se kutyád se macskád nem lesz ettől függetlenül. Ha pl kórházba kerülsz, bizony nem mindenhol fognak beengedni hozzá/ tájékoztatni az állapotáról, mivel nincs hivatalos rokoni kapcsolat. Nem egy ismerősöm járt így. Persze van ahol ezt nem tartják be, de van ahol szigorúan veszik.

Tehát ilyen emberrel, aki nem akar házasságban élni, amint kiderül, rövid úton szakítanék. Vagy ha már ilyen téren ismerem a hozzáállását, tudom ezt róla, nem is jönnék vele össze, nekem nem kellene.

Egy kövér macska is kiáll most magáért az udvarunkon, pedig nincs kint nekik ennivaló.

Ezt mondjuk többre becsülöm.😆