Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nem felelősségteljesek az emberek? Kifejtem.
Nyilván ez egy durva általánosítás, de azt gondolom van alapja.
A kérdést az ihlette, hogy tele van az internet egy bizonyos párnak a válásával, hogy, ez mekkora "hír". Nem követem őket, tele a net, elolvastam egy-két cikket majd rájöttem hogy ismerősi körben is rengeteg ilyet látok.
Adott egy pár (nem ők, bárkik) nagyon nagy a szerelem. Együtt vannak 1-2-3 vagyis elég kevés évet, majd jön a gyerek. Vannak akik házasodnak, vannak akik nem. Majd a gyerek max 3-4 éves és már válnak/szakítanak. És manapság rengeteg ilyen vagy. Gyakorlatilag a gyereknek/gyerekeknek semmi emléke nem lesz abból, milyen volt együtt a család. Mire jó ez?
A legtöbb esetben amit látok, hogy pont akkorra érnek el oda a kapcsolatok, hogy a nagy szerelem alábbhagy és jönnek a problémák (mint amúhy normál esetben is). Ami nem baj, ha nem tudják megoldani, hogy akkor kérdem én, hogy nem volt elsietve a gyerek téma? De, a legtöbb esetben szerintem igen.
Nekem úgy jön le, hogy 2-3 év alatt nem ismerik ki egymast eléggé, bőven rózsaszón köd, nem jöttek még olyan problémák amik annyira tesztelnék a kapcsolatot, hogy lehessen látni van-e folytatás v nincs. Miért nem azután vállalnak gyereket, hogy már érettebb a kapcsolat? Megint hangsúlyozom, hogy nem a "celeb" párra akarom kihegyezni a kérdést, számos ilyet ismerek.
És valóban a hosszú kapcsolat sem feltétlen garancia mindenre, de ott az emberek már jobban ismerik egymást, tisztábban látják a társukat, érdemes-e, nem érdemes folytatni. Valószínűleg több krízisen mentek át, amit már nem a rózsaszón szerelem old meg v inkább fel, hanem már ők maguk.
Nekem is elváltak a szüleim, de akkor már közel 30 éve házasok voltak. Tudom, hogy régebben nem volt egyébként divat annyira a válás, de azt látom, azt hallom, hogy az emberekben nagyobb volt az összetartás, a kitartás egymás mellett.
És abban sem hiszek, hogy erőltetni kell a szar kapcsolatot, mert abban a gyerek is sérül.
Csak miért nem lehet felelősségteljesen vállalni? Miért nem lehet megvárni, hogy egy kapcsolat megérjen egy gyerekre? (Persze utána is megromolhat).
Miért jó a sok mozaikcsalád?
32. Olvasd el újra és próbáld meg értelmezni ha elsőre nem sikerült, ott nem csak az van leírva, hogy csak a nő a hibás. Ne csak bizonyos részeket ragadj ki hogy abba aztán beleköthess.
Nincs gáz velük , hiszen senki sem jövőbe látó. egyszerűen csak jobban meg kellett volna gondolni mit vállalnak be és mit nem, és nem a társadalmi elvárásokat követni vakon.
34-es, te olyan férfiakról írsz,aki egyetlen normális,intelligens
nőnek sem kellene. És nem is minden férfi ilyen,hála az égnek.
Tudod vannak olyan férfiak akik nem csak egy lukat látnak a nőben.,
meg a gyerekük anyjában. És megnyugtatlak, attól még hogy
van gyerek,akár több is,a szex ugyanolyan jól tud működni
mint előttük, csak megfelelő partner kell hozzá.
De nem olyan akiről te írsz,akinek nem fontos a gyereke,
meg a felesége,csak a pin@.
35. Én pontosan fordítva látom! Van egy egészséges férfi, aki egészséges minden tekintetben. Szellemileg, mentálisan, morálisan, érzelmileg. Majd megházasodik, és azt tapasztalja, hogy egyre kevesebb a szex, majd akár meg is szűnik. Erre idővel az lesz a reakciója, hogy már mindenben p*nát lát. Persze otthon akkor sincs szex, mert a feleség közli hogy az ő élete tökéletes szex nélkül is, és legyen olyan szíves a továbbiakban ne is nyaggassa a szexszel, mert frusztrálja. Ugyebár van egy egészséges férfi, akinek az életében egyoldalú döntés miatt megszűnt a szex. Amiről írok, az a házasságok nagyrészére jellemző, csak annyi lehet a különbség, hogy van ahol beesik havi 1 max 2 kényszeszex. Persze én értem, hogy ahol a nő szereti a szexet, ott a férfi is normális.
Amit ma látsz a nagyvilágban az azért van, mert az egyik fél(döntő többségében a nők) egyoldalúan elutasítják a szexet. Ne keresd a tipikus okokat hogy biztos a férfi miatt nem akarja. Ez még megoldható lenne, de nem ez a fő ok. A legrosszabb az egészben az, hogy még ők sem tudják mi az oka, egyszerűen nem és kész. Na ezért van ez az iszonyatos férfitöbblet a neten meg az appokon, mert a párkapcsolatban/házasságban élő férfiak KÉNYTELENEK kifelé kacsingatni. Ezzel meg az a baj, hogy a nők nagyrésze megint csak nem akar szexelni, így ezért kialakult ez a tömény tobzódás.
Az óvatlan szemlélődő meg azt látja, hogy mekkora szemetek a férfiak, mindenki csak a p*nára hajt. Hát igen, mivel a természet megáldott minket egy egészséges libidóval. Ha lenne olyan tabletta emi elnyomja a szexualitás, én lennék az első aki használná. Ugyanis otthon nincs szex, szeretőt ma már lehetetlen találni. Így marad a szenvedés. Egyébként jól szituált felső középosztálybeli apuka vagyok. Sajnos már nagyon érik bennem a gondolat hogy prostihoz fogok járni. Az érzelmi része nem érint meg, évente max 3X van szex itthon, az is 10 perces könyöradomány, ilyenkor élvezhetem hogy itt vagyok, reszelj rajtam műsort.
A te gondolatodban az lehet, hogy egy normális férfi és normális nő kapcsolata ugyancsak normális lesz. Eddig oké, de én azt tapasztalom lassan már mindenhol, hogy a 40-es házasok körében az egyik fél libidója a nullára esik vissza. Én már belefáradtam abba, hogy itthon mindig azt ecseteljem, hogy a szex jó, hogy a szex egyfajta érzelmi tevékenység, hogy a szex feltölt. Semmi értelme, az a válasz hogy neki így is jó az élete, és egyáltalán nem érez késztetést arra, hogy nekem kedveskedjen vagy a kedvemért legalább eljátssza. Persze én vagyok a szemétláda férfi, a bunkó aki csak dugni akar.
Ha tudomásod van valami orvosi beavatkozásról ami teljesen megszünteti a szexuális vágyat, nem tartsd magadba.
En azt nem ertem, hogy miert ezeket a noket veszik el a ferfiak? Az esetek 90%aban a hazassag es/vagy gyerek ELOTT sem volt tul kielegito a szexualis eletuk. Miert kell akkor pont azt a not elvenni es gyereket vallalni vele, ha mar a kapcsolat legelejen is ilyen nyogvenyelos volt a szex?
Manapsag emberek szazai hazasodnak es vallalnak gyereket ugy, hogy abszolut nem illenek ossze az agyban. En megmondom oszinten, 25 eves no vagyok es nem tudnek egyutt lenni olyannal, aki ketnaponta akarna, de olyannal sem akinek eleg a havi 1, mert az elobbit nyugnek ereznem (volt olyan kapcsolatom ahol az elso ervenyesult) a masodik miatt pedig en lennek a nyug a masik felnek. Jelenleg heti 3-4 alkalommal szexelunk, nekem es a paromnak is tokeletesen megfelel ez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!