Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Minden nő meg tud felelni a női szerepeknek?
Mit gondoltok ha egy nő igazán szereti a férjét, akkor szívesen főz, mos, takarít rá? Úgy hogy mindketten ugyanannyi órát dolgoznak munkahelyen. Vagy lehetséges hogy megutálja párját amiért állandóak a kötelező feladatok mellette?
Nekem például rendesen elszívja az energiáimat a munkahely, a maradék időmben szeretnék lazulni. Nyilván a heti takarítás és mosások megvannak. De ezen felül mivel már nem élünk gyerekkel, nem akarok melózni még otthon is.
Ki lehet szeretni egy férjből a miatta meglévő feladatok miatt?
Bár én szeretem még az enyémet azt hiszem, mégis ha elutazik időnként pár napra sokkal jobb.
Mit gondoltok erről?
Mi felesben csináljuk a házimunkát. Mindkettőnknek teljes munkaidős állása van. Ha majd lesz baba, akkor én többet fogok vállalni otthon, mert nem kell bejárni dolgozni. Néha rosszul érzem magam, hogy nem főzök a férjemre (csak felesben), de mindig megnyugtatom magam, hogy ez így van rendjén, így igazságos.
28/N
Ha én dolgozok ugyanúgy 8-ban, akkor alap, hogy a házimunka is megy felesben.
Akinek ez nem felel meg, az kuka.
Persze, nő hazajön melóból, főzzön, mosson, esetleg nevelje a gyereket aztán este még legyen vad is az ágyban. Hát, naná.
Én túlzottan nagy igényű férj esetén már a válást fontolgatnám.
Csodálom a türelmedet kérdező. Ha külön rakja a pénzét, akkor Téged nem avat bele valamibe - szerintem.
Én férfi vagyok, de kerültem a kapcsolatfüggő, szolgalelkű nőket. Piszkosul zavart, ha valami házikedvencként, kisgyerekként kezelt egy nő. Legyen saját élete, legyen saját világa, saját céljai a közösön kívül is.
Ez a full háziasszony mód nekem mindig olyan volt, mintha nem lenne életképes a férje nélkül, ez meg marhára taszított mindig is.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!