Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Éreztétek már magatokat magányosnak a házasságotokban?
Lassan tíz éve vagyunk együtt. Harmincas éveink végén vagyunk és picit úgy érzem, hogy lehet mégsem mi lennénk az álompár.
Van egy közös gyerek, nemrég lett 4 éves.
Szeretem a páromat, nem csaltam meg, igyekszem jó férj lenni.
Viszont van egy furcsaság nálunk.
Ha együtt töltjük a napot, hármasban, nagyon jól elvagyunk, felhőtlen minden. Most is készülődünk a húsvétra és idillikus komolyan.
Tudni kell rólam, hogy az én szüleim elhanyagoló szülők voltak így rájuk nem nézek családként, itt lettünk az.
Szóval ezek ilyen jó dolgok és ha jön a többi rokon, vagy baráti látogatás van (sok közös barátunk van, mind házasok, gyerekkel) az nagyon jó
Olyankor mintha álompár/álomcsalád lennénk, így látnak kívülről.
Igenám, viszont ha kettesben maradunk, mintha kifogynának a színek. Nincs harag, nagy viták sem, de mintha nem lenne más témánk a gyereken és a lakás körüli dolgokon , pénzügyi gondokon kívül. És az ágyban, hát inkább erről ne is beszéljünk.
Tudom próbáljuk meg feléleszteni, de már mintha két külön ember lennénk.
Én még nagyon vágynék szenvedélyre, tűzre, szexben nyitottságra, vagy hogy önfeledten nevessük, éjszakákba nyúlóan beszélgessünk. Nyilván nem minden nap, de ez teljesen megszűnt.
És másnap jön a gyerek, és mászik közénk és mi meg boldogok vagyunk.
De hogy nő-férfi kapcsolat nem működik
Ez a kettősség eléggé felőröl. Mert imádom a családom, de a nejem egyre inkább egy jó barátom, mintsem párom, társam, másik felem.
Más is van így?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Sajnálom :(
Köszönöm hogy megtiszteltetek még ha névtelenül is a bizalmatokkal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!