Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Hozzámennél feleségül?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hozzámennél feleségül?

Figyelt kérdés

Párommal 7 éve ismerkedtünk meg.

Akkor nagyon szeretett volna elvenni feleségül.

Erre Anyám beszólt Neki, hogy az anyagiak miatt, mert Neki semmije, Anyámnak meg 6 ingatlana van.

Én nagyon féltem, mert első házasságomban majdnem 5 évig kellett váljak.

Aztán voltak dolgok, ami miatt nem mentem Hozzá, de azóta is együtt vagyunk.

Ő sajnos nem igazán tud kijönni az első Fiacskámmal, Aki 10 éves, de mivel a kapcsolatunk is bizonytalanná vált és megfenyegetett, hogy elpereli válás esetén a Lányunkat, én eltudtam intézni, hogy nincsen a 3 éves Lányunk se a nevén.

Ti mit tennétek, ha olyan embert szeretnétek, Aki nem érdemelné meg, de nem bírtok elszakadni Tőle???


Nem tudom, hogy az volna jó, ha hozzámennék és megnyugodna, akkor máshogy viselkedne???


De annyira sóher, hogy csak kettesben szeretne sima esküvőt is, pedig volt már Neki is igazi nagy lagzija is.


A Lányomat ebben az esetben a nevére iratnám, de egyébként csak úgy simán ráíratni nem merném, mert nem vagyok sajnos teljes biztonságban mellette.


Mióta a Lányunk megszületett, Párom egyszer sem hozta fel az esküvő témát.


Én még arra gondoltam, hogy lehet, hogy a magyar nyelvű papírok miatt kellett volna Neki, mert azóta sincsen magyar állampolgársága...


Azt is hallottam már tanácsként, hogy amikor a felesége lennék, nagyobb hatalmat érezne felettem és még így sem tudna viselkedni??


2010. ápr. 19. 23:29
1 2 3
 11/26 A kérdező kommentje:

Übergáz?

A viselkedései miatt nem érzem magam, de főleg a Lányunkat biztonságban.

Én szeretnék mellette életünk végéig kitartani, de nem elég az egyoldalúság!

Vajon ennek a filmnek mi lesz a vége??

Pontosan ez olyan se Veled, se Nélküled sajnos.

Lehet, hogy félig meddig szinte pokolban élek, de keresem a megoldást.

Hát az enyém sajnos már abbahagyta régen az udvarlàst.

A közös Lányunkat pedig esküvő nélkül nem iratom a nevére és így meg sajnos nem érzi a neve nélkül a sajátjának és Lányunkat pl.-ul ezért nem engedi óvodába sem.

Köszönöm szépen a megerősítést!!!

2010. ápr. 20. 00:24
 12/26 anonim ***** válasza:
100%

Szia

Szerintem ne menj hozzá. Ha szeretitek egymást maradjatok együtt, nem az esküvő számít!

Szerintem ez nem normális, amit művel a párod!!! Miért fenyeget meg ilyesmivel? És ezt a hisztit levágni, az óvoda és szegény kislány neve miatt is?! Hát én túlzásnak érzem, ne haragudj...

Szerintem ne menj hozzá. Maradj vele ha úgy érzed nem tudnál még tőle elszakadni, de véleményem szerint nem lenne szerencsés komolyabbra fűzni a kapcsolatot.

Nem gondolom, hogy az esküvő megváltoztatná pozitív irányba. Lehet, hogy még rosszabb lenne mert azt gondolná nagyobb hatalma van feletted, bármit megtehet. Lehet még rosszabbul bánna veled. Persze lehetnek kivételek, de sajnos az életben ez ritka.


Azt gondolom ha ennyi valakiben a kétely és ilyen a párja, akkor nekik nem kellene összeházasodniuk.

Maradj vele ha ezt látod jónak, de ne menj hozzá.

A gyereket pedig ne írasd rá azért mert véletlenül volt hozzád pár kedves szava, mindig gondolj a gyerekekre is.

2010. ápr. 20. 00:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/26 anonim ***** válasza:
100%
NE MENJ HOZZÁ!!!!Még ovódába se engedi azért mert nem az ő nevét viseli?!! Ennyire elvagy/voltál keseredve h egy ilyen ember mellett kiálltál? És most itt van még a közös gyerek is....Nem lennék a helyedben az biztos. Ahogy irsz én úgy veszem ki, h tartassz tőle eléggé. Mintha terrorba lennél egy kicsit. És ennyire nem bizol magadban? Találsz mást majd aki elfogadja az "első" gyermekedet is!!Ha nem találsz akkor meg annál jobb!!!Mivel stresszmentesen le tudod élni az életedet!!Lehet h nehezebb lesz anyagi szempontból..De inkább úgy éld le mint vele..
2010. ápr. 20. 08:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/26 anonim ***** válasza:
100%
Totál abszurd ez az egész. Ne legyél már ennyire társfüggő! Ezzel a pasival már most sem vagy boldog, ha hozzámész onnantól kezdve minden csak rosszabb lesz. Nyeregben fogja magát érezni és soha többé nem szabadulsz meg tőle. Eszedbe ne jusson hozzámenni!
2010. ápr. 20. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/26 anonim ***** válasza:
75%

nekem ez a történet nagyon keszekusza.! szer olvastam el,majd utánna a válaszokat és csak utánna fogtam fel.

Papirok miatt venne el?Unióban vagyunk,erre neki nincs szüksége.

"Én nagyon féltem, mert első házasságomban majdnem 5 évig kellett váljak" Mire kellett várjál?

"megfenyegetett, hogy elpereli válás esetén a Lányunkat"kérlek!ha össze sem vagytok házasodva mit perel el vélás után??Most kérdezed tőlünk hogy hozzá menj -e!

"De annyira sóher, hogy csak kettesben szeretne sima esküvőt is, pedig volt már Neki is igazi nagy lagzija is."Ne haragudj de szt mondod hogy nem akar elvenni most,vagy mégis szeretne?És lehet éppen azért nem szeretne nagy esküvőt,mert volt már neki nagy.(ezt ált.igy szokták)

szerintem gondold át a kérdésed,mert ez elég gáz!

Az én tanácsom!Ne vegyen el téged(persze nem is akar)

2010. ápr. 20. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/26 A kérdező kommentje:

Sokan azt mondják, hogy nem normális, de akkor is nekem Ő kell, már 7 év alatt hozzászoktam.

A Gyermeket Ti sem iratnátok rá?

Ha a Gyermekünkre és az esetlegesen bekövetkezhető halálomra gondolok, akkor rettegnék minden nap, amíg fel nem nőne, mert nem biztos, hogy biztonságban volna.

Azért nem terrorban élek, de valóban sokat adok a szavára különben, ha nem adnék, akkor biztosan elhagyna, én pedig nem bírok Nélküle élni sajnos.

Biztos, hogy bennem is sok hiba van és félek, ha keresnék mást, nehéz is volna összecsiszolódni, nem tudom, hogy meddig lehetne megbízni benne és újra megfelelni, meg mi van, ha még rosszabb...

5 évig azért kellett váljak, mert az elsőm magas beosztású rendőr volt és mindent megpróbált, hogy elperelje a Fiúnkat és közel 5 évig folyt a harc.

Elpereli szétválás esetén a Lányunkat, de nem papíros válás esetén!

2010. ápr. 20. 23:06
 17/26 anonim ***** válasza:
Én nem mennék hozzá, ne hagyd magad behuzni a csőbe.
2010. jún. 15. 19:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/26 anonim ***** válasza:
Nos, tudom, hogy nem egyformák vagyunk, de ha ennyire nem érzed magad biztonságban, meg ilyenekkel fenyeget, szarintem ne azon gondolkozz, hogy hozzá menj e, hanem hogy hogy hagyd el, itt már nem csak a te érzéseidről van szó, hanem a gyerekeidéről is!Nem teheted ki őket ennek míg fel nem nőnek, szerintem neked sem hiányzik 2 lelkisérült gyermek, jobb őket gondtalannak és boldognak látni.Az én anyám is haasonló helyzetben volt, lelépett és ő is jól él és én sem lettem lelkibeteg felnőtt. Én ebben a helyzetben nem magamat nézém, ne légy önző a gyerekeiddel!
2010. jún. 15. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/26 anonim ***** válasza:
Nem mennék hozzá, házasság párti vagyok, de ebben az esetben, csak bonyodalmakat okozna, bár nem tudom, hogy akkor miért vagy még mindig vele, ha nem jöttök ki jól, de ha válás lenne a vége, ami valószínű, csak bonyodalmakat okozna.
2010. jún. 15. 21:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/26 anonim ***** válasza:

Ha hozzámégy, akkor nagyon hülye vagy!

Ha már túl vagy egy nehéz váláson, akkor miért akarsz még egyszer olyat vagy még rosszabbat?

MOST nincs semmi válás, egyszerüen ekülödöd és kész. A lányotokat nem tudja elperelni, mert nincs rá indoka. Az azonban teljesen lényegtelen, hogy a nevén van-e vagy sem, ugyanis ha ragaszkodik ahhoz, hogy az ö gyereke, akkor név nélkül is lehet hivatalosan a gyerek apja. DE ez neki nek csak jogokat (láthatás) ad, hanem kötelességeket is (gyerektartás). Viszont egy gyereket nem szakitanak el az anyjától, hacsak nincs ra valami nagyon erös indok (prosti, alkoholista, drogos).

Azt meg végképp nem értem, hogy mi az, hogy nem engedi a gyereket ovodába - mármint TE miért hagyod?


Szerintem sürgösen szabadulj meg töle, mert ebböl még sokkal nagyobb bajotok lehet, mint hogy neki nem tetszik.

2010. jún. 16. 07:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!