Lehetne ebben arany középút? (esküvő)

Még mielőtt olvasnám a válaszokat:

Nem vagytok gyerekek, ne is kezeljenek úgy! Saját esküvőre mindenki azt hív, akit akar. Aki fizeti a számlát, az dönt. Anyós tombolhat, egészségére, de nincs beleszólása.

jaaaa, akkor ti ezt NEM AKARJÁTOK, "arányaiban szülőkkel együtt az én (legkisebb) létszámom kb. 55 fő, a páromé 15 "

huh, ezt elég nehéz volt megfejteni.

Meghívjátok a szülöket, testvéreket, nagyszülöket és kész.

Anyós tombol egy ideig, de ha senki nem foglalkozik vele, akkor lenyugszik. Esetleg meg lehet neki említeni, hoyg ha nem tetszik neki az, ahogy ti szervezitek, neki SEM kötelezö eljönni.

Az igen közeli rokonságban volt hasonló helyzet, ott anyós hisztizett, erre a hazasulandók egyszerüen nem álltak vele szóba (nem vették fel a telefont, stb) és megszervezték úgy, ahogy nekik tetszett. Az esküvö elött egy héttel megkérdezték anyóst, hogy jön-e és meglepö módon szó nélkül elfogadta a helyzetet. Azóta sem jött újra elö, és nem is akar beleszólogatni a fiatalok életébe.

Mi nyolcan voltunk az esküvői ebédünkön. Tudom, hogy nem tetszett a többi rokonnak, de mit tehettek volna. Anyósnak pláne nem tetszett, de eljött, jó képet vágott hozzá és ennyi.

Nem bocsájtottuk megbeszélésre a döntésünket, mert a mi esküvőnk volt.

Nem kell megérteni, de el kell fogadni. A gyerekemnek sem engedem, hogy hisztivel elérje amit akar, az anyósomnak pláne nem engedném.

"Csak baromi rosszul esik, hogy haragszik ránk. Nem az lenne a cél, hogy ő ott álljon égnek álló orral.."

Ezt értem, csak szerintem azt lenne érdemes átgondolnotok, hogy ha ebben a kérdésben most engedtek a két hónapi érzelmi zsarolásnak engedve, és a saját érzéseitekkel szembe menve egy olyan esküvőt tartotok, amit ő szeretne, nem pedig olyat amilyet ti, akkor annak milyen üzenete van.

Szerinted ezentúl mindenben tiszteletben tartaná a ti közös életetekre vonatkozó döntéseiteket, vagy ezzel abban erősítenétek meg, hogy később bármi másban is megpróbálhatja majd rátok átvinni az akaratát, csak kellően kitartónak kell lennie, és kellően drasztikus eszközökhöz kell nyúlnia.

Szerintem ez bizonyos értelemben ugyanaz a helyzet, mint amikor a hisztis három éves gyerek sírva földhöz vágja magát és drámázik a bevásárlóközpont vagy a játékbolt közepén, a szülő meg eldöntheti, hogy nyugodtan, kedvesen, de következetesen nemet mond továbbra is, vagy kellően kellemetlenül érezve magát, megy a kisebb ellenállás irányába, és megveszi a gyereknek azt a csokit vagy azt játékot, arra tanítva a gyereket, hogy ezzel a viselkedéssel legközelebb is eléri majd a célját.

Mennyi ideje ismered egyébként az anyósodat? Voltak már máskor is ilyen játszmái kisebb jelentőségű dolgokban a fiával szemben?