Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Kellett már lemondanod esküvőt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Sáskáné kérdése:

Kellett már lemondanod esküvőt párod anyagias családja miatt?

Figyelt kérdés
Bejelentettük, hogy az idén összeházasodunk. Rá pár hétre párom húga is bejelentette. Megkérdezték,hogy nekünk sürgős-e. Nemet mondtam, de pár hét múlva másképp gondoltuk. Mi nem beszéltünk velük erről, mert kis, családias esküvőt akartunk és a pénzt is összegyűjtöttük rá. Gondoltuk, 34 évesen nem kell engedélyt kérni rá. A húga 200-300 fős lagzit kezdett közben szervezni, családi hitelből. Probléma, hogy a párom szülei elváltak és az édesapját még csak említeni sem lehet. Őket is meg akartuk hívni. Bejelentettük, hogy a húga előtt egy hónappal lesz a miénk, már a pappal és az étteremmel is beszéltünk. Két nap múlva a húga berontott hozzánk és lehordott bennünket, hogy mi milyen felelőtlenek vagyunk, mindenkit megbántottunk, mivel a párom édesapját is meg akarjuk hívni, hálátlanok vagyunk és anyagi csődbe visszük a családjukat. Kiakadtam és én is visszaszóltam, mert mi saját pénzből akartuk csinálni. Válaszunk, hogy akkor két tanúval házasodunk, de abból is balhé lett. Valamint a páromnak annyira fontos a családja, hogy már-már szétmentünk emiatt. Végül lemondtuk az esküvőnket és a párom még násznagy is lesz a tesója lagziján. Szerintem a csajt csak az idegesítette, hogy nem ő lesz az első menyasszony és hogy nem kapja meg azt a pénzt, amire számított. Nem tudok túllépni az egészen és félek, hogy a párkapcsolatomat is tönkreteszi az egész... Az esküvő lemondása egy nagy törés az életemben... Véleményetek?

2014. jún. 23. 19:00
1 2 3
 21/27 anonim ***** válasza:
46%

Egyébként igazuk van a többieknek is, de szerintem én sem örültem volna, ha már elkezdjük szervezni, és a tesómék bejelentik, hogy hopp, akkor mi 1 hónappal előtte. Azért szerintem illett volna megbeszélni velük is, igen, nem kell az engedélyük, de lássuk be, hogy tényleg nem volt jó ötlet úgy elkezdeni szervezkedni, hogy 1 hónappal később ott a hugi esküvője.

Elhiszem, hogy szeretnétek összeházasodni, de (és ezt most nem rosszból mondom), ha eddig ráértetek, és ha már ti mondtátok, hogy nem sürgős, akkor szerintem ne csodálkozzatok, ha kiakadtak. Ti mondtátok, hogy ráér, ők elkezdik szervezni az esküvőt, erre bejelentitek, hogy ja, már a fél esküvőt leszerveztük.

Én megértem a sógornődet, akkor is, ha én vagyok egyedül a véleményemmel.

2014. jún. 24. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/27 anonim ***** válasza:
65%
na gondoltam, hogy le leszek pontozva. Viszont nem értem, hogy miért kell csak a pasit támadni, azért ez két emberen múlt, ketten döntötték el, hogy keresztbe tesznek a húgnak. Szerintem nem volt fair, gondolom fordítva te is könnyes szemmel gratuláltál volna a döntésükhöz.
2014. jún. 24. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/27 anonim ***** válasza:
100%

Na azért a húgocska se az a jótét lélek. Kezdjük ott, hogy mikor megkérték a kezét, tudta hogy a tesójáék már korábban bejelentették, de azért megkérdezi, hogy nekik mennyire sürgős? Kicsit se sugallja azt, hogy hugika szeretne hamarabb esküdni, legalább is nem értem, hogy miért akart ebből "versenyt" csinálni, hacsak nem azért, mert nem kis pénzre tartana igényt anyukáéktól...Főleg hogy "másodikként" neki illett volna igazodni kérdezőék elképzeléséhez, vagy elhalasztani az egészet egy évvel későbbre és akkor nem kellett volna ez a cirkusz.

De nem értem a hisztijét, mivel a kérdezőék nem tartanak igényt pénzbeli hozzájárulásra, nyilván csak meg kellett volna jelennie annak a kis létszámú csoportnak, akik a családias esküvőbe beleférnek. Hugika gondolom attól is tarthatott, hogy ha előbb elmennek tesó lagzijára, akkor neki kevesebb pénz fog jutni ajándékként....

Viszont ha jól értelmezem az elsődleges hiszti abból eredt, hogy kérdezőék meg merték hívni a férfi apukáját is, akit gondolom közös erővel utál a család és nyilván nem lesz ott a saját lánya esküvőjén, mert nem fog beleférni a 200-300 fős seregbe.

Gondolom a kéttanús esküvővel meg az volt a gond, hogy újfent az a helyzet állt volna elő, hogy hugika csak a "második" menyasszony lett volna.

Akinek elsődlegesen gond van a viselkedésével, az a kedves húg, majd szorosan követi őt a teszetosza bátyja.

2014. jún. 24. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/27 A kérdező kommentje:
Én a kérdező vagyok. Pár infót szeretnék még a történethez írni, hogy kerek legyen az egész. Az após, aki a párommal dolgozik és szintén a leendő sógornő mellé állt, ő a páromnak csak a nevelőapja. Más személy az édesapa, akit valóban utál az egész család. Megjegyzem, ő azt mondta a botrány után, hogy nem gondolta, hogy ekkora baj lesz ebből, hiszen anno a fia ballagásán is ott volt, igaz, külön terembe, de ott volt. Az ok, amiért előbbre hoztuk az esküvőt, hogy lombikra mentünk volna, de az orvos külső körülmények miatt azt kérte, tanácsolta, hogy cseréljük meg, először legyen a lagzi, aztán az orvosi beavatkozás. Valóban nem egyeztettünk erről senkivel, én csak nagyvonalakban meséltem el ezt a problémát a párom édeasnyjának és a nevelő apjának, de ők ezek szerint akkor nem értették meg. Amikor elmondtuk, hogy mégis lagzi és ekkor és ekkor, akkor az okot is elmondtuk, hogy a lombikos doki szólt közbe. Ezután jött a húg és a nevelő apa. És valóban, a saját pénzünkből csináltuk volna, valóban nem kértünk pénzt, míg a húg 200-300 főt akar úgy, hogy meg is mondta, hogy ők az esküvő bevételéből akarják csinálni és családi hitelből. Mikor mondtam neki, hogy ne vicceljen már, hogy anyagi csődbe visszük a családját, nekünk meg van rá és biztosítom, hogy nem is kérünk pénzt, közölte, hogy nekik fontos, hogy ekkor nagy lagzi legyen és vegyük tudomásul, hogy semmi közünk sincs az ő elképzeléseikhez. No itt telt be a pohár és ezek után vágtam csúnyákat már én is a fejéhez. Ja, és a húg az a tipikus nő, aki már kisgyermek kora óta készül a lagzijára. Történet az is, hogy megkérték a kezét és 2 nap múlva már mindent szervezett. Megkérdeztem tőle, hogy hogy tudja ilyen gyorsan. Mondta, hogy ők 4 éve vannak együtt és ő már 2 évvel ezelőtt csinált feljegyzéseket, hogy hogy lesz mint lesz. Mikor nevettem, lecsitítottak, hogy ne nevessek, mert ez komoly... Épp ezért még arra is vigyáztunk, hogy véletlenül se abba a templomba, másik, a város szerényebb házasságkötő termébe legyen, meg ez is áll hozzánk közelebb, figyelembe vettük,hogy ne vegyük el az ő nagy álmát. Ezért akadtam ki, hogy pénzről és a felelőtlenségünkről beszél. Köszönöm a válaszokat, de így teljes a történet.
2014. jún. 25. 07:35
 25/27 A kérdező kommentje:
bocsánat, még lehagytam az előző levelemből, hogy mi csak egy templomi-, polgári szertartást és egy szerény ebédet/vacsorát szerettünk volna,se vőfély, se menyasszonytánc, se újasszonyruha, se semmi extra, csak egy ebéd/vacsora+kis tánci, addig maradtunk volna, amíg jól érzi magát a társaság, de nem másnap hajnalig. Ezért esett rosszul,mert valóban annyit szerettünk volna csak, hogy tiszteljenek meg vele,hogy eljönnek és örülnek velünk együtt, ha ajándékot/pénzt akarnak majd adni, mindenki csak a saját lehetőségén és elképzelésén belül. Ezzel szemben jött a leendő sógornő és azt mondja, hgoy anyagi csődbe visszük a családját... Azzal sem értek egyet,hogy az édesapját ne hívjuk meg, hiszen a ballagáson is ott lehetett anno hosszú évekkel ezelőtt, de ezen még túl is lépnék, hiszen nem az én családom, nem az én szégyenem, de az anyagi csődös sztori engem is érint! Ezért írtam, hogy én úgy érzem, hogy a hugi önzőn viselkedett, mert fél,hogy nem kapja meg a pénzt. És igen, komoly összegre számít. Köszönöm továbbra is köszönöm és tiszteletben tartom mindenki véleményét.
2014. jún. 25. 08:42
 26/27 A kérdező kommentje:
még annyi,hogy talán nem derült ki, de a húg a páromnak csak a féltestvére, csak az édesanyjuk közös.
2014. jún. 25. 10:26
 27/27 anonim ***** válasza:
Nagyon sajnalom a helyzetedet. :( Tovabbra is ugy gondolom h te szempontodbol tokeletesen ertheto a ti megoldasotok,viszont a hugié is.Ámbar nala nekem az nem stimmel hogy bejelentitek az eljegyzeseteket,ra egy honapra ok is,mire megkerdezi h nektek surgos-e...Max annyit kerdeztem volna a helyeben hogy mikor szeretnetek megtartani,mert nekunk vannak mar tervezeteink es jo lenne egyeztetni hamar igy alakult hogy egymas utan jegyeztek el benneteket.Ambar valoszinu o is ezert kerdezte h nektek surgos-e,csak ezt pont nem illett volna ilyen formaban megkerdeznie,mert ez nagyon egoista kerdes volt,viszint a valaszid sajnos akkor ugyebar neleges volt.Pfu,de tré helyzet b.sszus! Amugy meg ha kis eskuvot szeretnetek,ha nem,ha magatoknak alljatok anyagilag ha nem,mindenki tudja ha egy evre esik egy testverpar eskuvoje akkor a szulok a nekik szant osszeget ketteosztjak.Pl ha egy szulo egy ev alatt kb 100.000Ftot tud felrerakni a gyermekenek eskuvoi ajandekba,akkor nyilvanvalo h 50-50 lesz csak belole amennyiben egy ev alatt mindket gyermeke meghazasodik.Ezzel hugica fix hogy tisztaban van.Ha jovore hazasodnatok most ovek lenne a teljes osszeg,jovore meg ti kapnatok penzt.Az o eskuvojuk nyilvan rengetegbe kerul(200 fot emlittetel),nekik ezert kell ennyire ezt figyelembe venniuk.Nem mondom h szamito kis "dog" ,mert sztem minden par kalkulal valamennyivel.Az viszont hogy ennek hangot is ad es ez nem marad o es parja kozott,nah hat ize....
2014. jún. 28. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!