Belemennél esküvő előtt egy olyan házassági szerződésbe, hogy csak azt viheted válás esetén, amit hoztál és amiért a házasság alatt megdolgoztál?

Eszerint nekem minden vagyonom különvagyon, a férjem autója közös vagyon:

"A házasság megkötése után mi nem kerül a házastársam tulajdonába? (Különvagyon)

A házastárs különvagyonához tartozik:

a) a házasságkötéskor megvolt vagyontárgy,

b) a házasság fennállása alatt öröklés jogcímén szerzett vagy ajándékba kapott vagyontárgy,

c) a személyes használatra szolgáló és szokásos mértékű, illetőleg mennyiségű vagyontárgy,

d) a különvagyon értékén szerzett vagyontárgy."

Én sosem értem az ezekre a kérdésekre adott válaszokat. Hál'istennek a férjemmel azonos vagyoni helyzetben voltunk. Ha elválnánk, az volna a legkisebb gondom, hogy kié legyen az autó, a tévé, vagy, hogy mennyi pénzt kapjak. És ezzel a férjem is így van. Beleroppannék abba, hogy elveszíteném a családomat. Nekem a szüleim és ő a családom. Bármit megtennék értük, ahogy ők is értem. Élni sem lenne értelme tovább. Szerencsére a férjem is így gondolja. És úgy, hogy a házasság két ember eggyé válásáról szól minden értelemben. Szerintem ezért van egyébként ennyi válás... mert az emberek valahogy elfelejtettek "mi"-ben gondolkodni... a házasságot is úgy tekintik, mint a saját kényelmüket, boldogságukat, meggazdagodásukat és még sorolhatnám.

Őszinte részvétem, kérdező... ez ugyanis azt jelenti hogy a leendő párod nem kettőtökben gondolkodik, hanem abban, hogy leszel te és leszel ő a házasságban, de sosem lesz "mi".

Azért ez érdekes kérdés.

Mert tegyük fel laktok egy olyan házban, amit mondjuk ő örökölt, vett, kapott stb. Legyen még az autó is az övé! DE! Ha házasságotok alatt te mondjuk keresel fél milliót, ő meg 100 ezret, akkor azért már más a helyzet. Mert feltételezhető,hogy a házon végzett esetleg újítások, nagyobb értékű műszaki cikkek, a te fizetésedből kerültek megvásárlásra. Ilyen esetben nem lenne igazságos mondjuk 20 év után azt mondani,hogy menjél az egy gatyáddal, hiába csináltál a 15 milliós házból 30 milliósat!

34-es! Szép, ahogy gondolkodsz, csak sajnos láttam én már arra példát,hogy egy ember hogy ki tud fordulni magából, ha mondjuk beszerelmesedik és a másik "kér"!

Barátnőmék 15 év együttélés után váltak el. Ott feles volt minden, pedig a lány szülei vették a lakást, a kocsit stb. Aztán jött a srácnak egy szerető, aki telebeszélte a fejét,hogy igenis köveljen mindent, mert jár neki, meg,hogy mennyit dolgozott, és kell a pénz az ő új életükre stb.

És az az ember, akit én is a világ legbékésebb és legcsaládszeretőbb emberének hittem elkezdett pereskedni a feleségével. A lány szülei meg persze sírtak,hogy a vejük egy idegen nőnek akarja "adni" mindazt, amit ők összegüriztek.

És tudod, a barátnőm is mindig úgy gondolta,hogy van "mi"! Ami persze normális, de akármilyen rózsaszínköd is van a szemünk előtt, azt bele kell kalkulálni,hogy az emberek megváltozhatnak. Nem feltétlenül lesz ugyanaz az ember, akihez 10-20 éve hozzámentünk. És ott, ahol kb. ugyanazt vitték a házasságban, nagyjából egyformán keresnek, általában nagy gond nem lehet.

A gond ott van, ahol nagyon eltérő az anyagi helyzet!

Én nem írnám alá.

Ha azt hiszi, nem őt szeretem, hanem a pénzét, ne vegyen feleségül.

Ha én azt hinném, hogy csak a pénzem kell neki, nem mennék hozzá.

Bele, sőt, csak így lennék hajlandó hozzámenni a páromhoz.

Jelzem, nekem az égvilágon semmim sincs, pályakezdő munkanélküli vagyok, örökölni is csak adósságot fogok.

A páromnak gyönyörűszépen, modern bútorokkal és eszközökkel felszerelt, nagy kertes háza van, kocsija, jól fizető munkája, stb.

Soha nem kiabálná rám, hogy nekem semmim se volt a házasság előtt, de ettől függetlenül én akkor is csak és kizárólag egy ilyen szerződéssel mennék hozzá.

Mellesleg amúgy is az a törvény, hogy a közösen szerzett vagyon felét lehet vinni, a házasság előtt szerzett vagyonhoz a másiknak semmi köze.

36-os!

Köszönöm :) de nem értetted meg teljesen, hogy mit írtam :) azt írtam, hogy ha elhagyna a férjem, akkor nem az lenne a legnagyobb bajom, hogy elviszi a pénzem, a vagyontárgyaim, vagy istentudja mit... hanem az, hogy elveszíteném a családomat. Onnantól már majd'hogynem mindegy, hogy ki mit vett és mit visz. A családom (férjem, szüleim) nélkül nem tudom elképzelni az életemet. A férjem is így gondolkodik. Ez nem egy rózsaszín köd. Az a baj, hogy ezt ma már kevés ember érti. Kevés ember érti, hogy mit jelent tényleg összetartozni, a másikért felelősséget vállalni, sorsközösségben élni. Azzal vannak elfoglalva az emberek, hogy szerelmesek legyenek, azt fenntartsák (mindenféle kiegészítővel, trükkel, akár ármánnyal), és ha nem működik, akkor otthagyják. És közben észre sem veszik, hogy nem ezen múlik a lényeg. A lényeg azon múlik, hogy immár 8-9 év után egyszerre ismerjük egymást annyira, hogy kitaláljuk a másik gondolatait, és ugyanakkor képesek vagyunk még mindig meglepni egy-egy reakcióval, érzéssel, gondolattal, ötlettel egymást. HOgy tényleg tudunk közösen tervezni. Hogy nem kell egymás előtt feszengeni, titkolózni, hátulról irányítani, hogy akkor is lehet veszekedni, megsértődni, mert TUDJUK, hogy a másik érzései ettől semmit sem változnak, hogy nem fog megcsalni, mittudomén. EGyszerűen összhang kell. És én tudom, hogy ezt nehéz kialakítani. De talán erre kéne koncentrálni és nem arra, hogy ki mit fog kapni, kinek mi jár, ki kit tart el, jogos valami vagy nem jogos, fogyott vagy hízott, és hogy mindenek előtt bárki más boldogsága előtt csak az illető boldogsága számít, minden más csak azután.