Hogyan tovább? Én akarok/akartam esküvőt, párom nem!

Önmagában egy házasság sem tartja össze a kapcsolatot.

Simán leélhetitek egymás mellett az életeteket, csak élettársként is. De nyilván van előnye a házasságnak.

Viszont ha Te szeretnél, ez örökké fájó pontja lesz a kapcsolatotoknak a Te részedről.

Szóval valószínű nem azért szakítanék, mert nincs esküvő, hanem a szálkát nem tudnám elviselni, és valószínű valami törés lenne bennem.

Azért ez így elég kamuszagú.

Én sem akarok most, de megbeszélem a párommal, hogy én kb 30 év előtt akarok esküvőt, ő is így van vele. Ha nem akarnék, akkor kamuznék így össze vissza.

Nagyon hasonló helyzetben voltam én is mint te.

5 éve voltunk együtt és fél éve már együtt is laktunk mikor úgy éreztem hogy na most nálam eljött az ideje. Nem bírtam várni, taktikázni, hisztizni sem akartam, konkrétan megkérdeztem hogy mikor akar elvenni. Azt mondta hogy ő nem akar esküvőt.Nem tervezi. Kicsit padlót fogtam, mert tudtam hogy szeret és tök jó volt a kapcsolatunk, összecsiszolódtunk, hasonlóan gondolkodunk stb...

Megkérdeztem miért, beszélt össze vissza.Megmondtam neki hogy ne beszéljen mellé, megérdemlem hogy elmondja őszintén amit gondol. jött a papír nem fontos nem tart össze fejezettel. Amiben nyilván van igazság, papír nélkül is ugyanúgy szeret, de ha ennyire nem fontos a papír, nekem meg igen akkor nem tök mindegy neki? Szóval egy őszinte beszélgetés után kiderült hogy a családjában csak a rossz példát látta, tart ezektől a dolgoktól, mert mindenki elvált , lecsúszott stb.. ( ezeket tudtam hisz ismerem őket, de eszembe sem jutott, magunka hozzájuk hasonlítani.) megbeszéltük miben más a kapcsolatunk, mennyivel jobb mint a családjában volt. Továbbá még nagyon félt a szerepléstől, magától a ceremóniáktól. Pár napot gondolkodott és azt mondta igazam van, és beszéljük meg az eljegyzést. Kicsit ki voltam mert attól féltem hogy csak az én erőltetésem miatt lesz, de igazából megbeszéltük és nem kényszerítettem nem hisztiztem, még csak nem is sírtam. Szóval megvolt az eljegyzés és olyan mámorban voltunk a nap végére hogy el sem tudom mondani. Azt mondta hogy nagyon örül neki és kár volt tőle félnie, és mennyivel jobb így( pedig akkor még csak eljegyzés volt) Következő év nyarára terveztük az esküvőt, előre izgult már rajta hónapokkal. Itt a felhajtás miatt, ami nem is volt nagy mert 25 ember volt. Figyelembe vettem a félelmeit, és egy nagyon jó kis esküvőnk volt. Látszott rajta hogy nagyon örül neki, és azóta is jól megvagyunk.

Én nem vagyok benne biztos hogy bele tudtam volna törődni, és vissza gondolva is nagyon örülök neki hogy összeházasodtunk, most olyan jó érzés fog el hogy az esküvőnkre gondolok. De szakítani sem tudtam volna vele. Biztos hogy ezért nem tudtam volna elhagyni.

Tipikus esetnek tűnik.

Te beletörődsz. Aztán pár év, jön egy fiatalabb, és azt hopp, elveszi feleségül.

Feletted meg szépen elrepültek az évek, se házasság, se gyerek.

Uccu, neki, keress mást, ha nem szeret eléggé.

Lehet, hogy szeret, de nem annyira, hogy hivatalosan is összekösse veled az életét.

Ő nem veled tervezi a jövőjét!

Ez a lényeg!

bizony. a valódi szeretet és összetartozás nem a papíron múlik.

nálunk ez fordítva történt. lány vagyok, és nem szeretnék házasságkötést, de még az esküvő gondolata sem vonz. elmondtam a páromnak az ezzel kapcsolatos ellenérzéseimet, és elfogadta.

gondolj bele: elhagyod őt egy olyan srác miatt, aki ugyan lehet hogy el is vesz, de nem lesz meg az az összhang, szeretet, ami a pároddal megvan.

éljetek együtt szépen, boldogan, lehet hogy pár év múlva rászánja magát a döntésre. fiatalok vagytok még, nem kell kapkodni.