Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Mit tennél ebben a helyzetben?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tennél ebben a helyzetben?

Figyelt kérdés

Tavaly óta szervezzük az esküvőnket, az egész kezdetén leültünk beszélni a családdal, apám nagy dérrel-dúrral bejelentette, hogy mennyi pénzt ad nekünk, és volt néhány "elvárása" is, hogy hol legyen, meg akkor kit kér ő, hogy ott legyen.

Szépen elkezdtünk foglalni, híre ment a dolognak, tudnak róla a leendő meghívottak.

Közben apám felmondott a munkahelyén és már hónapok óta nem dolgozik, mert neki semmi sem felel meg. Gondoltam van elég sütnivalója, 50 éves, ő tudja, meg még meg is magyarázta a dolgot, hogy milyen jó is ez így, mert sokkal jobb munkája lesz. Szóval teljesen jól el van, továbbra sem adott le a kiadásaiból, én hülye meg voltam győződve, hogy ő ezt a váltást akár hosszú szünettel is betervezte. Most tudtam meg, hogy már az összes tartalékát felélte, sőt! Szóval nemhogy adni nem fog semmit nekünk, de még az is csoda lesz, ha nem mi öltöztetjük fel arra a napra.


Viszont így meg olyan dolgot is bevállaltunk, részben miatta is, amit egyébként nem biztos, hogy tettünk volna!

Borzasztó mérges vagyok rá, főleg, hogy nyilvánvalóan merő fennhéjázásból ül otthon, hogy neki nem felel meg semmi, várj a csoda munkahelyet, vagy nem is tudom. Ez már alapból idegesít, de az meg, hogy az se jut eszébe, hogy mennyire előadta magát, most meg annyit se mond, hogy fapapucs, ne haragudjatok már, csak mintha mi sem történt volna. Nagyon mérges vagyok!


Most mit csináljak, kezdjünk el átszervezgetni dolgokat, meg szóljunk a csak kívánságára hívott rokonoknak, hogy ne haragudjatok, de apám akarta, hogy elgyertek, viszont nem hajlandó dolgozni, így mégsem fizeti ki az elvárásait, nekünk meg rátok nem igazán van?


Szűkösen bár de meg lehet oldani, de így meg aztán nagyon jó, mert pl. olyanra, amire mi amúgy (többet) szántunk volna, nem fog maradni, mert helyette mondjuk fizethetjük az evését-ivását meg alvását annak a 15 embernek, akiket ő akart stb.


2013. jan. 14. 17:29
 1/8 anonim ***** válasza:
89%

Szia

Szerintem konkrétan mond le az egészet éd egy fél év múlva saját igényetek szerint szervezzétek meg az egészet és ne engedjetek senkinek. Az a nap a tietek ne odegeskedéssel teljen.

2013. jan. 14. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
89%

csatlakozom

mondjátok le és majd később a saját elképzelésetek szerint szervezzétek le

2013. jan. 14. 17:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
75%
Először próbálj beszélni apáddal higgadtan (tudom, marha nehéz lesz....) Mondd el neki azt, amit itt most leírtál és, hogy az ő hibája miatt most kénytelen leszel lemondani vagy totálisan átszervezni az egészet, mert arra számítottál, hogy betartja a szavát-amire nyilvánvalóan nem lesz képes. Hátha észbe kap (esetleg egy kis dühöngés után). Ha nem és mindent át kell szervezni, akkor én nem szégyellném elmondani mindenkinek, aki kérdezi, a dolog okát..... (Esetleg azt is elmondhatod, hogy nem fogod miatta te tartani a hátad, elvégre felnőtt ember)
2013. jan. 14. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
76%
Egyszerűen szervezd át, mivel meghívót még nem kaptak, nem lehet panaszuk az apukád által beszervezett vendégeknek. Ha kérdeznek mondd meg, hogy másként alakult, mint ahogy eredetileg terveztétek, így csak kisebb esküvőre futja. Aki ezen megsértődik az úgysem lett volna nagy öröm ha ott van akkor sem. Szerintem emiatt ne halaszd el, ne mérgelődj, nem érdemes ezen. Sok boldogságot! (Egyébként bárhogyan is lesz, úgyis lesz olyan, aki megsértődik, szóval ezzel aztán tényleg nem érdemes törődni.)
2013. jan. 14. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:

Annyira rossz, hogy tudom, ilyen helyzetben nem a mi esküvőnk a legérdekesebb, de azért mégis úgy vagyok vele, hogy az egy dolog, hogy magával is kicseszett, de velünk is.

A lemondással csak az a baj, hogy akkor azért szívás nekünk, mert ugrik egy csomó foglaló. Szerencsére létszámot véglegesíteni még nem kellett, bár vannak olyan rokonok, akik ezért külföldről jönnének haza és bár meghívóosztás még nem volt, de ugye mondani kellett előre, mert a repülőjegyek foglalásánál nem mindegy, hogy mikor tudják megejteni és mennyiért. Na most nekik is mondani, hogy ja bocs mégse. Lehet persze lecsípni a dekorból, nem kell marcipán a tortára, kihúzzuk a vacsorából a pörköltet, nem veszek menyasszonyi cipőt úgy sem látszik felkiáltással, meg ilyesmi, de akkor is.

Dühös vagyok, mert velünk is kicseszett, de ettől függetlenül egyáltalán, hogy az én apámnak a mai világban ennyi esze van? Ezt fel sem tudom fogni.

Beszélni nem nagyon lehet vele, már elve, ha feljön a munka téma, akkor kiakad, hogy hagyjuk békén, szerintem, ha az köszi a segítséget, témát felhoznám, akkor teljesen kiakadna, hogy hagyjam békén.

2013. jan. 14. 19:30
 6/8 A kérdező kommentje:
Az egyetlen baj az észbe kapással az az, hogy hiába, mert április első szombatja az esküvőnk, szóval hiába talál munkát, össze kell szednie magát úgy egyáltalán. Még decemberben is volt szó az esküvőről, meg hogy mennyi ajándékot szán rá, erre ma kiderül, hogy mi is van. Olyan, mint egy gyerek, aki nem fogja fel, hogy nincs is pénze.
2013. jan. 14. 19:33
 7/8 anonim ***** válasza:
77%

Irj, hogy hol lesz a lagzi, mi mennyibe kerulne, segitek lecsipegetni belole! A mi lagzink 800.000 volt 110 fore, volt etterem, hinto, zenekar... Szoval szivesen segitek!


Amit igy latatlanul tudok mondani, az az, hogy ne alljatok a szallast. Mondjatok meg, hogy mindenkit szeretnetek meghivni, aki fontos, de igy nem futja szallasra. Esetleg szuloknel, nagyszuloknel altassatok oket!


Komolyan, ha leirod, mi mennyi, meg hogy, segitek!!


Itt irj, a privit nem kapom meg! :S

2013. jan. 15. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

Szerintem beszéld meg apukáddal, hogy pontosan mi is a helyzet, és neki vannak-e tervei.


Vidékenként változó divat, de ha lesz menyasszonytánc, akkor abból akár több is visszajöhet, mint a költség.


Altatni én se altatnék senkit, ha ilyen rossz az anyagi helyzet. Előttem szóló jól beszélt. :)


Egyébként én személy szerint lemondanám, hogy pont olyanra csinálhassam fél évvel később, amilyenre mi vágyunk.

2013. jan. 18. 02:45
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!