Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Milyen esküvőm lenne ilyen...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Milyen esküvőm lenne ilyen szülők, és rokonság mellett?

Figyelt kérdés

Anyámékkal nem túl jó a kapcsolatunk, sem nekem, sem a páromnak. Gyerekkorom óta, alig voltam 14 éves, azt vártam, hogy mikor költözhetek már el, már 16 évesen felnőtt voltam, felnőtt fejjel gondolkodtam. 17 évesen ismertem meg a páromat, akivel 8 év után szeretnénk esküvőt, az éven kezdek el gyűjteni rá. Már összeköltöztünk, igaz csak pár hónapja de minden nagyon jó, nem is gondoltam volna, hogy ilyen jót tesz majd a kapcsolatunknak, hogy ilyen sok évnyi együtt járás után, mintha most ismerkedtünk volna meg, olyan jó minden. Biztosak vagyunk benne, hogy 2014 nyarán esküvőt akarunk, arra gyűjtünk mostantól. De azért nem egyszerű, hiszen a keresetemből nagyon keveset tudok félre tenni, párom többet. Nem akarunk nagy lagzit, elsősorban az anyagiak miatt. A szüleimnek illene egy-két dolgot finanszírozniuk az esküvővel kapcsolatban de tudom hogy 10 ezer ft-tal sem segítenének, sőt még csak ajándékot sem vennének. Nem anyagi okok miatt, hanem mert sajnálnak tőlem mindent. Anyám kimondottan irigy arra hogy én már elköltöztem otthonról, szebb házban élünk mint az övék, jobb kocsija van páromnak mint nekik még azt is megjegyezte, hogy én már mennyi helyen voltam "nyaralni". Szóval irigy, ezt az egész család tudja, nem én találom ki! De mégis hogy lehet egy szülő olyan, hogy nem támogatja a gyereke esküvőjét? Aztán tudom mit csinálna, dicsekedne fűnek fának, és úgy beszélne, mintha ő finanszírozta volna, mert a mai napig ezt csinálja mindennel. Egyszer még azt is kiszámolta, hogy én kb 14 éves koromtól mennyibe kerültem neki!!! Pénzben!! Azt hittem agybajt kapok!

A kereszt szüleimre sem lehet számítani,bár ők nagyon jó lelkű emberek, de isznak és szegények. Őket kb nem is szeretném meghívni az esküvőmre, mert leinnák magukat és leégetnének :( Nem tudom mit csináljunk, milyen esküvőt szervezzünk majd, vagy hogy hívjunk vagy ne hívjunk meg. Párom ilyen részről szerencsés, normális szülei rokonai vannak. Az én részemről kb ajándékokat sem kapnánk, az ő részéről több száz ezer ft-ot. Arról is beszéltünk már hogy kimegyünk külföldre, ahol 2 tanu előtt házasságot kötünk és ott maradunk nászuton. Párom amúgy sem szereti ha neki 40-60 ember előtt kell szerepelni és mindenki őt nézi.

Te mit tennél a helyemben? Fontos kérdés ez nagyon, mert egy esküvőm lesz, és nagyon széppé akarom tenni.



2012. júl. 22. 11:12
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:
Azt hívd meg akit szeretsz és aki viszont szeret. Sajnos én sem fogom az én esküvőmre meghívni anyámat ezer ok miatt. Nem ér annyit, hogy leégessen, egyébként valszeg el sem jönne...
2012. júl. 23. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:

Kedves 9-es:

Azzal bántott meg, hogy mivel nem hívtam meg a 2 fiát - ugyanezen okokból, ugyanis lek.rváztak, illetve megmérgezték a kutyámat, meg pletykáltak, stb. éveken keresztül - ezért nagynéném üvöltött velem, hogy egy rohadt szemét vagyok, amiért vadidegeneket ölelgettem és csókolgattam (!) az esküvőn, őket meg nem hívtam meg. (Amúgy azok a vadidegenek a párom legjobb barátai voltak, csak ő nem ismerte őket, és logikusan gondolkozva, szerinte én sem ismerhettem őket)

Fintorgott, és közölte, hogy szar volt a kaja is meg a zene is. Meg egyébként is.

Hozzátenném úgy evett mindenki, hogy csak a levesből 3szor szedtek, a többiről nem is beszélve. Zenénél meg csak nagynénémék nem táncoltak. Na ezt így mind megkaptam :)

De nem érdekel. Nem én tehetek arról, hogy neki ennyire sivár az élete, hogy ez okozta neki a legnagyobb örömöt. Örökre elfelejtem a vele való kapcsolattartás, aztán további szép napot :)

2012. júl. 24. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim válasza:

Kedves kérdező!


Azt hívjátok meg, aki nem csinál patáriát, aki nem sért úgy meg, mint az egyik kommentelőt!

Fontos az is, hogy ha nem hívod meg valakinek a fiát, akkor ne hívd meg az anyját se. (mint, ahogy a példából olvashattuk)


Nekünk nagy lagzink volt. 100 fő. Ebből maximum 10 fő volt az én családom. Pont ezért. szelektáltam. Az alkoholistákat nem hívtam meg, és a rosszindulatúakat sem.


A helyedben azért az anyukádat meghívnám. Nem számít, hogy nem ad semmit, és nem számít, hogy milyen volt veled. A megbocsátás szép dolog, és ahogy mondtad, egy esküvőd lesz az életben! Pótolhatatlan. Biztos vagyok benne, hogy anyukád soha többé nem beszélne veled, ha nem hívnád meg.


Mivel tudod, hogy milyen, felkészülsz lelkileg, és ha valami olyat tenne, ami számodra sértő, vagy égő, akkor lesz*rod! Egyik füleden be, a másikon ki. Nem foglalkozol vele! (de az esélyt a békülésre megadnám)


Ez a TE napod lesz! nem számít, hogy mennyi minden sikerül félre, nem számít, ha valami elcsúszik és nem úgy lesz ahogy szeretted volna!

Ez az egész fejben dől el! A te fejedben!

El kell határoznod, hogy ez a te napod, és nem ronthatja el senki és semmi! és akkor Boldog leszel, ott és akkor!


Néhány példa:

szakadt az eső - a fotós mondta h inkább ne legyenek kinti fotók. - mondtam a fenét! szakadó esőben fotózkodtunk! (nagyon jók lettek a képek)

Sárba esett a kistáskám, a cipőm tropára ment,

Nem vittem személyit, elfelejtettük a pezsgőt (sógorom kiszaladt a közértbe - közben)

elkéstünk, rosszkor csókoltuk meg egymást,

a vacsorára olyan is eljött,akit nem hívtunk meg, aki meg jelezte h jön még sem jött. A dekoráció egy kalap sz*r volt, a vőfély is gagyi volt, és még sorolhatnám.

De nagyon jól éreztem magam! Elhatároztam, hogy senki nem ronthatja el ezt a napot, és így is lett!

Boldog voltam és nem érdekelt senkinek se a nyűgje!


Ez az egy nap, amikor lehetsz önző. (persze a férjed kivétel, az ő nyűgje fontos, de ezt neki is így kell felfogni!)

Anyósom mondta és eszembe jutott közben: azok akik ott lesznek, értetek mennek el!


Bocsi kicsit hosszú lett, de a lényeg, hogy a TE fejedben dől el minden!

2013. márc. 14. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!