Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Milyen esküvőm lenne ilyen...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Milyen esküvőm lenne ilyen szülők, és rokonság mellett?

Figyelt kérdés

Anyámékkal nem túl jó a kapcsolatunk, sem nekem, sem a páromnak. Gyerekkorom óta, alig voltam 14 éves, azt vártam, hogy mikor költözhetek már el, már 16 évesen felnőtt voltam, felnőtt fejjel gondolkodtam. 17 évesen ismertem meg a páromat, akivel 8 év után szeretnénk esküvőt, az éven kezdek el gyűjteni rá. Már összeköltöztünk, igaz csak pár hónapja de minden nagyon jó, nem is gondoltam volna, hogy ilyen jót tesz majd a kapcsolatunknak, hogy ilyen sok évnyi együtt járás után, mintha most ismerkedtünk volna meg, olyan jó minden. Biztosak vagyunk benne, hogy 2014 nyarán esküvőt akarunk, arra gyűjtünk mostantól. De azért nem egyszerű, hiszen a keresetemből nagyon keveset tudok félre tenni, párom többet. Nem akarunk nagy lagzit, elsősorban az anyagiak miatt. A szüleimnek illene egy-két dolgot finanszírozniuk az esküvővel kapcsolatban de tudom hogy 10 ezer ft-tal sem segítenének, sőt még csak ajándékot sem vennének. Nem anyagi okok miatt, hanem mert sajnálnak tőlem mindent. Anyám kimondottan irigy arra hogy én már elköltöztem otthonról, szebb házban élünk mint az övék, jobb kocsija van páromnak mint nekik még azt is megjegyezte, hogy én már mennyi helyen voltam "nyaralni". Szóval irigy, ezt az egész család tudja, nem én találom ki! De mégis hogy lehet egy szülő olyan, hogy nem támogatja a gyereke esküvőjét? Aztán tudom mit csinálna, dicsekedne fűnek fának, és úgy beszélne, mintha ő finanszírozta volna, mert a mai napig ezt csinálja mindennel. Egyszer még azt is kiszámolta, hogy én kb 14 éves koromtól mennyibe kerültem neki!!! Pénzben!! Azt hittem agybajt kapok!

A kereszt szüleimre sem lehet számítani,bár ők nagyon jó lelkű emberek, de isznak és szegények. Őket kb nem is szeretném meghívni az esküvőmre, mert leinnák magukat és leégetnének :( Nem tudom mit csináljunk, milyen esküvőt szervezzünk majd, vagy hogy hívjunk vagy ne hívjunk meg. Párom ilyen részről szerencsés, normális szülei rokonai vannak. Az én részemről kb ajándékokat sem kapnánk, az ő részéről több száz ezer ft-ot. Arról is beszéltünk már hogy kimegyünk külföldre, ahol 2 tanu előtt házasságot kötünk és ott maradunk nászuton. Párom amúgy sem szereti ha neki 40-60 ember előtt kell szerepelni és mindenki őt nézi.

Te mit tennél a helyemben? Fontos kérdés ez nagyon, mert egy esküvőm lesz, és nagyon széppé akarom tenni.



2012. júl. 22. 11:12
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
80%
Aki kellemetlenkedhet, azt ne hívd meg és kész.
2012. júl. 22. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
100%

Párod szüleivel szemben nem biztos, hogy jó az általad vázolt verzió, de egyébként ésszerű választásnak hangzik!


Sok boldogságot!:)

2012. júl. 22. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
47%
én azért egy-két rokont meghívnék de azért a kereszt szüleidet én se . a szüleidet azért meghívnám anyukád csak elérzékenyül mikor meglát esküvői ruhába.
2012. júl. 22. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
91%
nem kell külföldre menni a kellemes esküvőért, csupán azokat az embereket hívjátok meg, akik közel állnak hozzátok. a ti napotok lesz, nem másoké, alakítsátok úgy, hogy nektek a legjobb legyen. ha tízen lesztek, akkor is gyönyörű lesz! :)
2012. júl. 22. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
74%
az én véleményem: ha eskuvôt akartok, fizessétek ki. ma már ez nem a szulôk dolga. kicsit sem. szerintem elég áldozat, h felnevelek, eddig támogattak. ha a viselkedésuk nem normális, akkor a dôntésed, hogy meghívod ôket, v sem.(én mondjuk el sem tudom ezt képzleni, de sajna tényleg van ilyen). szerintem a legjobb lenne nektek tényleg a 2 tanús. akár kulfôldôn is, de az nagy macera és pénzben is sok. én a helyetekben 1 pénteki napon elmennék házasodni, akkor ingyen van, aztán rôgtôn elindulnék nászútra. ott akár 2 hetet is lehettek.
2012. júl. 22. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
100%
Egy esküvőhöz nem kell nagy rokonság! Attól nem lesz jobb a házasságod. Esküdjetek meg csak két tanuval. Esetleg a szertartáson legyen ott a rokonság és a barátok.
2012. júl. 22. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
tudom milyen neked, nekem is egy szar házi anyám van. ne hivd meg az esküvödre
2012. júl. 22. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:

A kellemességre szavazok... :) Nekünk múlt héten volt az esküvőnk, és meghívtam olyan rokont, aki bár közeli, de nem a szívem csücske. (Soha egy jó szava nem volt hozzám, mindig csak bántott) Egyébkén apám nővére. De mivel anyám öccse volt a tanúm, ezért illett apám részéről is legalább ilyen mélységig rokont hívni. Bár ne tettem volna. Elköszönésnél úgy megbántott, hogy 1 órát bőgtem, szerencséjére ez már a végén volt, neki szerencse, hogy a párom épp nem volt jelen...

Szóval ha újra csinálhatnánk, akkor csak és kizárólag olyan embereket hívnánk, akik tényleg tudnak nekünk örülni.

Itt megjegyezném, hogy nem pénzért házasodtunk, mindenkinek elmondtunk, hogy nem kérünk semmit, ha hoznak örülünk, de nem kötelező. Mi fizettük az egészet.

26/N

2012. júl. 22. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:

OFF - Utolsó: meg szabad kérdezni, hogy mivel bántott meg ennyire az a rokon? Csak szimpla emberi kíváncsiság :) Egyébként nem tudom, hogy lehet valaki olyan troll, hogy valakit az esküvőjén sért meg...


Kérdező: Ha ilyen családod van, akkor szelektálj! Elmentek házasodni, és csak azt hívod meg, aki igazán számít, akinek örültök, és aki együtt örül veletek. Ez a ti nagy napotok, a közös életetek megünneplése, aki nem tud viselkedni, azt felesleges. Biztos nehéz, meg lesznek hatalmas sértődések, de ne érdekeljen! A két tanús verziót én a párod családja miatt nem pártolnám. Ha neki normális a szűk rokonsága, akkor - főként a szüleit, nagyszüleit, testvérét- csúnya húzás lenne kihagyni. Utána nem nem kell nagy hacacáré, csak egy éttermi /kerti kajálás, ahol ha kevesen vannak, még kötetlen is lesz, és a tényleg szűk családdal, aki számít, akivel jóban vagytok, még közelebb tudtok kerülni egymáshoz. Hogy anyádal mit csinálj? ha így áll hozzád, akkor én azt tenném, hogy meghívjátok a szertartásra, de a meghíváskor szigorúan közölni kell vele, hogy ha te ennyi gondot okoztál neki, meg ilyen költséges volt a felnevelésed, akkor csak a szertartásra várjátok, nem akarjátok még nagyobb költségbe verni. Vagy veszi a lapot, és megpróbál normális anyaként viselkedni, vagy megsértődik, és akkor nem is kell vele foglalkozni, ne rontsa el az ünnepeteket.

2012. júl. 22. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
Kedves kérdező, ha nektek nem életbevágóan fontos a nagy lagzi, akkor tartsatok csak picikét, ahova azokat hívjátok, akik tényleg együtt örülnek veletek. Senkitől ne várjátok azonban, hogy anyagilag támogassák az esküvőtöket, saját lábatokon álltok, nektek kellene finanszírozni, de biztos, hogy ér annyit egyetlen este, hogy egy évig gyűjtsetek rá? Nem lenne hasznosabb a közös életetekre, utazásra, gyerekekre, vagy csak tartalékra gyűjteni?
2012. júl. 22. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!