Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi a véleményetek erről a nem szokványos meghívó szövegről?
Szóval, a meghívó szövege:
Közhírré tétetik, hogy
egyrészről xy mint gyűrűs menyasszony,
másrészről xy mint boldog vőlegény
az Úr 2012. évének augusztus 4. napján 16 órakor
a debreceni városháza házasságkötő termében,
majd 17 órakor a Szent Anna templomban
megtartják frigyüket és a házasság szent kötelékét választják.
Ezen iromány olvasója ezennel feljogosíttatik a fennkölt ceremónián való részvételre,
amely célból kéretik ünnepi gúnyáját felöltve,
szívét-lelkét díszbe öltöztetve a fent nevezett helyen és időben tiszteletét tenni, majd az ünnepi vacsorán részt venni.
Alatta pedig a következő versikék valamelyike állna:
"Minden Kedves Vendég és Rokon!
Kérünk titeket, ne vegyétek zokon,
De amit ajándékra szánnátok,
Inkább borítékban kezünkbe adjátok.
Ígérjük, hogy nem vész kárba,
Hamarosan befektetjük egy kisbabába.
Köszönjük szépen a segítségeteket,
Esküvőnkre szeretettel várunk benneteket!"
vagy:
"Kedves Vendég, ne fáradjál,
ajándékért ne szaladjál!
Konyhánk teljes, felszerelt már,
és más sincsen mire vágynánk,
így ha nászajándékot hoznál,
örömöt borítékkal okoznál!
Megköszönjük kedvességed,
Esküvőnkre szeretettel várunk téged!"
vagy csak egyszerűen ez a mondat:
"Ajándékon ne törd a fejed, egy borítékban elrejtheted!"
Szerintetek milyen? Nektek hogy tetszik a szöveg? És a három "pénzt kérünk" versike közül melyik hangzik jobban?
"Mert így én juszt is csak egy üres borítékot adnék, hisz azt kérsz, nem pénzt."
Mert egy savanyodott kis hülye vagy, azért!! Remélem senki esküvőjén nem rontod a levegőt.
Kérdező!
Szerintem a szöveg rendben van, és nem tragédia, ha nem lesz ilyen hangulatú maga a szertartás és a többi.
Nekem az első vers és a mondat tetszik.
23N
Ha akarják írják oda. Ismerősöm egy gyönyörű ajándékot csináltatott barátjáék esküvőjére. Sok pénzt szánt rá. Erre megkapta a meghívót valami hasonló gagyi kis verssel. Nem merte odaadni amit nekik szánt és alig tudta összeszedni az esküvőre a pénzt hogy elmehessen.
Másik példa. Egy család akiről azt hittük milyen jól élnek úgy gondolták egy játékon nyert wellness hétvégét adnak oda. Meglátták a pénzes meghívót, nem mentek el az esküvőre. Kiderült nem volt 20 000 Ft-juk. Én ezért nem írnám rá. Esetleg meghívó osztáskor megjegyezném finoman.
Nekem annyira nem tetszik ez a szöveg,de ez csak is a te döntésed.
Mi is együtt élünk,saját lakásban evidens volt a rokonoknak hogy mit adjanak.
Volt olyan is aki megkérdezte hogy van-e valami vágyunk nászajándékba vagy borítékot szeretnénk.
Barátnőméknél is pénzt kaptak és volt olyan aki hollóházi porcelánnal állított be ami alsó hangon is 100.ezer forint.
Hát szépen mutat a vitrinben az biztos.
Köszönöm szépen a válaszokat!
Lehet, hogy mégiscsak másik meghívó szöveget választunk. Igazatok van, nem biztos, hogy mindenkinek, idősnek fiatalnak egyaránt bejön ez a régies stílusú szöveg, ezért keresünk egy hagyományosabbat.
Még egyszer köszönöm, nagyon sokat segítettetek. További szép napot kívánok mindenkinek!
A meghívó szövege nekem nem tetszik, de ettől még nincs semmi kivetnivaló benne.
A versikék közül az első tetszik a legjobban, főleg mert beleírtátok ,hogy a baba miatt.
Sok boldogságot!
ma 16:16-os válaszoló!
A ti esküvőtöket tükrözte a szöveg? Volt valami extra hangulata (ruha, díszítés stb.) az esküvőnek? Vagy csak azért választottátok ezt a meghívó szöveget, mert tetszett?
A pénz kéréssel az a baj, hogy amiket itt olvasni szoktam, hogy fejenként illik legalább 10 ezret adni, mert a kaja kb. annyiba van
Apukámtól pár hónappal ez előtt megkérdeztem, hogy illik-e ilyen verset meghívóba beleírni és azt mondta, hogy elég gáz ha a pénz miatt hívják meg a vendégeket.
1 hónap múlva megyünk lagziba és a pár azt kérte, hogy ne vegyünk semmit hanem mindenki hozzon egy tálca sütit, én pl egy tortát csináltatok
Ha együtt éltek akkor a rokonság is gondolja, hogy nem kell pohár, tányérkészlet, mert már meg van, ha megkérdezik, hogy minek örülnétek akkor szóban mondjátok, hogy pénznek, de ne írd bele a meghívóba. A rokonságban úgy is gyorsan híre megy, hogy pénzt szeretnétek kapni, egymástól fogják kérdezgetni, hogy ki mire gondolt ajándékként.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!