Miért kell lassan elnézést kérnem, amiért 22 évesen házasodom?

Nagyon bánt, hogy szívvel-lélekkel készülünk az esküvőnkre a vőlegényemmel, de minduntalan hallgatnunk kell a következőket:

-túl fiatalok vagytok,

-úgyis válás lesz a vége,

-felesleges az egész,

-szülők lehúzása csak az esküvő,

-éretlen gyerekek vagyunk még,

-csak le akarjuk húzni a vendégeket, azért házasodunk,

-azt sem tudjuk mi az az élet, de felnőtteket akarunk játszani,

-tojáshéj van a fenekünkön, de milliós álomesküvőről álmodozunk.

És még folytathatnánk hosszan a sort. Azt megértem, ha valaki nem hisz a házasság intézményében, de attól még más igen, és ezt el kell fogadni. Én sem beszélek rá senkit az esküvőre, ezért nem értem, hogy engem miért akarnak lebeszélni róla. Emellett az sem világos számomra, hogy miért nem lehet megérteni, hogy együtt élünk a vőlegényemmel, közös kasszán vagyunk, szülők pénzzel nem támogatnak, és az esküvőre is mi gyűjtöttük össze a pénzt. Nem valami óriási hintós, sztárvendéges esküvőnk lesz, hanem egy 80 fős lagzi normális keretek között. Elmondtuk már a rokonoknak, hogy nem a szüleinket húzzuk le, mert mi kifizetünk mindent, mégis állandóan ezt kell hallgatunk, mert ők nem hiszik el, hogy van ennyi pénzünk.

Régen támogatták a fiatalokat, bíztatták őket (szüleink így is tesznek), most meg csak azt érzem, hogy mindenki fúr minket, és várják, hogy visszamondjuk az esküvőt.

Miért nem lehet moderálni magukat? Az esküvőn is ezt fogják csinálni? Odajönnek majd mosolyogva, hogy gratulálunk, de hozzáteszik, hogy úgyis elváltok? Vagy mi lesz?