Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Nagy kérés a férjtől, hogy ő...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nagy kérés a férjtől, hogy ő IS vegye fel felesége nevét kötőjelesen?

Figyelt kérdés

én vagyok a menyasszony. az a helyzet, hogy nem nagyon szeretnék -né lenni, de a saját vezetéknevemet mindenképp szeretném megtartani. A kötőjeles verziónál maradtam, így Szabó-Horthy Kata leszek (nem ez a nevem, csak példa). A párom vezetékneve szokványos, az enyém viszont ritka, nemesi név, (nem azért hogy ennyivel vagy annyival jobb, csak leírom, miért szeretném). Szóval, szerintetek nagy kérés, hogy ő is vegye fel az én nevemet? Mert oké, én hozzá tartozom, látsszon a nevemben is. De Ő is hozzám. Viszont hallani sem akar róla. Nem fogom ráerőszakolni, de nekem fontos, valamint az is, hogy majd a gyerekeink továbbvigyék (mint említettem, Mo.-on kevesen vagyunk, kb. 10-12en), valamint ha egyszer valamikor visszakapjuk azt az országrészünket (jelenleg Erdély), ahol a birtokaink voltak, amiket államosítottak, akkor sem lenne mindegy.


Szóval, olyan nagy kérés lenne, hogy viselje Ő is a nevem, ha már én viselem az Övét? És hogy a gyerekek is majd kötőjelesen mindkettőnk nevét megkapják?


2011. aug. 5. 00:21
1 2 3 4 5
 41/46 anonim ***** válasza:

Az asszonynév történetéről ezt olvassátok el:

[link]


A hagyomány korára utaló legfontosabb mondat: "Bár korábban a mainál sokkal több formát használtak a férjes nők megnevezésére, a XVI. századtól fogva a következő évszázadokban mégis egyre inkább előretört és megszilárdult az asszonynevek -né képzős formája."


Tehát a 16. századtól, vagyis ERŐSEN torzít 12:01 ködbe vesző hivatkozása az egyházi anyakönyvekről... :)


Amúgy érdekes retorikai harc figyelhető meg az mellett, hogy a férfi felvegye a nő nevét. Egyesek azt hangsúlyozzák, hogy a hagyomány régi bár, de nincs értelme, míg előkerült egy olyan vélemény is, hogy a hagyomány nem is régi. :D


A kérdező kíváncsi volt a GyK olvasóinak véleményére, megkapta. Engem nem bánt azzal, hogy hogyan gondolkodik, nem az én feleségem lesz.

2011. aug. 7. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/46 anonim ***** válasza:
59%
Utolsó előtti vagyok. Lehet, hogy használták, hogy szólították így egymást, de mikor családfát kutattam, a halotti anyakönyvekben is a lánykori nevén szerepel mindenki, illetve a keresztelési feljegyzésekben a szülők nevénél az anya a lánykori nevén, azaz sehol nem használták az asszonynevet ezekben a feljegyzésekben. 1770-es évekig visszamenően láttam ilyen egyházi papírokat, mindenhol ezt tapasztaltam.
2011. aug. 7. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/46 anonim ***** válasza:
59%
Ja, és a házassági anyakönyvben ugyanígy: házasságot köt Kiss Anna és Nagy Péter. Ennyi. Nincs házasság utáni névhasználatról semmiféle bejegyzés. Azaz ha használták is az asszonynevet, az nem volt hivatalos.
2011. aug. 7. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/46 anonim ***** válasza:

... vagy máshol/máshogy dokumentálták és más célra használták.

Nem volt hivatalos? Hát, nem tudom, ma is oda kell írni mindenhova a leánykori nevet, sőt, az anyáét is, még ha egyik név sincs igazából használatban, és már nem is "hivatalosak". (Emiatt amúgy a kérdezőnek se kéne ennyire aggódnia.) A névváltoztatások követhetetlenné teszik a dokumentációt, ez biztosan igaz, de simán el tudom képzelni, hogy régen nem törődtek vele, ki mit használ.

2011. aug. 7. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/46 anonim ***** válasza:
24%

Jobb, ha már most beletörődsz. Mi nők sokmindent megteszünk, szinte mindent...

pl. felvesszük a párunk nevét. Ő nem.


El fogsz mindig mosogatni, ő nem.

Mindig kimosod a ruháit, ő nem.

Soroljam még?

2011. aug. 7. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/46 anonim ***** válasza:
66%
Az ilyesmi bölcsességekkel az őrületbe kergetjük a házastársunkat. Ő nem.
2011. aug. 7. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!