Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Szerintetek hazudott? Évek...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek hazudott? Évek óta együtt élünk és amikor rákérdeztem a házasságra, játszotta a hülyét?

Figyelt kérdés

6 éve vagyunk együtt, 3 éve együtt élünk. Én 29 vagyok, ő 38.

Jól megvagyunk, nincsenek jelentősebb konfliktusok. Voltak kapcsolataink ezelőtt, de senki nem volt házas.

Tudja, hogy nekem fontos a házasság, mert nem szeretnék valakinek évek után is a csaja lenne, meg járni vele. Tehát nem magára az esküvőre és az azzal járó felhajtásra vágyom, de azért úgy gondolom, már nem gyerekek vagyunk és igenis fejlődhetne a kapcsolatunk, főleg, hogy ő már szinte mindennap mondogatja a gyerektémát.

Azt is megmondtam neki világosan, hogy csakis kizárólag házasságba szülnék.


Pár napja életemben először rákérdeztem, hogy mik a szándékai. Teljesen meglepődött, nem értette, miért kérdezek ilyet. Hebegett-habogott, azt mondta, nem tudta, hogy nekem ez fontos, meg ez csak egy papír szerinte, és nincs is jelentősége. Ő szeret engem így is stb stb...


Mondtam neki, hogy ne hazudozzon, hiszen mindig elmondtam neki, hogy én is akarok gyereket, de csak házasságba, akkor most miért lepődik meg? Utána azt mondta, hogy az sok pénz, majd azt mondta, hogy meg akarta kérni a kezem, már a gyűrűt is kinézte, de most elrontottam, mert rákérdeztem.


Szerintetek hazudik? Annyi mindent összehordott. Azóta nem merek rákérdezni sem, de nagyon bánt, hogy ezt mondta. Talán pár nap múlva ismét felhozom neki. Mit gondoltok, van valami megoldás?



2019. márc. 22. 22:04
1 2 3 4
 1/36 anonim ***** válasza:
93%
Szerintem csak mismásol, igazából nem akar elvenni, és valószínűnek tartom, hogy nem is fog. 3 éve együtt élsz vele, kvázi feleség vagy már így is. Neki ez így kényelmes: nincs elköteleződés de mégis ott vagy neki, és ezért semmit se kell tennie.
2019. márc. 22. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/36 anonim ***** válasza:
96%

"csak egy papír szerinte, és nincs is jelentősége."


Akkor nem értem, hogy mi akadálya, hogy beszerezzetek egy papírt.

Amúgy nyilvánvalóan kamuzott.

2019. márc. 22. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/36 anonim ***** válasza:
89%

Ha nem a felhajtás számít, akkor amikor felhozod neki, hogy neked jó az öltöny-kosztüm-két tanús polgári, aztán lehet babázni, de te feleségként leszel anya, barátnő meg már eleget voltál.

Zárójelben megjegyzem, hogy nagyon úgy néz ki, hogy nem akar elvenni valamiért, de elmondani nem meri, hogy miért. Mondd meg neki higgadtan, hogy ez fontos lenne, mivel lehet, hogy olyan dolog, amit tudtok kezelni. Ha ebben nem partner, akkor érdemes lesz ebből az egészből szépen kitolatni.

32/f

2019. márc. 22. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/36 anonim ***** válasza:
95%
Szerintem nyugodj bele, hogy nem fog lépni... Nagyon gyanús, hogy sumákol a kérdés hallatán. Szerintem ezt már előbb kellett volna tisztázni, nem a gyerektéma küszöbén.
2019. márc. 22. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/36 A kérdező kommentje:

Nekem az sem baj, ha nem lesz gyerek soha, neki sokkal fontosabb szerintem. Ő érzi úgy, hogy kifut az időből, de akkor miért nem lép?


Korábban amikor ismerkedtünk azt mondta, hogy majd akar házasságot egyszer. Soha nem zárkózott el előle és a csak papír dumát sem hallottam tőle ezelőtt.

2019. márc. 22. 22:15
 6/36 anonim ***** válasza:
18%

Nincs elköteleződés, de ő akarna, mert a gyerek a tényleges elköteleződés, nem a házassági okirat.

Ő nem akar házasodni, és nem akar elveszíteni sem, ő családot akar veled.

Te házasságot akarsz, valakivel akivel jól megvagytok, és szülnél is neki.

Nem egyeznek a céljaitok. Megoldás többféle van, jó megoldás viszont szvsz. nincs.

2019. márc. 22. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/36 anonim ***** válasza:
99%
Ismerős amúgy, nálunk is az elején odáig volt, hogy mindenképp szeretne majd házasodni, de érdekes mód az évek alatt eltűnt a nagy "vágy"... Ilyenkor valami állítólag velünk, nőkkel nem stimmel, ha először még házasságpártiak, aztán elszáll az ihlet, szóval csak minket nem akarnak elvenni. Ő 35/F, és 5 év után bújt ki a szög a zsákból.
2019. márc. 22. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/36 anonim ***** válasza:
33%

#7. Vedd úgy, hogy mutatsz valamit magadból, ez tetszik és el tudnám viselni holtomiglan, tehát megkérem a kezed. A másik eset amikor mutatsz egy dolgot magadból, ami tetszik és egyet, ami nem tetszik, várok, míg pozitív nem lesz a mérleg. És így tovább. Tehát, ha valami nem stimmel, akkor csak ez. Mert állítólag a férfiak a házasságot annak tekintik, hogy lezsírozzák azt ami tetszik, életük végéig. Miért tennék ezt akkor, ha valami nem tetszik?

32/f

2019. márc. 22. 23:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/36 anonim ***** válasza:
99%

Idióta az ilyen.... Még megmagyarázza hogy te vagy a hülye hahahha


Egyébként sokáig én is azt hittem csak egy papír... Voltam is házas de elváltam.

Manapság már nem úgy tekintek rá mint egy papírra. Ehez fel kell nőlni úgy gondolom. Ő még nem tart ott.


Egyébként a felhajtás nekem sem hiányzik, de ha találok olyan nőt akivel maximálisan boldog lennék, nem húznám az időt hogy elvegyem e vagy sem...

2019. márc. 22. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/36 anonim ***** válasza:
9%
Szerintem ha szereted igazàn, ne butáskodj az esküvő miatt. Ő a gyerekvàllalàssal valami 100* komolyabb elköteleződést hozott fel,mint a hàzassàg valaha is lesz ebben az új ritmusú vilàgban. Két embert a gyerek az, mely egy életre összeköt. Ott nincs olyan, hogy bocs meggondoltam magam, megvàltoztatom a gyerekem anyjàt/apjàt. Az egy életre szól. A hàzassàg meg a mai vilàgban... Ma házasodnak, holnap elvàlnak, holnaputàn hàzasodnak màssal... A házassàg egy papîr, a vàlàsi dokumentumok mellette meg a màsik papîrhalmaz, de akivel gyereket vàllalsz azzal egy életre kötöd magad őssze (induljunk ki abból, hogy normàlis és vàlàs esetén is érdekli a gyereke)
2019. márc. 22. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!