Komolyan ennyire rá vannak kattanva a nők az eljegyzésre?

Sose voltam házasságpárti, sok a rossz tapasztalat a környezetemben. A kedvesem viszont totál rá van kattanva a házasság témára, mert neki az a család, meg anélkül nem akar gyereket.

Na most, ebből régebben is volt vitánk, mert én gyereket szeretnék, már benne vagyok a korban. Ő is mindig mondja, hogy nem akar idősen szülni. Aztán ehhez képest meg a házassághoz köti a gyerekvállalást.

Idővel azért szívesen elvenném. Ő az első, akinél ez eszembe jutott, exeknél soha.

Három éve vagyunk együtt, egy éve élünk együtt. Közös albérlet, a nulláról indultunk, most meg egész szép életünk van, szóval sok mindent letettünk az asztalra egy év alatt.

A múltkor egy nagy veszekedés után megint szóba került a téma. Hogy ő nem akar engem korlátozni meg leláncolni, de ha megkérem, akkor egy év múlva esküvő, meg a gyerek még legalább egy év, és ő 30 felett lesz, amit nem akar, és még nincs lakás, és ha nem jön össze a gyerek... szóval így évekre előre megtervezett mindent. Én megmondtam, hogy ennyire nem tudok előre gondolkodni. Meg így is mennyi mindent elértünk, nem értem, hogy miért ennyire elégedetlen.

Nyilván sz*rul esik, mert én is akarok családot. Most meg kb. betáblázná az életemet. Azért az esküvő sem két forint, nekünk meg lakásra kéne gyűjteni, hogy ne albérletben r*hadjunk. Tudom, hogy vannak álmai, milyen esküvőt szeretne, beszélgettünk már korábban. 50-60 fő legalább, és akkor az nem nagy esküvő. A végén elbőgte magát, hogy ő tornacipőben is hozzám jön, neki nem ez a lényeg. Meg hogy nem érdekli már az egész, nem kell neki a gyerekhez esküvő, csak akkor ne hazudjak neki, hogy én el akarom venni, mert én őt bizonytalanságban tartom.

(Amúgy annyi, hogy szoktam poénkodni vele, ha szóba kerül család előtt, hogy majd 80 évesen elveszem. Az anyja minden ünnepen ezzel nyaggat, most komolyan, mit kéne mondanom? De a kedvesemnek meg mindig mondom, hogy ő az első nő, akivel el tudnám képzelni, hogy megkérem.)

Na mindegy, akkor végül megnyugodott, ennyiben maradtunk.

Most haver megkérte a barátnője kezét egy év után. Én kísértem el gyűrűt választani az asszonynak, otthon meg nyilván elmeséltem, hol voltunk. Meg hogy neki nem is tudnám, mit válasszak, ha egyszer megkérném, annyi minden volt ott.

Erre így némán végighallgatott, majd elbőgte magát. Nem veszekedett meg semmi, csak így ült meg ömlött a könnye.

Én meg egyszerűen nem értem az egészet, most mi a fenét követtem el megint? Próbáltam jó fej lenni, meg elmesélni neki mit láttam, erre tessék.

Ennyire rá lenne indulva az eljegyzésre? Most komolyan nekem is vennem kéne egy gyűrűt, csak mert a haver?

Nyilván el akarom jegyezni, de annak, hogy így erőlteti, r*hadtul semmi értelme.

Tudom, nem lehet általánosítani, mert a nők sem egyformák, de valaki magyarázza el nekem ezt a házasodási mániát, mert már nem értem...