Szerintetek is elhamarkodom?

Már nem azért, de ha édesanyád ennyire befolyásolni tud egy ilyen dologban, akkor nem igazán állsz még készen a házasságra...

Édesanyádnak abban igaza van, hogy 1 év alatt, 3 hónap együttéléssel még nem derült ki semmi arról, hogy hosszú távon együtt tudtok-e élni, és a szerelem csillapodásával valami erősebb alakul ki közöttetek, vagy elhidegültök. Elég idős vagy hozzá, hogy helyesen válassz partnert, de éppen emiatt azt is tudhatnád, egy év még nem garancia semmire. Megkérheted a kezét, ha akarod, de a házassággal jó várni legalább 3 évet, és gyereket csak akkor vállalni, amikor kiderül, hogy hosszú távon is képesek vagytok kitartani egymás mellett. Ne ess abba a hibába, hogy még a lángolás időszakában lakást vásároltok, házasodtok, majd gyereket vállaltok, mert az azt eredményezi, hogy minden el fogja vonni a figyelmet a kapcsolat esetleges problémáiról, és azok csak akkor fognak felszínre kerülni, amikor nincs semmi nagy dolog, külső inger, ami lefoglalja a gondolataitokat. A gyerek/gyerekek 2-3 éves korában pedig ott álltok egymással szemben, és nem értitek, hogyhogy hirtelen elromlott a kapcsolat, holott korábban sem volt jó, csak nem volt időtök észrevenni.

ne feleselj fiam! húzd ki magad! csináld meg a leckéd! mosd meg a fogad! a zöldséget is edd meg!

Szerintem is arról van szó, hogy anyukàd fél , hogy ha megnősülsz, végleg elvàgod a köldökzsinórt. Enyszerűeh hatni próbàl rád, hogy ne kötelezd el magad. Nem akar elengedni. Szerintem ha biztos vagy, kérd meg a lànyt. Mi 1,5 év utàn hàzasodtunk. Nem azon múlik meddig vagytok együtt esküvő előtt. Ismerek 8 év utàn hàzasodott, majd 1 évre rà elvàltat, szòval nem ezen mùlik a hàzassàg tartòssàga, hanem rajtatok. A gyerekvàllalàst viszont nem érdemes elkapkodni.

Ennyi idősen szerintem nem korai. Anyukád másképp látja a dolgokat, de ez az ő nézőpontja, nem mindig van igaza a szülőnek. Tinektek kell érezni és tudni, mi számotokra az ideális tempó. Ne hagyd magad elbizonytalanítani, hanem örülj, hogy megtaláltad a hozzád illő lányt.

Nem lepődöm meg azon, hogy ezen a fórumon mindenki kényszeresen ragaszkodik ahhoz az állásponthoz, hogy minden anya magához akarja láncolni a fiát/lányát, nem pedig a legjobbat akarja neki, és ennek megfelelő tanácsokkal látja el. Bizonyára mindenki a saját tapasztalataiból indul ki, én viszont úgy gondolom, az lázad igazán, aki találva érzi magát, aki egyenrangú partnerként beszél a szüleivel, az viszont nem tartja szégyennek vagy elnyomásnak, ha meghallgatja a véleményüket, és talán még el is gondolkozik rajta. Tinikorban sem az a legfüggetlenebb, aki anyázza a szüleit a háza mögött, inkább arra utal, hogy úgy érzi, el kellene szakadnia, mert az a menő, de nem tud, és ezért a szüleire vetíti ki a dühét. Továbbra is úgy gondolom, 1 év kapcsolatra kár házasságot alapozni, hiszen az élet elég hosszú, nem marad le az ember semmiről, ha időt ad ahhoz, hogy megéljen egy-két hullámvölgyet a kapcsolat. Azért tartanak tovább a később kötött házasságok, mert a legtöbben már nem rohannak fejvesztve az oltár elé, megrészegülve attól, hogy végre felnőttek, hiszen házas emberek lettek.. Felnőttkorban az ember már tudja, hogy a körülmények mindig változnak, és nem az dönti el, mennyire lesznek jó páros, hogy a jelenben mennyire szeretik egymást, hanem az, hogy mennyire tudnak összhangban reagálni az élet alakította változásokkal szemben a jövőjükben. Ahhoz pedig bizony idő kell. Az első 1-2 év a lángolás ideje, akárhány éves legyen is az ember, minden életre szóló kötöttségbe csak a harmadik év után érdemes belevágni. Ettől függetlenül a lánykérés még nem kötelezi az embert semmire, a gyerekvállalással viszont jó, ha az eredeti tervnél maradtok, és csak a kapcsolat 3-4 évében kezdtek gondolkozni.