Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nagyon szeretem a vőlegényem. Miért aggódok néha mégis?
Több, mint két éve járunk, egy baráti kapcsolatból lett egyre több és több, aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy beleszerettem. Ő mindig is szeretett, és kivárta, hogy megérjek mindig a kapcsolat soron következő lépéséig türelemmel, szeretettel.
Egyébként is ilyen vagyok, ilyen lassan beleszeretős fajta, ha volt is, aki azonnal tetszett, az a könnyen jött-könnyen ment kategória volt nálam, sose tudtam felületes ismeretség után belezúgni senkibe!
Fantáziálgatás, plátói szerelem, az igen, de mély, igazi szeretet, na az nem így jön szerintem.
Szóval mire beleszerettem, nagyjából ott tartottunk, hogy távkapcsolatra kellett váltani, a munkahelyek más városba szólítottak el minket.
Nemrég kérte meg a kezemet, előtte-azóta is nagyon jó a kapcsolatunk, azonban azóta elkezdtem agyalni-lehet, itt követtem el a hibát?
Nem látom, hogy fogunk tudni majd együttélni!
Sokan mondják, hogy lakva ismerszik meg a másik, nos, mi 8 napnál többet sose laktunk együtt! :(
És nekünk két év alatt sose volt veszekedésünk, kisebb vitáink előfordultak, de mindig szépen közös nevezőre tudtuk hozni a dolgainkat.
Számomra ez annyira hihetetlen, hogy ilyen van, lehet, dicsekvésnek hangzik, de emögött ott van a döbbenet, hogy lehet tényleg így is? Szüleim már 29 éve házasok, nincs nap,hogy nagy hanggal össze ne vesznének valamin, habár általában hamar kibékülnek, még ha gyakran morognak is egymásra.
Nekem valahol ez a természetes, megszokott, és talán ezért nem tudom ezen túltenni magam, hogy hogy lehet nálunk ilyen szép és jó minden.
igen, ott van az a probléma, hogy a munkahelyeinket össze kéne hozni, valakinek be kell áldozni, de erről már beszéltünk a vőlegényemmel, tiszta sor, ő is nézeget lehetőségeket, egyelőre én nem tudok, csak gondolkozni. ( ez most hosszú, hogy nekem miért nehezebb váltani, de így van)
Ráadásul itt van az esküvő is, ami szervezést, nem kis munkát és pénzt igényel, ezen is van egy csomó megvitatni való (nem egyeznek az elképzeléseink, de eddig nem volt gond, mindent meg tudtunk beszélni.)
Magamnak gyártom a problémát azon, hogy ilyeneken agyalok, hogy milyen mégis ez a kapcsolatunk, megérett-e a házasságra, vagy nem túl korai-e? /(Tekintve, hogy mindig késtem egy kicsit a kapcsolat különböző szakaszaiban, ez valahol még tán természetes is lehet)
Vagy tényleg lenne még mit próbára tenni a mi esetünkben, a kapcsolatunkat illetően? (gondolok itt együttélésre-ami nem megoldható a közeljövőben)
Beszéltem már vele erről, de szerinte nem probléma hogy nem veszekedtünk még soha, (én se vágyok rá)
és a távlati terveink is nagyjából egyeznek, csak ilyen faramuci helyzetben vagyunk.
Nem vagyok vallásos, de az esküvő számomra szentség, amelyet az ember örök életére köt. Nem tudok úgy nekiállni a házassághoz, hogy legfeljebb elválunk, mert akkor minek házasodunk össze?
Szeretnék örökre gondolkozni.
Ha vele vagyok, nincsenek kétségeim, nagyon jól megvagyunk, de nélküle eszembe jutnak ilyesmik is, utána meg azon agyalok, hogy miért is jutnak eszembe.
Mi a véleményetek? Előre is köszönöm, és köszönöm, hogy végigolvastátok!
válasza:egyaltalan nem viselkedsz skizofren modon.
Az nem lenne normalis, ha ebben a szituban nem lennenek ketsegeid.
válasza:Én úgy vagyok vele, hogy meg lehet ismerni egymást tényleges összeköltözés nélkül is, de a távkapcsolat pont nem ez a kategória...:(
Nem tudom pontosan, hogy mégis mennyit találkoztok, milyen gyakran fordul elő, hogy pl 4-5 napot együtt töltötök egyhuzamban és hasonlók.
Szerintem ha távkapcsolatnak minősítitek a kapcsolatot, akkor nem találkozhattok sűrűn, így érdemesebb lenne kivárni mit hoz az együtt élés. Így biztos nem mentem volna házasságba, hogy előtte csak távkapcsban voltam.
válasza: válasza:Nem én találtam ki az esküvőt! Nem én kértem, hogy jegyezzen el! Spontán történt, és nem bántam meg azóta se!
Már egy ideje téma, hogy összeköltözzünk, csak vannak a fentebbi nehézségek.
Egyébként az első félévben nem távkapcsolat volt, most sem mindig heti két napot vagyunk együtt, ahogy alakul...4-5 napokat is, ha úgy van, szabadság, ilyen, persze nem sokszor.
van, hogy egy hétvége kimarad, a következő pont ilyen lesz úgy néz ki. :(
De előző héten négy napot voltunk együtt pl.
Nő létemre higgyétek el, nagyon nehéz józannak lenni, és azt mondani hideg fejjel, hogy nem kéne ilyenkor még házasodni. Hiszem, hogy nem azért kérte meg a kezem, hogy majd távkapcsolatban élünk, bár a munkahelyén sajnos látott ő is ilyen példát.
Kicsit elkeseredtem, mikor azt írta, hogy egy naív 26 éves lányka szintjén állok.
Lehet, hogy így van. Nem volt sok kapcsolatom, ahhoz képest ez távkapcsnak számít szerintem, de sosem éreztem még ilyen biztonságban magam.
A gondom pont ott van, hogyha józan ésszel végigmegyek a sztorinkon, az egész megkérdőjelezhető,mint ahogy azt tettétek is.
Az esküvőt halogatni meg...mondjam neki, hogy legyen két-három év múlva?
Elég nagy lelkierőt igényel. Vagy méginkább józanságot.
Köszönöm mindenki válaszát, átbeszélem mindenképpen a vőlegényemmel ezeket a dolgokat még egyszer, aztán halasztunk.
Egyébként 28 vagyok, Ő 30 feletti.
válasza:Szerintem nem az ügy lényege, hogy az esküvőt halasszátok el évekkel. Lehet semmi sem változna az évek alatt. A legfontosabb, hogy költözzetek össze. Ha már ebben sem tudtok közös nevezőre jutni, akkor abszolút felesleges esküvőn gondolkozni. Az összeköltözés a legnagyobb elköteleződés. Lehet, hogy a ti házasságotok működne enélkül is, de őszintén a falat kaparom ezektől az összeköltözést degradáló kijelentésektől. Aki összeköltözik a párjával, az általában mind biztos a dolgában. Sokan együtt is maradnak, az ő esetükben szinte tényleg mindegy, hogy összeköltözés előtt esküdnek, vagy utána, vagy soha. Akinek viszont nem bírja ki a kapcsolata az összeköltözést, az ezt sosem láthatja előre. Lutri az egész. Aki óvatos, az előbb mély vízben is kipróbálja magát, veszíteni nem lehet vele.
A párod 30-as, biztosan komolyan gondolja a házasságot, de azt neki is be kell látnia, hogy ilyen körülmények között meggondolatlanság életre szóló döntést hozni. Alakítsátok ki a közös életeteket, közös lakás, megfelelő munkahely, és ha ezek megvannak, akkor lenne szerintem értelme tervezgetni az esküvőt. Nem muszáj egyikőtöknek menni a másik után, megpróbálhattok valami teljesen újat is, pl. a főváros mellé költöztök (nem tudom, hol laktok most), és mindketten ott próbáltok munkát találni. Talán egyszerűbb, mint egy olyan helyen, ahol nehezebb az elhelyezkedés. Aki előbb munkát talál az adott helyen, az előre költözik albérletbe, majd a másik követni. Szerintem ez sokkal nagyobb elköteleződés, és sokkal inkább jelenti a közös jövőre való törekvést, mint egy lánykérés.
válasza: válasza:Óóó, mintha magamat olvasnám... :) Én is aggódtam, hogy hogy lesz, sőt a mai napig döbbenetes belegondolni, hogy pár éves ismeretség alapján egy életre elköteleztem magam. Olyan felelőtlenségnek tűnik, ha belegondolok.
De nem kell túlgondolni. Ez olyan, mint a zene. Valaki évekig gyalulja az agyát, hogy megtanuljon egy hangszeren játszani, másnak meg egyszer kerül a kezébe, és szinte magától jön a zene. Lehet, hogy te a második típus vagy.
Én nagyon hamar költöztem össze a párommal, mert ő épp akkor vett házat. Féltem tőle, elvégre az összeköltözés már majdnem házasság... de egy percre sem bántam meg, olyan jó volt vele élni. Némi összecsiszolódás persze mindig kell, de ez akkor is úgy lesz, ha 10 évig vártok.
A leírásodból úgy tűnik, hogy a párod egy nagyon türelmes, kedves, empatikus ember. Biztos, hogy megérti az aggályaidat. Beszéld meg vele, hogy nagyon örülsz az eljegyzésnek, vele szeretnéd leélni az életedet, de az esküvő előtt szeretnél vele együtt lakni egy darabig. Ha nem működik, az alatt úgyis kiderül. Aztán jöhet az esküvő.
Két éve jártok, még régebben ismeritek egymást. Szerintem a napi találkozások ennyi idő alatt már elegendőek hozzá, hogy nagyrészt feltérképezd a jellemét.
Amit írtál, hogy lassan jött a szerelem: ezt is biztatónak érzem. Ami gyorsan jön, az gyorsan megy. Ez a ti kapcsolatotok így a leírás alapján nem egy amolyan rózsaszínködös-lángolós dolog, hanem kölcsönös szeretetre és barátságra épül, ami (legalábbis az én szememben) ezerszer többet ér.
Szóval nyugi. Beszéljetek róla. Öntsd ki neki a szíved, mondd el a félelmeidet. Ha igazán szeret, ha tényleg ő az igazi, akkor meg fog nyugtatni, segíteni, támogatni fog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!