Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tegnap este türelmem vesztve (eddig még sosem apropóztam) : Mégis miért nem akarsz feleségül venni? (nem felhánytorgatva, hanem kiváncsi hangnemben)
- Mert hülyeség. Minek megváltoztatni a neved. Hát megérdemli az állam azt a sok illetéket?
?!
Annyira megdöbbentem, hogy itt véget is ért az eszmecsere. Sejtettem én, hogy neki egy nem fontos és formaság, mert kb. én is azt gondolom, de azért egy visszafogott, nem felhajtásos esküt elfogadnák. Arra számítottam, hogy azt mondja majd, neki ez formaság, de esetleg a kedvemért megtenné, de ez a válasz, amit adott, nagyon nincs helyén. Pláne, hogy arról más kontextusban volt már szó, hogy én a névváltoztatás ellen vagyok, elvből, és praktikumból is.
Én 31, ő 35. 3 és fél éve együtt, 1 és fél éve lakunk együtt. Nagyon jó a kapcsolatunk, közösen van cégünk, házat építünk együtt, jövőre tervezünk gyermeket.
Ő volt már eljegyezve és szétmentek.
Tökéletesen ki tudod forgatni a szavaimat és nem látsz tovább a saját magad által hajtogatott igazon. Kiragadsz egy-egy mondatot, de az egészet nem vagy képes felfogni.
Aztán majd nehogy még ennél is jobban pofára ess.
Én nem fogok.
# 00:51
Én biztos nem..
26 évesek vagyunk, 1,5 éve vagyunk együtt. 30 körül szeretnénk gyereket, házasságon belül, tehát azt hiszem még ráérünk az eljegyzéssel, házassággal.
Már csak mert annyira rácuppantál arra a témára, hogy hol marad a lánykérés ha már annyira megbeszéltük az elején.
Szóval nem, nem estem pofára. :)
Na, akkor mondok egy olyan következtetést, amit az itteni egyes kommentekből szűrtem le:
A végén még 29.5 évesen nem leszel elvéve (és mi ha megbeszéltétek? az még nem jelent semmit) és akkor - az itt írók logikája szerint - ELVESZTEGETTED AZ IDŐD 25 ÉS 29.5 ÉV KÖZÖTT. :))
Hát komolyan vicces.
Én személy szerint azt írtam hogy akinek FONTOS az, hogy házasságban éljen élete szerelmével, annak időpocsékolás egy SZÁMÁRA jövőtlen kapcsolatban élni. Olyan kapcsolatban ahol nem akarják ugyanazt a felek. Világos?
Elég ellentmondásos vagy.
Azt írod neked nem annyira fontos, és nem időpocsékolás, mert így is úgyis vele maradsz annak ellenére hogy nem akarjátok ugyanazt.
Nem, nem fontos, csak épp hisztiztél a párodnak (mert a "Mégis miért nem akarsz feleségül venni ?" kifakadás hisztinek minősül), és kiírtál ide egy kérdést az ügyben...
De azért vigasztald csak magad azzal, hogy annyira nem lényeges a házasság, nem időpazarlás vele lenni, és igazából nem is esne jól ha elvenne...
És még egy dolog: lehet hogy meglepő számodra, de nem mindenki költ milliókat az esküvőjére. Sőt, még több százezret sem. Szóval nem kéne egy kalap alá venni mérgesen azokat akik házasodtak, csak mert téged nem vesz el a párod.
Nem minden ennyire fekete fehér, de ezt neked magyarázhatja az ember...
Én legalább tudom mire számíthatok. Tudom, hogy családot, házasságot szeretne, az időpont is KÖRÜLBELÜL!! be van lőve. A +- 1-2év nem ugyanaz, mint a 20 évvel később, vagy soha.
És ha soha, holott neked ez fontos és alapból nem kezdenél olyan emberrel, aki nem akar házasságot, gyereket, akkor igen, elvesztegetett 5 év, mert a mi biológiai óránk erősen ketyeg, szerető párt pedig nem egyszerű találni.
Persze hozzáteszem(!!), hogy tudom nálad ez nem igaz, miután gyereket terveztek, a házasság pedig nem feltétel.
Ez a mondat azonban, miszerint elvesztegettél x évet, ha jól emlékszem azelőtt hangzott el, hogy te mondtad volna, hogy ez nem fontos, csak jól esne.
Erről ennyit.
Bár feltételezem ez a pár sor se jut el hozzád, mert nem látsz tovább az orrodnál.
Én nem vagyok ellened egyébként, cska próbálom megértetni, hogy az, ha valaki beszélget egy kapcsolattól való elvárásairól, terveiről még nem rossz dolog. Nem jelenti azt, hogy 1 hónap múlva el kell vennie, de jó ha az ember tud a másiknak az alapvető gondolkodásáról.
Ha nem beszélgetek vele erről, mindketten némán hallgatunk a dologról, majd 5 év múlva kiderül, hogy egyébként szereti a gyerekeket, de sajátot soha a büdös életben nem akar, akkor igenis elvesztegetett idő.
Ha 30 évesen ez kiderülne a páromról, akkor összetörnék. Kezdhetnék elölről mindent, miután persze szükségem van időre, hogy kiheverjem.. Én pl. nem szeretnék 35 éves korom után gyereket vállalni. Bízok benne, hogy sikerülni fog még előtte, de ha valakiről 5 éven át azt hiszem, hogy családot szeretne és mi egyébként tökéletesen megvagyunk, akkor onnan bizony szar talpra állni.
Ennek az eszmecserének már nincs sok értelme, részemről nincs igény több válaszra.
Köszönöm még egyszer a válaszokat, elgondolkodom mindegyiken, sokan nagyon jókat írtatok.
J.
Még annyi jutott eszembe a kommentek olvasását követően, hogy a nők hatalmas aránya hamarabb hozza fel a házasság témáját akár a kapcsolat elején mint a pasik. Kerek peres elmondják mit szeretnének és mikor. Mindezt úgy fűszerezve, mintha a pasija találta volna ki az egészet. Nehogy ne érezze már férfinak magát az uraság.
Aki visszafogottan várakozik, az lehet így jár mint én is. Az évek elteltével már egy pasinak nem lesz fontos a házasság, anélkül is megvan nagyon jól!
Én is azt gondolom egyébként, hogy ezt a témát inkább a nők hozzák fel hamarabb, ugyanakkor ez se törvényszerű.
Nálunk például a párom hozta fel.. Ő kérdezte meg tőlem, hogy hány éves koromban gondoltam házasodni, illetve gyereket vállalni.
A házasságra inkább csak intervallumot tudok mondani, egyetem után-gyerek előtt. A gyerekre pedig, mint írtam, 30 éves koromig szeretnék.
Tehát van ilyen is.
Egy férfinek is lehet fontos a házasság, gyerek, a klasszikus családmodell.
A probléma valóban akkor van, ha a felek nem ugyanazt szeretnék és ez nem derül ki idejében. Később is lehet kompromisszumot kötni, de mondjuk tipikusan a gyerek az, ami nem kompromisszum tárgya.
Tehát ezeket a dolgokat szerintem ezért fontos az elején tisztázni.
#77
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!