Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tegyük fel: együtt vagytok 1.5 éve egy pasival, tök nagy szerelem, rózsaszín felhő és már az eljegyzés is szóba került. Aztán kiderül, hogy a szerelmetek valójában házas ember egy gyerekkel. Ilyenkor mit tennétek?
Az egyetemi időszak alatt végzendő gyakorlatomon ismerkedtünk meg, ő volt annak a csoportnak a vezetője, ahová kerültem. Eddig minden teljesen szuper volt.
Nem is értem a szituációt, mert teljesen nyíltan randizgattunk az első pillanattól kezdve, kézen fogva járunk, puszit is adunk egymásnak akárhol, járunk moziba, színházba, szórakozni, mindenhová.
Bemutatott a szüleinek és a baráti társaságának is. Ezerszer jártam már a házában is, volt hogy egy egész hetet ott töltöttem, nem hogy a családját nem láttam, de még arra utoló jelet sem, hogy nem egyedül lakik..
Egyáltalán nem gyanakodtam és megdöbbentett a hír. Múlt héten kedden derült ki, azóta nem is beszélek vele, ő próbálkozik, de elutasítom a közeledését. Borzasztóan csalódott vagyok és dühös, de mindemellett meg őrülten szeretem és fogalmam sincs hogy ilyen helyzetben mit lehetne lépni..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!