Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A barátom eljegyzett és fennhangon közölte, ő nem hord gyűrűt. Vélemény?
én megértem, hogy a munkahely miatt
az érdekes az ebben, AHOGYAN közölte
szitu:
látom apát, hogy nem hord gyűrűt, megértem, hogy melohelyen veszélyes/vagy kényelmetlen, nálad is erre számítsak?
válasz:
fennhangon, majdnemhogy kikérve magának stílusban, én jóhogy nem fogom felvenni! ezután élt azzal a kifogással, amit a szájába adtam, a munkahelyet.
kérdeztem, hogy soha nem lesz rajtad?
erre azt mondta mindig felveszi munka után.
amit elképzelhetetlennek/megvalósíthatatlannak tartok, hogy valaki évtizedeken át hurcolássza a zsebében a gyűrűt, hogy minden áldott nap munka után felhúzza.
jelenleg eljegyezni is kísérő gyűrűvel tette, neki absz. nincs gyűrűje most sem.
én meg is értem, de valahol rosszul is esik, hogy életemben most megyek férjhez először (reméljük utoljára is) és már így kezdődik
véleményt várok ti hogy látnátok ezt!
csak olyan érzésem van, mintha ő nem szívesen hordaná, de azt elvárja hogy én viseljem
és ez olyan logikátlan nekem
én ezt nem az illetéktelenekkel beszélném meg hanem lecsücsülnék a párommal szembe és elmondanám neki hogy figyelj,a múltkori válaszoddal nem tudok mit kezdeni,segíts..nőből vagyok,másképp gondolkodok és szeretném megérteni,hogy miért emelted fel a hangodat a kérdésemre...én voltam provokatív? mert ha igen,bocsánat,nem úgy szántam a kérdést és nem is az a fontos,hogy hordod-e a gyűrűt vagy nem,csak hogy mit gondolsz erről,vagy mit gondolnál fordított esetben...
ha aztmondja h nem úgy értette,de neked nagyon fontos és esetleg nyaklánca van,akkor akassza arra vagy tetováltassatok gyűrűt mindkettőtöknek vagy annyi más megoldás van még...ha meg nem fontos,hogy hordja-e vagy sem,de te mégis meg akarod jelölni,próbáld másféle ékszerrel vagy bármivel,ami te vagy...az én kapcsolataimban eddig mindent meg tudtunk beszélni nyíltan és őszintén egymással és egy hangos szó nem volt soha,de nyilván ehhez szükség van toleranciára és elfogadásra és arra,hogy ne önmagunkat próbáljuk meg ráhúzni a másikra,hanem helyezzük a párunkat saját magunk elé...
sok férfi nem hord.
Azért legyen neki, egy dobozkában!
"azt hihette, hogy én ezt erőltetni szeretném, akkor miért volt kapásból elutasító?"
hát ezért. Mert azt hitte, erőlteted.
Épp megkéri a kezed, erre te AZONNAL megkérdőjelezed a szeretete komolyságát?! EZ milyen már? Persze hogy rosszul esett neki.Én bocsánatot kérnék.
Szerintem te felcsattantál.
egyáltalán nem csattantam fel!!!!!!!!!!
nálunk amúgy is olyan a kapcsolat, hogy én csak kérhetek, ha akarok valamit!
ehhez a kérdéshez is előtte napokig gyűjtögettem a bátorságom!!!
és úgy adtam elő, mintha már én el is nyugtáztam volna, hogy nem fogja hordani.
mintha én már ezt rég elfogadtam volna!!!
csak odamerészeltem tenni a végére azt, hogy : "ugye?"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!