Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan adtátok a párotok tudtára, milyen gyűrűt szeretnétek?
Tudom, tudom, valaki annak is örül, ha egy gumicukor karikával kérik meg a kezét, biztos én is romantikusnak találnám valahol... De kicsit kontrollmániás vagyok, ha a külsőségekről van szó, nem is szívesen hordanék életem végéig olyasmit, ami nem tetszik, ami nem 100%-ig én vagyok, ami nem engem tükröz.
Egy teljesen egyszerű, letisztult gyűrűt szeretnék, viszont megvan, hogy honnan és mekkorát (se nem kicsi, se nem túl nagy, hogy ne legyen nevetséges, a márka pedig a Tiffany, kamaszkorom óta imádom magát a márkát, az ékszereiket, mindent).
Az nekem nagyon illúzióromboló, hogy majd együtt elmegyünk, kiválasztjuk és megvesszük, ezt ő is tudja... Ahogy az is, hogy az orra alá dugom a telefont, hogy tessék, ez az, ilyen csiszolással, tisztasággal és színnel szeretném, utazz ki és vedd meg.
Beszéltünk már eljegyzésről többször, pár éven belül már szeretnénk kisbabát is, valamint, év elején majd elutazunk.
Szóval, a kérdés, ti hogyan adtátok finoman a tudtára, hogy melyik gyűrű a szívetek vágya?:D
Kérdező, az eljegyzési gyűrűt jó esetben nem "életed végéig" hordod :D
De hogyha nekem jönnél, hogy Tiffanyt akarsz, ami kibeb... drága, lehet leülnék a röhögéstől.
Miért ne hordhatnám együtt a karika gyűrűmmel, az esküvő után? :)
Anyukám is így hordja, pedig elhiheted, nem egy korosztály vagyunk.
Olyan gyűrűt fogok kapni, amire évek óta vágyom, elhiheted, hogy nem csak abban az időszakban hordom majd, amíg menyasszony leszek
Hjajj hagyjátok már szegényt! Egy kérdést tett fel, arra kellene válaszolni.
Mi még messze vagyunk az eljegyzést de én pl már utaltam rá hogy hétköznapi módon szeretném (kettesben legyünk, gyűrűt akár utólag választunk közösen) még a kapcsolat elején mikor felmerült félig viccből a dolog. Illetve társasozáskor is volt ilyen kérdés (top 10 a játék neve) hogy el kellett játszani egy lánykérést a legrosszabbról a legjobbig. Szóval vannak barátok, akiket ki tudna kérdezni erről.
Szerintem te is tegyél úgy, hogy a barátaidnak mondod. Aztán a párod majd tőlük megtudja.
Nálunk már volt olyan is, hogy a párom utalt rá, hogy szeretne egy konkrét informatikai eszközt karáconyra (elmondta hogy már volt ilyenje, X és Y barátja felismerné a konkrét típust, mert együtt szerelték és hogy Z boltból van.) Aztán az én "feladatom" volt kinyomozni (csak nem volt kimondva egyértelműen hogy ezt vedd). Tök izgalmas volt, mindkettőnknek jó élmény volt az ajándékozás.
Szerintem küldd el a pontos típust egy barátnődnek meg beszélgess velük. A párodnak meg mondhatod, hogy van egy álomgyűrű és hogy ki tudja melyik az. Pl "Jajj csak a Katival dumáltunk. Képzeld Julit eljegyezték és a csajokkal jól kibeszéltük ki milyen gyűrűre vágyik. Durva milyen gyorsan felnőnek..."
Hajrá
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!