Mondhatok nemet jogosan vagy ezzel nagyon túl lőnék a célon?

Aki a nem-re bíztatja, mert szerinte igaza van és helyes, hogy a "hogyan" miatt nemet mond, remélem, hogy azok majd akkor is válaszolnak neki, amikor 35 évesen újra itt sír, hogy valamiért nem találta meg az igazit, nem született gyereke sem, ,incs családja, pedig neki csak alap elvárásai voltak, mégsem jött a nagy Ő! Pedig ő csak a tökéletes embert kereste, mi ezzel a baj. Persze nem pont így fogalmazva, de ez a lényeg: merthogy tele van ám ilyennel is a gyakori. Szóval számítunk rátok 10 év múlva is! Hipp-hopp eltelik az a 10 év, két "rosszul sikerült"* 5 éves kapcsolat és már oda is érünk.

*"rosszul sikerült" kapcsolat definíciója esetetekben: nem úgy kérte meg a kezemet, ahogy akartam, a másik meg a homlokomat puszilta meg, miközben tudta, hogy azt nem szeretem... Iyen dolgok miatt el kell hagyni egy normális - de talán kicsit figyelmetlen - embert! Gratulálok! Ha meg 10 év múlva tényleg ugyanitt tali, akkor meg INCELnek nevezitek majd, mert hmmm de érdekes, hogy senki sem volt neki elég jó.

Én nem biztatom a nem-re, mert szerintem is ha a felesége szeretne lenni, ennyi miatt hülyeség visszautasítani, ugyanakkor a problémát is értem és nem bagatellizálom el, mint itt egyesek, mondván, hogy "hát örüjjé, hogy egyáltalán megkért". Nem mindegy ám, hogy figyelembe veszi a korábban megbeszélteket vagy sem, pont ahogy az egyik válaszoló írta, hogy akkor majd 10 év múlva meg vissza lehet kérdezni, hogy hát nem láttad előre, hogy letojja magasról, miben egyeztetek meg? Minek mentél hozzá akkor? Apróságnak tűnik, főleg amikor sok nő örülne neki, ha egyáltalán bárhogy megkérné a párja a kezüket (gyanítom az itt "picsázó" hölgyek egy része ebből meríti ezt a szerintem totál indokolatlan indulatot, amivel itt válaszolnak), ugyanakkor mégsem az, mert egy lánykérés igenis nagy dolog mindkét fél életében, és bár alapvetően igen, tök jó dolog, hogy a fiú készül és neki is vannak vágyai, elképzelései, stb, azért direkt úgy alakítani a dolgokat, ahogy a lány konkrétan kijelentette, hogy nem szeretné, nem csak egy kis figyelmetlenség. Inkább totál leszaromság.

Ezért jobb szerintem is, ha anyukádon keresztül valahogy "megüzened", hogy ne így csinálja. Mintha anyukád javasolná neki, hogy ezt próbálja meg diszkrétebben, vagy valami. Akkor nem rontod el az ő örömét sem, de a te kívánságod is teljesül. Szerintem. Mert az viszont tutibiztos, hogy ha te kizárólag nevelő célzattal mondasz nemet az egész család előtt, akkor abból nemhogy házasság, de talán még kapcsolat sem lesz.

Nekem is kellemetlen lett volna a szülinapomon, vagy bármilyen hasonló ünnepen. Egyetértek a kérdezővel, ez nekem is egy romantikusabb, intimebb pillanat - elkezdődik az a szakasz, amikor még jobban összekötjük az életünket. (Persze nem igen változott semmi, de megvolt számomra a dolog szimbolikája :) )

Mondjuk mi szinte minden részletet előre megbeszéltünk - a gyűrűmet is én választottam ("te fogod hordani, azt szeretném hogy biztosan jó választás legyen"), az időpont adott volt (egy számunkra fontos dátum), csak a helyszínt bíztam rá, hogy legyen meglepi :D Persze csak mi ketten voltunk ott.

Utána tartottunk kisebb eljegyzési ünnepséget (=ebéd a családdal, cicakávézó a legjobb barátainkkal), szóval megvolt az a része is, de maga a pillanat szerintem is maradjon kettejük között :)

A nyilvános lánykérést amúgy sem tartom annyira jó ötletnek, személy szerint. Elég stresszes, ha valaki valami extrát akar, és persze mi van, ha a lány valamiért mégis meggondolja magát?

Nem mondom azt, hogy mondjon nemet, azt mondom, ezt beszélje meg vele.

Én legalább is ezt tenném. Nem az anyjával üzengetnék, felnőttek vagyunk, elvileg készülök hozzámenni. Leültetném, megkérdezném, miért azt csinálja, amiről tudja, hogy nem akarom.

Nő vagyok és szánalmas ez a picsogás. Elvileg az eljegyzés egy ígéret a házasságkötésre. Házasságot felnőtt emberek szoktak kötni.

Én ugyanebben a helyzetben átgondolnám, hogy egyáltalán szeretnék-e ehhez a férfihoz feleségül menni, vele tervezek-e, szeretem-e? Ha igen, akkor leültetném, hogy "Józsi, megtudom, hogy meg szeretnéd kérni a kezem. Ha ez tényleg így van, akkor én ennek nagyon örülök, mert szívesen hozzád megyek. Két felnőtt emberként döntsük akkor ezt el és nem kell a család előtti parádé. Semmi közük hozzá, ez a mi döntésünk."

Ennyi. De biztos én vagyok ilyen "egyszerű", hogy eszembe sem jutna trükközni és játszmázni egy ilyen fontos lépés előtt.

Nyisd ki a száad és mondd meg neki, mi ezen olyan kva nehéz?

Bocs, láttam anyu telefonjában, hogy ekkor-akkor kérnél meg. Nem lehetne, hogy azért ne a szülinapomon? Ilyen egysezreű.

Eszembe nem jutna mellesleg olyan embernek igent mondani, aki ennyire leszrja a kérésemet.

Miért? Mert az eljegyzés egy fszem apróság, de ha már ennyire nem tisztel meg, mi lesz később?

Vszeg az lesz, hogy amikor mondjuk jön a gyerek, vagy a nevelésével bármilyen kérésem, ugyanígy leszrja majd, és hiába beszélünk meg Y módzert, ő öntörvényűleg Z mellett dönt, akár homlokegyenest az enyémmel ellentétes módon.

Aztán amikor kérdezem, mitévő legyek, "hát miért mentél hozzá, ha nem láttad, milyen ember".

Ennek ellenére itt a fele csapat arra biztatja, de mondjon igent egy olyan embernek, aki többszöri megbeszélés ellenére sem tartja tiszteletben a másik kérését.