Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mikor lépnéték meg? Félek a korai döntésektől, nem szeretném elszúrni
Barátnőmmel lassan 5 éve vagyunk együtt. Ő 18 éves múlt fél éve én 24 éves vagyok. Barátnőm még iskolába jár én pedig dolgozom. Az összeköltözés erősen irányzott nálunk, jelenleg kinéztünk egy kis házat a közelben, ami viszonylag olcsó, de munkálatokat igényel. De olyan a mentalitásunk, hogy saját formánkra csináljuk, nem szeretnénk kész házba menni vagy albérletbe. Az én szakmám az építészetben mozog és talpra esett is vagyok.
A szüleink támogatóak ebben, de nem nyújtanak segítséget. Megszeretném kérni barátnőm kezét, ez téma is szokott lenni, az "apósom" is kérdezte, hogy mikor szeretnénk egy másik lépcsőre lépni. (ez nem komoly beszélgetés volt inkább ugratott, de én komolyan vettem)
Szerintetek korai lenne? Még 2 év van a suliból. Arra gondoltam, hogy a szalagavató előtt valamikor egy főpróbára induláskor. Ha menni kell valahova mindig kicsípi magát és a szülők is biztos csinálnának valami ebédet. De ha minden jól megy ekkora kész lesz a sajátunk is.
Lehet értelmetlennek tűnik a kérdésem, de igyekszem előre tervezni és ezek nem kis kiadások lesznek. Időben kell gondolkodjak, hogy hitelmentesem megússzam.
Nem sürget minket az idő, nem esett teherbe ami miatt hajtani kellene az időt, és természetesen magyarok vagyunk, mielőtt valaki másra gondolna.
(A barátnőm szülei többet segítenek bármiben is, mint az enyémek.)
Nektek hogy volt a sorrend? Milyen volt a lánykérés hány évesek voltatok?
Előre köszönöm a válaszokat!
13 éves volt, én 19. De senkiben nem merül fel, hogy esetleg én későn ő pedig korán érő? Nem kúrogattam 13 évesen, 15 éves volt én pedig 21 amikor lefeküdtünk, ő szerette volna én soha nem erőltettem. Ez egy iskolai barátságból indult. Egy nagyobb társaság tagjai voltunk és ő itt lakik a sarkon. Együtt jöttünk haza a suliból és alakult.
Valóban 13 évesen nem pasizni kellene, hanem tanulni. De ő becsülettel tanult. Most is egy erős iskolába került be, neki ez volt a terve, én már végeztem az iskolával és én is azt dolgozom amit szerettem volna. A szülei bíztak bennem mindig. Tudták, hogy nem egy kis suhanc vagyok. Kiskorom óta ismernek.
"De senkiben nem merül fel, hogy esetleg én későn ő pedig korán érő"
Hát ne haragudj, de nem, ennyire későn meg korán érők nincsenek. Te nyilván próbálod ezzel igazolni a mentális betegséged, de attól még ez egy beteg dolog.
Ja, 21 évesen kúrogattál 15 éves, máris jobb :D
Ha lenne benne irigylendő 😄
Egyszer lenne gyereked, 13 éves korában megértenéd 🤣
Itt mindneki megfogta a kérdésem lényegét.
Mi van, ha teherbe ejtem? 15 éves elmúlt, mindketten ismerjük a fogamzásgátlás módszereit. Mit gondolsz, hogy csináltuk, hogy nem esett teherbe? A nagyon balfaszok képesek rá a véletlen címszóval.
De tegyük fel, hogy tételezéseteknek megfelelő giliszta vagyok, teherbe ejtem, mi történik? Ő és a szülők döntenek én meg finanszírozom mindkettő esetet, mert ez a minimum, ha már teljesen átalakítottam az elétetét.
De mivel nem olyan vagyok, mint ti... Így nem esett teherbe. Mostmár meg ha úgy is alakulna, de akaratlanul nem fog. Akkor megtarthatjuk már gondok nélkül. A gond avval kezdődne ebben az esetben, hogy nem volnának ledolgozott évei és nem járna a gyes vagy a gyed.
"De mivel nem olyan vagyok, mint ti... Így nem esett teherbe"
Hát az biztos, hogy nem vagy olyan mint mi, egészséges és normális emberek.
#14??? Te komolyan azt hiszed, hogy téged bárki irigyel amiatt, hogy egy gyerekkel folytattál szerelmi viszonyt, aki időközben felnőtt? Erre csak egy pedofil irigy, tehát egy beteg ember! Te nem vagy normális...
Hallod most kajáltam, de mindjárt kihányom...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!