Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Korai ennyi idő után eljegyezni a páromat?
Hány évesek vagytok?
Ahogy érzed, de én várnék addig, amíg egy éve nem lesztek együtt. Azután én pl már nem érezném korainak :) Persze ha minimum huszonévesek vagytok. Együtt éltek, az is fontos szerintem a lánykérés előtt.
Nektek kell tudni. Ha tényleg úgy érzed, ebben a fél évben már tapasztaltatok rosszat is, és ezt elégnek találod, kérd.
Nekem azért lenne aggályom. Fél éven belül komoly párkapcsolati probléma ritkán merül fel. Ha mégis, az szerintem nem jót jelent, hanem rosszat.
De ne mások döntsenek helyetted, mert a felelősség is a tiétek lesz.
Nekem ez marha korainak tűnik. Ha komolyan gondoljátok, és együtt szeretnétek lenni életetek végéig, akkor miért siettek az eljegyzéssel? Az ilyen házasságok szoktak meg sem köttetni, vagy válással végződni záros határidőn belül. Jó dolog a szerelem, és az is szép, ha szeretnétek ezt megünnepelni másokkal, meg magasabb szintre lépni, de szerintem érdemes megvárni, amíg picit ülepszik a rózsaszín köd, amíg tényleg megismeritek egymást, amíg átmentek valami konfliktuson.
Én például rettenetesen boldog vagyok a jelenlegi párommal, nagyon passzolunk egymáshoz, 1 éve vagyunk együtt, sosem veszekedtünk még, hatalmas a szerelem, de korainak érezném, ha most megkérné a kezem, ha fél év után tette volna, akkor meg pláne... szerintem értelmes felnőtt emberek tudják, hogy hiába szeretünk valakit, érdemes még jobban megismerni, és úgy meghozni egy ilyen volumenű döntést, hogy tudjuk, hogy mindent megtettünk, hogy ez felelősségteljes és komoly lehessen.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!