Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
22L és 23F párosnál még "korai" lenne eljegyzés? 2 éve vagyunk együtt.
Barátként ismerem őt már 7 éve.
2 éve jöttünk össze. Már együtt élünk nyár óta. Örökbefogadtunk azóta egy cicát is közösen.
A kapcsolatunk nagyon jó, teljesen egy hullámhosszon vagyunk, minden problémát megtudunk higgadtan közösen oldani.
Szokta mondogatni mikor elmegyünk barátokkal iszogatni és kicsit becsiccsent, hogy megfogja kérni a kezem és velem akarja leélni az életét. Józanul is mondja, csak kevesebbszer, mert elég nehezen beszél az érzéseiről.
Mikor erről beszéltünk annyit mondott, pár éven belül. Én már jövőhéten is igent mondanék neki, nincs szükségem másra, boldog vagyok vele. De akkor miért akar még éveket várni, ha elvileg ő is így érez?
Én mondtam neki, hogy esküvő ráér felőlem 10 év múlva is, engem az a része nem érdekel még.
Szerintem arról van szó hogy egyrészt elég fiatalok vagytok másrészt lehet akar még egzisztenciát teremteni.
Amik érthetőek.
Szép és jó hogy boldog vagy es vele akarsz lenni, de 2 év nem sok idő. Majd ha már kicsit felszállt a köd akkor tudod reálisabban nézni a dolgokat és megítélni azt mi az amire vágysz. Plusz az ember változik és mivel fiatalok vagytok simán lehet hogy valami meg fog változni benned v benne v mindkettőtökben.
Másrészt minek az eljegyzés ha utána 1-2 évre rá nem tudtok összeházasodni? Akkor ugyanúgy semmi értelme. Szerintem többet ér az ha 2 ember tudja hogy együtt képzeli el a jövőjét és megbeszélik és a célok is azonosak mint egy gyűrű. Nem az eljegyzés v a gyűrű határozza meg egy kapcsolat minőségét. Ha így lenne nem lenne annyi válás.
Én azt mondanám légy türelemmel, koncentrálj a jelenre, persze lehet a jövőt is alapozni de ne görcsölj rá:)
Szerintem nem.
Itt gyakorin az emberek nagyon racionálisan próbálják látni a kapcsolatokat, pedig érzelmi szempontból igen is, felemelő egy eljegyzés. Vőlegényemként, menyasszonyomként gondolni és hivatkozni a másik félre barátom/barátnőm, netán csajom/pasim helyett. Na meg ki mondja meg, hogy utána 1-2 évvel már házasodni kell? Mi sem vagyunk még sajnos abban a helyzetben, hogy stabilan fent tudjunk tartani egy háztartást, ezt tudtuk is, de akkor 10 évig nem lehetett volna eljegyzés, vagy mizu?
A pár tagjai döntik el, mikor van eljegyzés, ebbe harmadik félnek, különböző íratlan szabályoknak semmi közük.
Szerintem sem korai.
Engem is most jegyzett el a párom 3 évnél.
Nem kötelező rögtön esküvőt tartani, mi is csak 3 év múlva szeretnénk leghamarabb. Ez szerintem is csak egy jó érzés, jelzés hogy a másik komolyan tervez veled.
20/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!