Tudom, hogy ő ideális férj lenne egy életen át, mégis bizonytalan vagyok. Miért lehet ez?

A párommal 5 éve vagyunk együtt, 4 éve együtt is élünk egy szinte tökéletes kapcsolatban. Szeretjük egymást, közös az érdeklődési körünk, a jövőképünk, bármit meg tudunk egymással beszélni. Idén májusban megkérte a kezemet, de amint letérdelt elém, rettenetes érzés fogott el, legszívesebben nemet mondtam volna. Magam sem értettem, hogy miért érzem ezt, és tudtam, hogy milyen jól működik a kapcsolatunk, megbántani sem akartam, ezért igent mondtam.

Eleinte azt hittem, hogy csak múló ijedtségről van szó, és vártam, hogy elmújon ez a rossz érzés, de ez napokkal később sem történt meg. Ekkor neki is elmondtam, hogy vannak kételyeim, bevallottam, hogy a szakításon gondolkodom, és neki ez nagyon rosszul esett, de megértő volt. Megbeszéltük, hogy adunk magunknak még pár hónapot, addig nem kezdjük el tervezni az esküvőt.

Még most sem értem, hogy miért érzem magam rosszul az esküvő gondolatától. Kétféleképpen is tudom értelmezni a saját érzéseimet, de nem tudom, hogy melyik a helyes:

1) Félek a házasságtól, az elköteleződéstől, és ez az alaptalan félelem megmérgezi az egyébként jó kapcsolatunkat. Tudom, hogy vele le tudnék élni egy boldog életet, hű társam lenne, jó apja a gyerekeimnek. Félek, hogy ha elhagyom, soha többé nem találok még egy ilyen rendes, hozzám ennyire illő férfit. Törődjek bele, hogy az élet nem tündérmese, és menjek hozzá, hiszen ő megbízható?

2) Ez a félelem egy intő jel, nem ő az igazi, eddig csak elnyomtam magamban a vele kapcsolatos kételyeimet. Mással esetleg boldogabb lennék, de nem merek kilépni a kapcsolatból, nem akarom megbántani őt, félek a magánytól. A legnagyobb félelmem az vele kapcsolatban, hogy ő papucs lesz, én pedig sárkány - ilyen az alalptermészetünk, de ezt igyekszünk tudatosan elkerülni.

Elválni nem szeretnék, most akarok jól dönteni.

25/N