Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Akik együtt élnek a párjukkal,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Akik együtt élnek a párjukkal, a párjuknál. Veletek is előfordul? .

Figyelt kérdés
Rövid ideje élek együtt a párommal, a párom lakásában. Nekem is van lakásom (még sosem laktam másnál), de kisebb, így úgy egyeztünk meg, hogy inkább az övében fogunk lakni, az enyémet meg kiadjuk. Minden rendben is lenne, csak mikor egyedül vagyok, pl. fürdök, eszembe jut olyan butaság, hogy "az exe is ebben a kádban fürdött". Már a komplett konyhát kidobattam a szemétbe, néhány edényen kívül minden új, és komoly spórolásba fogtam, hogy lecseréljük az egész fürdőszobát. Az ülőgarnitúrával a nappaliban is bajom van, de még nagyon szép, bőrből van, és nagyon drága volt, azt mégsem dobathatom ki. A franciaágyra azt mondta, hogy 4-5 éve vette, miután elzavarta az exét (nem voltak házasok, kb. 1 évig laktak együtt), de ezt sem nagyon tudom elhinni, szerintem csak azért mondja, mert költözésem előtt megkértem likvidáljunk mindent, ami az exé volt, vagy amit használt, és tudja, hogy képes vagyok új ágyra is költeni. Azt tudom, hogy másokkal is előfordul ez a "fóbia", barátnőm eladatta a komplett családi házat, bútorostól, amit az ex rendezett be. Csak azt nem tudom, hogy meg lehet szabadulni ettől a mániától? Le lehet küzdeni? Sikerült valakinek megbékélni? Van akit nem zavar?

2013. máj. 27. 14:45
1 2 3
 1/27 anonim ***** válasza:
80%

De sajnálom a problémáidat Ms. pénzes kisasszony...


Szánalmas.

2013. máj. 27. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/27 anonim ***** válasza:
75%
Engem is zavarna :) Szégyen ide vagy oda, rohadtul idegesítene az ex emléke így v. úgy !
2013. máj. 27. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/27 Osynho ***** válasza:
94%
A mostani faszid az exével szexelt. Szerintem a farkát jó lenne kicserélni.
2013. máj. 27. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 anonim ***** válasza:
81%
Egy kérdés, neked Ő volt az első akivel lefeküdtél?
2013. máj. 27. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/27 anonim ***** válasza:
80%
Szerintem meg az ő emléke és ő dönti el mit kezd vele nem pedig te.Komolyan szánalom milyen problémái vannak itt néhány embernek ..
2013. máj. 27. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/27 anonim ***** válasza:
89%
te nagyon hülye vagy. nem tudok mit mondani.
2013. máj. 27. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/27 anonim ***** válasza:
92%
Isten óvjon egy ilyen nőtől.
2013. máj. 27. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/27 anonim ***** válasza:
89%

Én sosem értettem hogy ez az "exfóbia" miért is van!? Ez a múlt,ezen változtatni senki nem tud. Ami történt megtörtént,de hogy ilyenek miatt én házat meg bútorokat cserélnék az kizárt! Szerintem ez egyfajta bizalmatlanság a párod felé,hogy még ilyen szinten is úgymond tiltod az exétől vagy nem is tudom! De hogy nem normális dolog az 100%!


28/F

2013. máj. 27. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/27 anonim ***** válasza:
89%
Szerintem ez egyáltalán nem furcsa hanem nevetséges. Mi az hogy "zavar az emléke?" nem te éltél vele hanem a pasid. A memóriáját nem akarod törölni?
2013. máj. 27. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/27 anonim ***** válasza:
91%

Felnőtt embereknél az ilyesmi már nem szokott problémát okozni.

Várd meg, míg felnősz...aztán költözz csak össze bárkivel is.

2013. máj. 27. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!