Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Hogy kéne ösztönöznöm a párom...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy kéne ösztönöznöm a párom hogy ne legyen olyan lusta?

Figyelt kérdés

Már lassan 2 éve együtt élünk a párommal, van egy kisfiunk is, aki most 1 éves. Az elején sokat segített, és igyekezett megkönnyíteni a dolgom, de az utóbbi időben azt vettem észre, hogy mindent már én csinálok. Ha megkérem valamire, akkor megteszi, de magától semmi nem jut az eszébe, és ez nagyon zavar engem. Próbáltam már beszélni vele erről, és megkérni arra, hogy legyen egy kicsit önállóbb, de sajnos süket fülekre találtak a szavaim. Egész nap én vagyok a kicsivel, ő 4-kor jön haza, akkor átveszi a gyereket, amíg megfőzök. Este, amikor a fürdetés ideje van, ő fürdik a gyerekkel, én pedig elpakolok addig, és mindent előkészítek az esti rutinhoz, aztán én felöltöztetem és altatom el a gyereket. Ezek után legtöbbször még kivasalok, kiteregetek, összepakolok a konyhában stb. Minden napom ugyanilyen, és már úgy érzem, kezdek kiégni. Tudom, az anyaság első pár éve a monotonitásról szól, de annyira örülnék, ha nem úgy viselkedne, mint a második gyerekem, hanem úgy, mint a párom, aki azért van, hogy együtt csináljuk a mindennapi dolgokat.

Mit csináljak most? Van erre jó megoldás?


tegnap 21:06
1 2 3 4 5 6
 1/53 anonim ***** válasza:
44%

"Mit csináljak most? Van erre jó megoldás?"


A) Elválsz.


B) Ultimátumot adsz neki, hogy vagy KIVESZI a részét, vagy elhagyod.


C) NEM CSINÁLSZ meg neki semmit, se főzés, se mosás, csak a gyermekre és magadra hátha észre veszi magát. Ha nem akkor lépj le és fizesse a gyerektartást meg nevelje felváltva a gyermeket ha akarja.

tegnap 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/53 anonim ***** válasza:
0%

Probalj mjnőségi időt tolteni a gyerekkel. Szeretet mondóka ölelés.

A pasik másik bolygon vannak mindig csak aztan ugyis le is lépnek.

tegnap 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/53 anonim ***** válasza:
14%
Nem lehet, hogy a párod is kiégett?
tegnap 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/53 anonim ***** válasza:
36%
3 a pasiknak a gyerekük csak teher. Utálják a családosdit alapbol. Ez nem kiégés. Hanem soha nem is voltak mások.
tegnap 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/53 anonim ***** válasza:
31%

Millió ilyen női történet van itt az oldalon. Ugyanazt írjátok le. Nem is kellene új kérdést kiírni ebben a témában, mert semmi újat nem hoztok.

Csajok, ti választottátok ezeket a pasikat.

Voltak ennek a várható viselkedésének mikrojelei is, csak nem vettétek komolyan.


Pl. nálam, aki lényegében 18 éves koromtól egyedül élek, és főzök, takarítok, mosok magamra, és még barátnőmre is főztem, elképzelhetetlen egy ilyen szintű ellustulás.


Nem tudsz tenni semmit érte.

Válj el tőle, és keress mást. Vagy fogadd el ezt a pasit ilyennek.

tegnap 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/53 anonim ***** válasza:
10%

Egyikse akar apának felnoni es megtanitani a saját gyerekét az eletre es kapcsolatot ápolni vele.

Az a filmekben van csak mikor a harcosok is kiképzik a fiukat is a csillagász meg csillagokat néz a gyerekekkel stb

Az életben meg egy embernek se nézik.

tegnap 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/53 anonim ***** válasza:
37%
Csak 1 ember jelentkezzen akit minőségben vagy egyáltalan felnevelt segített az apja is
tegnap 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/53 anonim ***** válasza:
64%
Apám olyan volt, a párom is neveli a közös gyerekünk ahogyan kell. Nem mindegyik férfi olyan mint ahogyan leírtad 7, árad belőled a gyűlölet. Sőt ha már a férfiakat vetted elő én akkor a nőket. Sok nő ugyanúgy bele szar az anyaságba, feleség szerepébe és inkább lelép más faszi miatt.
tegnap 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/53 anonim ***** válasza:
5%
Ja igen szeretni kell az olyanokat akik lassan már haza se akarnak menni mert nincs nyugalma.
tegnap 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/53 anonim ***** válasza:
80%
Ja igen szülni is kell olyan fasziknak akik nem apának valóak.
tegnap 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!