Szerintetek a " túl sok" szülői segítség gátja egy kapcsolatban a másik alapos megismerésének?

Az a baj, hogy ha senki se kérte, akkor az nem segítség, hanem teher. Főleg az ilyen, mikor anyuci jószándékba burkolja a sértést, hogy ő kénytelen főzni a pici fiára, mert a barátnője bezzeg nem tud. Mi is kaptunk anyámtól úgy ágyneműt, hogy megvette, mert akciós, és látta, hogy nekünk kevés van. (Szerinte.) Mikor mondtam, hogy köszönöm, de nem, mert sose fogom felhúzni és használni, mert nem tetszik és nem illik a hálóba, még ő volt megsértődve, hogy jó az nekünk, minek kell mindig flancolni. De az a különbség, hogy én ezeket az erőszakos probálkozásait leállítottam. Azon az áron is, hogy hetekig nem is szólt hozzám. De meg kellett értenie, hogy felnőtt vagyok, van saját otthonom, saját családom, ahol ő nem irányít. Volt pár veszekedés, de idővel rájött, hogy feleslegesen strapálja magát.

Nálatok az a gond, hogy te elvagy ebben a gyerekstátuszban, neked anyuci a legfontosabb, az ő szava dönt. Te nem vagy férfi, aki a ház ura. Ha otthon király akarsz lenni, a párod kiralynőként, és nem cselédként kell kezelni.