Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vásárolnátok a párotok lakásába? Jogos a kérése?
2 éve élek a páromnál, előtte albérleteztem egy barátommal. Nekem nincs saját ingatlanom, párom kapott a szüleitől, így egy tehermentes lakása van.
A lakásra kb. semmit nem költött, mindent úgy kapott bele, amit magának vett, abból a legolcsóbbat vette mindig.
Mikor ideköltöztem, lecseréltünk jó pár bútort, az ágyat, a matracot, a kanapét, kifestettünk, mindezt felesbe. Ezen felül a saját pénzemből vettem függönyöket, új étkészletet, tehát kapásból többszázezer forintot elköltöttem rá.
Most további újításokat tervez és szeretné, hogy mindennek fizessem ki a felét, mondván, úgyis én is használom. Mosogatógépet akar, tévét akar, robotporszívót akar többek között. Na már most én is szeretnék egyszer lakást venni, de ha folyton az övére költök, nekem sosem jön össze még csak önerőre sem. Nem érzem jogosnak a kérését, mert szerintem eleget költöttem már a lakására. Eddig minden jó volt neki, ahogy volt, majd most felesbe hirtelen mindent újítani akar.
Értem, hogy nem kell lakbért fizetnem már és mennyit megspórolok ezzel, de akkor sem szeretném berendezni más lakását. A kapcsolatunk komoly, de ehhez az ingatlanhoz nekem jogilag sosem lesz közöm, és bármi történik köztünk, a bútorok, függönyök stb. úgyis itt maradnak neki.
Ti mit gondoltok erről? Fizetnétek a dolgok felét?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

"akkor valószínűleg ő fog kitenni, mert nem érzi, hogy komolyan és hosszútávon vele tervezel" - ha komolyan és hosszútávon tervez, akkor nem volna ellenére a házasság pl. Azzal úgy van, hogy majd pár év múlva ráérünk. A felújítás viszont most már hetente elhangzik. Alsó hangon fejenként egy millió. Felőlem szakíthat, ha akar, én akkor sem újítom fel más lakását.
De egyébként esze ágában sincs szakítani, mert mint írtam, minden más kérdésben kb. egyetértünk, egyedül ebben gondolkodunk másként. Nincs is belőle vita meg semmi, csak elő szokott jönni ugye a téma és akkor kiderül, hogy tök más az elképzelésünk. Neki az a romantikus kép él a fejében, hogy mi örökre együtt leszünk, ami lehet is, de a házassággal meg nem akar sietni mégsem. :)
"Bankárod van, befektetésed van de sírsz egy tévé miatt" - hát, igen nem véletlenül van bankárom, meg befektetéseim.
Az átlag magyar háztartásban van tévé és nincs még megtakarítás sem, nem hogy befektetés, szóval fordítva ülsz a lovon, ha azt hiszed, hogy csak úgy kicsengetek bármit, amit a párom kitalál.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

"akkor véletlen jogosan követelhetné a lakásba fektetett összeget"
Te sem ismered a peresügyek menetét.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Tudtommal a hozott vagyon az övé, de értéknövekedés esetén van osztozkodás. De nem vagyok jogász. Ha te az vagy, nyugodtan kijavíthatsz.
"Az ingatlan jelentős és tartós értéknövekedését eredményező ráfordítás ellenében a megtérítésre jogosult házastárs az ingatlan értéknövekedésének megfelelő tulajdoni hányadra is igényt tarthat, vagy kérheti az értéknövekedés miatt, hogy a másik fizesse ki a váláskor a ráfordítást."
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
De mondjuk egy új konyhabútor már lehet, hogy igen. Azért egy komplett konyha felújítás milliós tétel lehet.
De ha nincs házasság, alapja sincs rá, hogy legalább megtérítsék.
Szóval elég röhejes ez a "mi örökre együtt leszünk, de azért nem veszlek el" téma. Fizetne ilyennek a fene. Nálam egy párkapcsolat a kölcsönösségről szól. Ez pedig marhára nem az.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!