Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vásárolnátok a párotok lakásába? Jogos a kérése?
2 éve élek a páromnál, előtte albérleteztem egy barátommal. Nekem nincs saját ingatlanom, párom kapott a szüleitől, így egy tehermentes lakása van.
A lakásra kb. semmit nem költött, mindent úgy kapott bele, amit magának vett, abból a legolcsóbbat vette mindig.
Mikor ideköltöztem, lecseréltünk jó pár bútort, az ágyat, a matracot, a kanapét, kifestettünk, mindezt felesbe. Ezen felül a saját pénzemből vettem függönyöket, új étkészletet, tehát kapásból többszázezer forintot elköltöttem rá.
Most további újításokat tervez és szeretné, hogy mindennek fizessem ki a felét, mondván, úgyis én is használom. Mosogatógépet akar, tévét akar, robotporszívót akar többek között. Na már most én is szeretnék egyszer lakást venni, de ha folyton az övére költök, nekem sosem jön össze még csak önerőre sem. Nem érzem jogosnak a kérését, mert szerintem eleget költöttem már a lakására. Eddig minden jó volt neki, ahogy volt, majd most felesbe hirtelen mindent újítani akar.
Értem, hogy nem kell lakbért fizetnem már és mennyit megspórolok ezzel, de akkor sem szeretném berendezni más lakását. A kapcsolatunk komoly, de ehhez az ingatlanhoz nekem jogilag sosem lesz közöm, és bármi történik köztünk, a bútorok, függönyök stb. úgyis itt maradnak neki.
Ti mit gondoltok erről? Fizetnétek a dolgok felét?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Leírtam, hogy nem fogok veled vitatkozni egy olyan dologban amihez nem értesz :)
,,Nem fogok vitatkozni párkapcsolatikérdésben egy olyan emberrel akinek soha nem volt tartós párkapcsolata."
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Már leírtam:
1. több mint 650000 Ft-ot költöttem a lakására, elég volt.
2. természetesen ha közös használatra kell valami, akkor kérdés nélkül kifizetem a felét
3. ha csak ő szeretne valamit a lakásába, akkor ne akarja tőlem bekérni a felét
4. a rezsi, a közös költség így is megoszlik, ez korrekt, ez így is marad
5. emellett viszont szerenték magamnak is félrerakni pénzt, de ha folyton az ő lakására költök, már nem tudok
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Jo azert tovabbra is olcsobban laksz, mintha albiban laknal, mivelhogy ahogy emlitetted a munkaltatod a valsag(covid) miatt mar nem adja a 90%os albi tamogatast...
Innentol kezdve gondold vegig recionalisan, hogy mit nyernel vele, ha most szakitanal, es vehetnel ki havi 100+ egy albit...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Visszaolvastam a válaszaid és nagyon gyerekes vagy...
Ne élj párkapcsolatban, nem való neked. Fogadj örökbe 8 macskát és legyél petrezselyemárus életed végéig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!