Bevalljam a családomnak, hogy a lányokat szeretem?

Olvastam itt egy ilyen kérdést elég puritánul megfogalmazva, de nekem is ez a problémám és az "ügyben" biztos is vagyok. Már 2-3 éve emésztem magam, mert nagyon nehéz. Nem érdekelnek a fiúk, egyszerűen semmit nem érzek. Próbáltam érzéseket táplálni helyes, kedves, okos srácok iránt, de nem megy.

Csak a lányok képesek arra, hogy komoly érzéseket keltsenek bennem. Nem szeretem azt mondani, hogy "leszbikus vagyok", mert nem úgy van, hogy megyek az utcán és megnézem a lányokat, hanem alkalomadtán megtetszik egy lány. Hiába néznek meg a fiúk, más ilyenkor elpirul, én viszont abszolút semmit sem érzek. Volt egy srác, akivel fél évig jártam, helyes, okos, jófej volt, de nem sikerült beleszeretnem, sőt fizikailag sem vonzódtam hozzá. Lefeküdtem vele (nem akarok itt a szexuális életemről tárgyalni, csak tudom, hogy úgyis lesz valaki, aki írja, hogy kerüljek testi kontaktusba sráccal, hátha megváltozik minden), de nem éreztem semmit az égvilágon. Nem tudok "úgy" tekinteni egyszerűen a férfiakra. Most van egy lány, akibe szerelmes vagyok, ismerőseimen keresztül ismertem meg és ilyet még soha nem éreztem. Ő 25 éves, idősebb tőlem, de különleges és fantasztikus, nagyon boldog vagyok mellette. Anyám kezdi sejteni, mert egyszer kölcsönkérte a telefonomat és volt benne néhány sms, amit barátnőmmel írtunk egymásnak, elolvasta és kérdőre vont, hogy mi ez (már megszoktam, hogy beleolvas mindenbe) és én próbáltam kimagyarázni, de láttam, hogy nem hiszi el. Már régebb óta gyanakodhat, mert egyszer megtudta, hogy van egy leszbikus osztálytársam és sokat voltunk együtt (pedig nem volt köztünk semmi) és így mindig felhozta a témát, hogy megnézze, hogy reagálok rá, én meg nem győztem fújjogni, hogy "jaj, ez szerintem is undorító, hagyj ezzel". Mindig próbál ajánlgatni srácokat és furcsa neki, hogy nem tetszik senki. Nagyon nehéz ez, még csak jövőre fogok érettségizni. Én nem vagyok fiús lány, aki világéletében a fiús dolgokat kedvelte és fiúkkal barátkozott. Nem, én pont az ellenkezője vagyok. Rossz ez a helyzet, mert nem tudok titkolózni tovább, a mi családunkban egyszerűen nem lehet. Egyke vagyok, mindig velem vannak elfoglalva, ismerik a barátaimat, mindig meg kell mondanom, hova megyek, különben utánam jönnek vagy kinyomozzák. Nem volt velem soha sok gond, nem vagyok az a minden héten leiszom magam és hajnalig bulizom típus. Előbb-utóbb rá fognak jönni a szüleim, már így is feltűnt nekik, hogy nem ismerkedem srácokkal. Nem akarok velük összeveszni, de teljesen úgy érzem, hogy becsapom őket. Kérlek, adjatok tanácsokat, mert el vagyok keseredve teljesen, ez így nem jó. Idegileg kimerültem az állandó stressz miatt, nem akarom, hogy megutáljanak. Segítsetek légyszíves, mert már nem tudok hova fordulni. Előre is köszönöm.

17 éves lány