Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Tényleg rosszul reagáltam?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tényleg rosszul reagáltam? Illetlenség volt?

Figyelt kérdés

A történet röviden:


Van egy barátnőm (23 éves), a párjával fél éve vannak együtt, 1 hónapja költöztek össze. Pár napja beültünk kávézni, és elmondta, hogy terhes. Meglepődtem, és finoman rákérdeztem, hogy lehet-e gratulálni, hiszen nem egy hosszú kapcsolatról van szó, tanul még a barátnőm, illetve hébe-hóba alkalmi diákmunkákat csinál. Így nem akartam azt, hogy elkezdek ujjongani, gratulálni, aztán pedig kiderül, hogy nem tartják meg, szóval nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni. Mondta, hogy igen, megtartják, majd ezután gratuláltam, vele együtt örültem, és beszélgettünk a terhességről, a gyermekvállalásról úgy általában, az anyagiakról. Azonban a fülembe jutott, hogy a barátnőm más ismerősöknek azt mondta, hogy én milyen érzéketlen vagyok, hogy rákérdeztem, hogy örülni, gratulálni lehet-e, hogyan feltételezhettem, hogy nem tartják meg...?! Tényleg én reagáltam rosszul, vagy ő fújja fel a dolgot? Igazából én pont azt szerettem volna elkerülni, hogy kellemetlen legyen a szituáció, de ezek szerint mégis megsértődött..szerintetek tényleg illetlenség volt megkérdeznem tőle?


24/N



2014. jan. 30. 08:27
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
82%
Azt tudom, hogy én nem kérdeztem volna meg. Ha elújságolta, akkor szerintem abban benne van, hogy meg akarta tartani, ráadásul ahogyan megmondja, abból is érezned kell, hogy mi van. Ha ragyogó szemmel, boldogan közli veled, hogy képzeld...! - akkor nem értem, hogy juthatott eszedbe egyáltalán, hogy felhozd az abortuszt. Az ő helyzetükön ne ítélkezz, lehet, hogy nem legtökéletesebben kiegyensúlyozott élethelyzetbe köszönt be a baba, de ez az ő dolguk.
2014. jan. 30. 08:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
39%
Nekem is volt hogy elakartam kerülni egy kínos szituációt és evvel csináltam egy kétszer akkorát. Amúgy nem nagy illetlenség csak szerintem olyan pici még a magzat hogy mindentől óvná
2014. jan. 30. 08:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
75%
Nehéz kérdés. Nem tom milyen közeli barátságba vagytok mert én pl egy barátnak nem mondtam volna el ha nem tartom meg, de a legjobb barátnőmnek igen. De am ha ezért most megharagudott akkor se kéne mindenkinek lehordania. Kérj tőle azért elnézést és kész. :-)
2014. jan. 30. 08:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 A kérdező kommentje:
Ne érts/értsetek félre, nem kérdeztem meg, hogy "ugye elveteted?!". Az abortuszt nem hoztam szóba, és azért nem úgy mesélte, hogy egyből rájöhettem volna. Mivel jóban vagyunk, akkor is elmondta volna a terhességét, ha végül úgy döntenek, hogy nem tartják meg. Tehát tényszerűen közölte kb, hogy terhes. Ezért szerettem volna megtudni, hogy most ennek örül, vagy sem, s kérdeztem annyit, hogy "Lehet gratulálni? :) " Nem is mondott semmit, hogy mondjuk milyen hülye vagyok, hogy eszembe jut, hogy nem, hanem csak mondta, hogy hát igen. Nem ítélkezem, természetesen mindenki úgy dönt, ahogy szeretne, és úgy is éli az életét, nem is erre irányul a kérdésem. Csupán mondjuk nem lepődtem volna meg, ha nem tartják meg, több dolog miatt is. De vele együtt örülök, és boldog vagyok, hogy ő boldog. Tehát ezért sem értem a dolgot..
2014. jan. 30. 08:36
 5/21 anonim ***** válasza:
81%
Hát valószínűleg abból, ahogyan mesélte, érezhetted volna, hogy ő örül-e, vagy azon gondolkodik mikor kérjen időpontot abortuszra....De nem kellett volna ezen kiakadnia, szerintem.
2014. jan. 30. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
62%

Szerintem se dicsekedni senki a babával, ha nem akarja megtartani! Én nem feltétlenül haragudtam volna meg rád, de az biztos, hogy nekem se esett volna jól ez a megjegyzés.

Remélhetőleg máskor mással nem így kommunikálsz majd.

2014. jan. 30. 08:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
95%

Első vagyok. Hát ha csak tényszerűen annyit mondott, hogy "terhes vagyok" és te annyit kérdeztél, hogy "lehet gratulálni?" - akkor nem értem a megsértődést. Túlzott reakciónak tűnik, de nézd el neki, biztos érzékeny időszakban van.

Inkább akkor ülj le és tisztázd vele, hogy semmi rosszat nem akartál, és nagyon örülsz a boldogságuknak.

2014. jan. 30. 08:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 A kérdező kommentje:
Szerintem alapvetően az ő kommunikációjával is gond volt, ugyanis nem volt egyértelmű számomra amikor elmondta. Tehát ha ujjongva meséli, vagy úgy, hogy alig várja, hogy elmondja, azt én is észrevettem volna, és egyértelművé tette volna a dolgot. de mivel nem így történt, nem voltam benne biztos. S mivel nem is beszélt előtte ilyen tervekről, hogy szeretnének gyermeket, azért is kérdeztem meg. Nem hinném, hogy jobb lett volna, ha a nyakába ugrok, majd kiderül, hogy nem tartják meg..
2014. jan. 30. 08:41
 9/21 anonim ***** válasza:
90%
ugyan ebben a helyzetben voltam, mint Te, csak a barátnőmék régebb óta vannak együtt. Ő is mondta telefonon, hogy szeretne beszélni és nem telefontéma. Sejtettem, hogy mi lesz a témája a dologonak, de én is megkérdeztem, hogy "És most örülünk?" Mert tudtam ugyan, hogy ő megtartaná, de a pasiban nem voltam biztos. És a pasi először nem is akarta (most meg már hivatalosan is keresztanyuka leszek :) ). Szóval szerintem egyáltalán nem voltál sértő. Nyugodtan megmondhatod, hogy nem látsz bele a kapcsolatukba, és azért kérdezted meg, mert ha nem tudnák megtartani, tapintatlan lettél volna. Szerintem csak felfújja, de ne hibáztasd, ilyenkor sokkal érzékenyebbek
2014. jan. 30. 08:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
100%

Ha tényleg nagybetűs barátnőd, akkor valóban nem egyértelmű, hogy örömében mondta el, vagy az lett volna a következő mondat,hogy az abortuszon gondolkodik. Azon kívül, ha tényleg barátnőd, nem másnak kellett volna a hátad mögött elmondani, hogy fájlalta a reakciódat, nyugodtan megmondhatta volna őszintén, hogy "ugyan már hova gondolsz, természetesen örülünk" stb. stb.

Alap dolog, hogy ha valami nem tetszik, azt az ember szemébe mondjuk, nem a háta mögött beszéljük ki, barátok közt ez alap.

2014. jan. 30. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!