Lányok, nők! Mit éreztek, mikor visszautasítotok, lekoptattok egy férfit? Sajnálatot, szánalmat, vagy elégedettséget, hatalmat? Vagy semmit?

Ha egyáltalán lenne olyan férfi az életemben, aki el mer hívni végre randira... De mivel a fél életemet a munkahelyen töltöm, ott meg nincsenek férfiak, csak anti-verzióik, így az életben nem lesz ilyenre esély. Ha mégis lenne, akkor valószínűleg azért utasitanam el az illetőt, mert számomra nem vonzó, és még csak nem is szimpatikus, mint ember. Az elutasítás stílusa nagyban az ő viselkedésétől függne, de abban biztos vagyok, hogy durván nem reagálnék a közeledésére. Ha erőszakos módon próbálkozna, akkor viszont lehet, hogy elkuldenem a francba. Ilyen még nem volt szerencsére.

Egyetlen embert utasitanek vissza szándékosan rohadék, legalja módon(már ha tudnék olyan lenni, de magamat ismerve kétlem...), ha valaha megerne benne a gondolat, hogy elhiv valahova randi jelleggel... De ez egyenlő a nullával kb., mert házas, hála az istennek. Ez az ember a főnököm. Ő, mint kiderült, egy igazi szadista rohadék. 🤮

Ha ismerem és közeli barát, akkor bűntudazot, hogy nem vettem észre, nem voltam elég óvatos. Meg sajnálom is. Ezek azok az esetek amikor konkrétan már szerelmes az illető.

Ha valami idegen leszólít udvariasan elutasítom, nem érzek semmit, valószínűleg őt sem hatja meg annyira.

Mióta van párom, azóta könnyebb megkerülni ezeket a helyzeteket, egyszerűen beleteszem a beszélgetésekbe hogy van párom. Pl "Hogy telt a hétvégéd?" "Jó volt köszi, a barátom családjánál voltam ünnepelni" vagy "Nem túl pihentető, felújítottunk éppen, barátom beszerelte az ajtót és kifestett én meg egész hétvégén főztem és kertészkedtem" "Szombaton lementünk a strandra aztán volt nálunk egy házibuli, de előtte még eltöltöttünk kettesben egy romantikus vacsorát" stb

Idegességet. Egyetemen vagy munkahelyen szoktak nálam bepróbálkozni. Nem szokták érteni a nemet vagy besértődnek. Elég ciki .

Semmi jelét nem szoktam adni hogy nyitott lennék ismerkedésre. Kifejezetten magamnak való típus vagyok.