Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem értem ezt a férfit. Én rontottam el valamit?
Sziasztok!
Adott egy 40-es elvált férfi. 1 éve nézegetjük egymást a munkahelyen. Ha elmegyünk egymás mellett, akkor hosszan néz a szemembe, mosolyog, utánam fordul stb. Képes egy nap 200x is köszönni. Sokszor ha egyedül vagyok az udvaron, odajön beszélgetni, néha kétértelmű (sokszor szexuális, de nem tolakodó) megjegyzést tesz, amire általában ugyanolyan poénosan reagálok is.
Karácsony után összefutottunk a folyosón és segítséget kértem tőle (az ő szakmájába vág amire szükségem volt) és azonnal megoldotta a dolgot, ezért vittem neki másnap ajándékot mert nem engedte, hogy kifizessem amit rendelt helyettem. Akkor hirtelen a semmiből adott egy puszit. 🤷♀️
Elkérte a számomat is, aztán azóta semmi.
Azt hittem már nagyjából értem a férfiakat 30 felett, de ő rendesen feladta a leckét.
Szerintem egyértelműen a tudtára adtam a válaszaimmal meg a viszonzott szemezéssel/mosolygással hogy nekem is bejön, de nem történik semmi.
Eleve lassan halad a dolog, mert mire a kommunikációig eljutottunk, az volt kb egy év, addig csak nézegettük egymást mint 2 tizenéves nyomi az iskola folyosóján.
Néztem néha (gyakran összefutunk), hogy másokkal is így viselkedik-e, de amennyire láttam nem. Szóval nem értem, annyira egyértelmű megjegyzéseket tesz és egyértelmű ahogy néz, hogy ezt nem nézhettem be. 🤔
Pár hónapja eljutottam arra a szintre, hogy lecarom és a köszönésen kívül nem vettem róla tudomást, de azt meg a második alkalom után nem tudja elviselni és akkor odajön hozzám valamilyen hülye ürüggyel.
Én rontok el valamit vagy ő ennyire fura?
Nyilván nem azt várom, hogy vegyen el feleségül, csak valamerre mozduljunk már el, hogy derüljön ki mi ez a hosszú, hónapok óta tartó játszma.
Az a célja, hogy összezavarjon. Csak és kizárólag a vonzerejét próbálgatja.
És hogy elkérte a számodat és nem hív fel, nem ír rád? Én biztos elkapnám a grabancát a folyosón, és elmondanám neki, hogy ha nem hív el randira pár napon belül, tiltod és nem fog tudni felhívni. Onnantól pedig hátat fordítanék ennek az embernek.
Ui. Ha egy pasi megszerzi a számomat és akar valamit, az abban a pillanatban megcsörget, hív, ír, bármi. Legalábbis velem így szokott lenni.
Egyetlenegy pasi volt aki nem ajánlott randit, kérdőre vontam, amire az volt a válasza hogy mikor érsz rá a héten? Mondom vasárnap. Jó, akkor vasárnap tali. Azóta együtt vagyunk. Szóval ennek így kéne működni nálad is. Szerintem.
Összezavarnia sikerült teljesen, ezért született meg a kérdés. :D
Én nem akarom magam elhivatni sehova, ha akar valamit (bármit) akkor találja ki és csináljon valamit. Nem én kezdtem ezt a sz.rakodást, ő volt az, aki nem hagyott békén és jött utánam folyamatosan. Én belementem, szerintem egyértelmű voltam, de úgy érzem magam mint valami hülye tiniregényben ahol nézegetjük egymást a folyosón.
És a hozzászólásokat elolvasva még mérges is lettem és jól fel is spanoltam magam, szóval vagy agyonverem hétfőn vagy tényleg húzok egy határt.
"Én biztos elkapnám a grabancát a folyosón, és elmondanám neki, hogy ha nem hív el randira pár napon belül, tiltod és nem fog tudni felhívni."
Ez is miféle viselkedés már egy faszi miatt aki semmivel se tartozik a kérdezőnek? Ha nem akarja nem hívja fel és ha nem akarja nem hívja randira.
Egy éve megy az, hogy bohócot csinál belőle, csak egótunningra jó és a kérdező még nézesse le magát jobban.
Nagyszerű ötlet. 🤡
Azaz 42, közben odébb ugrott ez a sz.r. :D
Számonkérni semmiképp nem fogom, mert valóban nem tartozik semmivel.
43# én azt értem, hogy nem akarod ugymond kicsikarni tőle hogy elhívjon. De édes istenem, elkérte a számodat! Azt nem akárkinek adjuk ki! De te kiadtad, mert bíztál benne, jóhiszemű voltál és jól is tetted.
Ő viszont továbbra is szórakozik veled, és esze ágában sincs felhívni?
És ez a nézegetősdi megy egy éve? Te atyaég!
Legyen már tartásod!
Semmi nem fog változni addig amig nem tartod magad aemmire.
41# voltam
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!