Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem értem ezt a férfit. Én rontottam el valamit?
Sziasztok!
Adott egy 40-es elvált férfi. 1 éve nézegetjük egymást a munkahelyen. Ha elmegyünk egymás mellett, akkor hosszan néz a szemembe, mosolyog, utánam fordul stb. Képes egy nap 200x is köszönni. Sokszor ha egyedül vagyok az udvaron, odajön beszélgetni, néha kétértelmű (sokszor szexuális, de nem tolakodó) megjegyzést tesz, amire általában ugyanolyan poénosan reagálok is.
Karácsony után összefutottunk a folyosón és segítséget kértem tőle (az ő szakmájába vág amire szükségem volt) és azonnal megoldotta a dolgot, ezért vittem neki másnap ajándékot mert nem engedte, hogy kifizessem amit rendelt helyettem. Akkor hirtelen a semmiből adott egy puszit. 🤷♀️
Elkérte a számomat is, aztán azóta semmi.
Azt hittem már nagyjából értem a férfiakat 30 felett, de ő rendesen feladta a leckét.
Szerintem egyértelműen a tudtára adtam a válaszaimmal meg a viszonzott szemezéssel/mosolygással hogy nekem is bejön, de nem történik semmi.
Eleve lassan halad a dolog, mert mire a kommunikációig eljutottunk, az volt kb egy év, addig csak nézegettük egymást mint 2 tizenéves nyomi az iskola folyosóján.
Néztem néha (gyakran összefutunk), hogy másokkal is így viselkedik-e, de amennyire láttam nem. Szóval nem értem, annyira egyértelmű megjegyzéseket tesz és egyértelmű ahogy néz, hogy ezt nem nézhettem be. 🤔
Pár hónapja eljutottam arra a szintre, hogy lecarom és a köszönésen kívül nem vettem róla tudomást, de azt meg a második alkalom után nem tudja elviselni és akkor odajön hozzám valamilyen hülye ürüggyel.
Én rontok el valamit vagy ő ennyire fura?
Nyilván nem azt várom, hogy vegyen el feleségül, csak valamerre mozduljunk már el, hogy derüljön ki mi ez a hosszú, hónapok óta tartó játszma.
Talán van kapcsolata.
Én ovisokkal nem foglalkoznék.
Nem rég vált el, azt tudom. Én is odamegyek néha beszélgetni ha biztos vagyok benne hogy nem zavarom.
Én sem vagyok híve a munkahelyi kapcsolatnak, ez is az ami többek között visszatart. Bár nem egy cégnél dolgozunk, de egy épületben.
Az a baj, hogy ezzel a viselkedéssel csak összezavar mert amikor meg nyitottabb lennék vagy én is adok valami egyértelmű jelet akkor meg olyan mintha megijedne.
Igen, ez elég gyerekes felállás, óvodás szint.
Ha tippelnem kéne, akkor szerintem van más nő a dologban. Lehet még a volt feleség kavar be, vagy vannak érzései felé.
Vagy impotens. Nálam akik nem léptek férfiak, volt hogy egyszerűen valami szexuális zavaruk volt.
Vagy csak szimplán jó neki hülyíteni valakit, ettől dagad az egója, erre veri otthon...
Szerintem is a legegyszerűbb megkérdezni, hogy mit akar tőled.
Ezen is gondolkoztam, de akkor meg miért fektet abba annyi időt, hogy folyamatosan valami kamu indokkal odajöjjön beszélgetni vagy fél percet vár rám amikor a folyosó végén jövök, hogy ki tudja nyitni előttem az ajtót stb.
Már rég hagytam volna a francba, de aztán az ilyenekkel meg teljesen összezavar. Ennyire meg nem unatkozhat, hogy ez az 1 dolog ami feldobja a napját.
Ha meg ignorálom, akkor meg láthatóan nem bírja elviselni. Én meg azt hittem én vagyok nehéz eset.
Én biztosan nem kérdeznék tőle semmit.
Szerintem ez már szinte megalázó helyzet, hosszú ideje húzza a kérdező agyát és direkt nem lép.
Magasról leszarnám az ilyet, sőt, az orra előtt flörtölnék mással.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!