Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok / nők számotokra mennyire fontos, hogy mi a pasitok foglalkozása?
Most nem kifejezetten a fizetés nagyságára gondolok, hanem a társadalmi presztizsére annak, amit a társatok csinál, beleértve esetleg a beosztását is. Számít, hogy igazgató vagy csak beosztott, hogy repülőgép-pilóta vagy csak taxisofőr? Mondjuk ugyanakkora fizetés (legyen 2 millió forint fölötti, hogy ne ezen lovagoljunk) esetén.
Vannak foglalkozások, amelyeket kifejezetten vonzónak tartotok?
28.
Esetleg azzal együtt, amit összeszednek oltás közben, amíg nem ér oda más hatóság.
33.
Akkor, ha csak lógni meg aludni jár be valahová "várjuk a billencset", "43 percet várunk a buktára" stb. és ezt élvezi, mert "addig se kell dolgozni, a kevés, de fix pénz meg megvan", akkor az is jó?
35.
Ez de undorító húzás a kérdező részéről. Alapból ki keres 2 millió felett Magyarországon? 1-2 maffiózó, a politikusok, néhány lehúzós biztosítóügynök meg az IT piramis tetején pár ember.
36. “ Ez de undorító húzás a kérdező részéről”
Nem tudom, miért lenne “undorító” az, hogy beírtam egy kellően magas számot ahhoz, hogy ne ezen lovagoljunk. Ahogyan a 37-es írja: gondolatkísérlet. Mitől lenne ez “undorító”? Nem értelek.
Fontos. A legfontosabb, hogy szeresse. Ha valaki nem szereti a munkáját, azzal nem akarok ismerkedni.
El tudom képzelni, hogy más társadalmi rétegből jöjjön a párom, ha nagyon intelligens, talpraesett, hasonló a gondolkodásmódunk és a hozzáállásunk az élethez, de azért ez könnyebben fordul elő, ha hasonló területen mozgunk. Én programozó vagyok, és ha egyet kellene választani, szintén fejlesztő pasinak örülnék. Értenénk, ha a munkáról mesélünk egymásról, ezáltal a legkönnyebb lenne belehelyezkedni a másik problémáiba, azok megbeszélésébe, illetve szerintem nagyon szórakoztató szakma, így jó látni, ha a másik fél is élvezi, ez számomra vonzó.
Valamennyire fontos. Inkább olyan téren, hogy vannak kizáró okok.
Van, ami azért kizáró ok, mert látszik belőle, hogy teljesen más az értékrendje, mint nekem, és nem lenne szimpatikus
- szexmunka
- alvilági seftelés
- verőemberség
- az én értékrendemtől nagyon távol álló politikai párt politikusa, párkatonája, bérmegmondóembere/írnoka
- vadász
- drogdíler
- tőlem eltérő értékrendű témákkal foglalkozó podcaster, influenszer
- nulla érdemi témával foglalkozó influenszer (kamerába feszítés, dalokra tátogás, hülye arcok vágása, semmilyen reakcióvideók), ill. prankcsatornák
Van, ami azért kizáró ok, mert hatványozottan nagyobb eséllyel halhat, sérülhet meg... én meg nem akarom ennek kitenni magam
- katona
- kaszkadőr
- motorversenyző
Ezen felül letojom, mennyire presztízs a munkája, ameddig egy szellemi szinten vagyunk, kedves, kulturált, értelmes ember.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!