Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Az baj, ha valaki csak gyerektelen párt tudna maga mellé elfogadni?
Ha azt mondjuk baj, akkor összejössz egy gyerekes nővel?
Mindenkinek joga van olyan párt választani, amilyet szeretne. Én se jönnék össze olyan férfival akinek van gyereke, de én nem is szeretnék sajátot sem.
Én nő vagyok, nincs gyerekem. Mikor ismerkedtem, feltétel volt, hogy a férfinak se legyen gyereke. Egész egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy nekem ez beleférne egy kapcsolatba. Viszont a gyerekes ismerőseimtől állandóan azt hallgattam, hogy miért nem próbálom meg, adjak olyanoknak is esélyt, akiknek már van gyerek. Gondoltam, oké. Megismerkedtem egy kétgyermekes apukával. Az első randevún előadta, hogy neki a gyerekei a legfontosabbak (ez szép és jó, így kéne mindenkinek gondolkodnia, akinek gyereke van). Ebből adódik, hogy a hétvégéket nála töltik a gyerekei, külön gyerekszoba van nekik berendezve. Ebből már rögtön sejtettem, hogy bármilyen programot is csinálnánk, nyilván jönne velünk a két gyerek. A nagyjából két órás randi alatt, míg a kávézóban ültünk, másról nem tudott beszélni, mint a gyerekeiről, egyszerűen semmilyen más témát nem lehetett felhozni, mert mindig a gyerekei kerültek szóba. Egy ilyen kapcsolatban én sehol nem lennék, mindig arra kéne várnom, hogy mikor kerülhetek sorra, hogy velem is törődjön. Hát köszönöm, de én ebből nem kértem és nagyon jól tettem, mert megtaláltam azt az embert, akire mindig is vágytam. És érdekes módon ő is ezt mesélte, próbálkozott gyermekes anyukákkal előttem, de amikor már az első randira a kétéves gyerekkel érkezett a nő, akkor feladta, mert mondta, hogy csak a gyerekről szólt a randi. Így nem lehet megismerni egy másik embert.
Szerintem nagyon ritka az, amikor egy gyermekes és egy gyermektelen ember kapcsolata jól működik. Van ilyen, de ritka.
Nem baj.
Mondjuk egy bizonyos kor fölött az emberek 95%-kának van gyereke, szóval egy ponton túl lekorlátozza a lehetőségeket.
#6
Hogy lenne 95%? Ma már gyakorlatilag a 40 éves nők 15%-a gyermektelen, Budapesten ez még több. És én meg messze vagyok a 40-től. Nem incelség miatt kérdeztem, vagy hogy fikázzam a gyerekes nőket, inkább csak monitorozom a közvéleményt. Egyik nagypapám így nősült és ő azt mondta dícsérték mások érte, hogy bevállalta, neveljen idegen gyereket, aztán jó viszonyba lettek a nevelt gyerekkel, csak én úgy érzem nekem ez nem menne, nem éretlenség miatt.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!