Előny vagy hátrány esetleges gyerekvállalásnál, ha ilyen körülmények vannak otthon?

Éltem az exférjem házában, az tény, hogy a saját tulajdon hiánya nem zavart (igaz, volt pénzem, tehát tervben volt egy másik ház vagy lakás, ami meg az én nevemen lett volna).

Viszont apósomék a szomszéd utcában laktak... jóban voltunk amúgy, de az ki tudott akasztani, ha mondjuk egy szombat délelőtt másnaposan kitámolyogtam cigizni egy szál köntösben, és egyből apósomba botlottam, aki épp szőlőt metszett 🙃

Azóta elváltunk, a férjem is tud néha hiányozni, nosztalgiával gondolok sok közös dologra, de pont maga a ház egyáltalán nem hiányzik a szitu miatt, pedig sokáig éltem ott, és a közös állataim is ott maradtak.

Most a saját anyukámmal élek, vele nincs semmi baj, de pasival nem laknék itt sem.

Kérdező, nálad lakott már barátnő? Mi van, ha nem szimpik egymásnak? Lehet, hogy kéthavonta egy családi ebéd mindkét félnek elég lenne a rokonságból, ezt sosem tudhatod előre, bármilyen jó fejek veled a szülők.

Persze ez nem kizáró ok, keress magadnak párt, aztán majd meglátod, de mi van, ha senki nem fog így családot alapítani veled?

Ezt a házrészt így el se tudod adni, kiadni sem... akkor marad a sivár egyedüli öregkor?

Csakis hátrány.

Ezerszer inkább sokmilliós hitel, csak anyóst ne!

Egyikkel sem kedveltük egymást túlzottan, de a mostanit egyenesen gyűlölöm. Azt is gyűlölöm, hogy egy kerületben lakunk, állandóan azon görcsölök, hogy csak össze ne fussunk sehol.

Nem hogy még közös telken..szörnyet is halnék az tuti, bármikor rám törhet kéne-kedve szerint, árgus szemekkel figyelné mikor jövök-megyek, kivel stb nekem ez nem hiányozna. Természetesen az én anyámmal ugyanez lenne a helyzet, mielőtt még bárki kiakadna.

Egyértelmű hátrány.

Fél évig laktunk anyósom különbejáratú kecójában, míg felújítottunk...a remek kapcsolat ellenére is SOHA TÖBBET. Nincs szükségünk annyi segítségre, amiért megérné a közelség. Konkrétan teher volt, hogy mindig ott voltak készenlétben.

Ez egy.

A másik: soha nem költöztem volna olyan lakásba/házba, amiben nincs tulajdonjogom, mert az a teljes kiszolgáltatottságot jelenti.

Pont azért, mert ha megromlik a kapcsolat nekem kellene a nulláról kezdenem ÉS még a gyerekeimet se vihetném magammal jogi kalamajka nélkül, mert nekik oda szól a címük. Na tudod mikor...

Férjemmel közösen vettünk ingatlant.

Akkor minek kerdeztel itt, kerdezo, ha fel vagy haborodva ?

31 no irt itt neked, es egyik sem elne igy.

Meg irnak ennyien, ugyanez lesz az arany.

Az eletben is ugyanez, hacsak nem szedsz ossze valakit a putribol, egy normalis nonek sem vagya bekoltozni anyosek hazaba, ennyi.

Azt meg nem is tudom, hogy képzeled, hogy merjen úgy egy nő gyereket vállalni, hogy egy olyan lakás fenntartásába száll bele, amihez jogilag semmi köze. Vagy rakjon félre havi 100 ezret magának lakásra a közösből, az nem zavar?

Meg fiatal lány, ne idegesíts már, lassan 35 feletti vagy, a fiatal lányoknak nem ilyen korú pasi kell első körben.

De lakjál akkor a szüleiddel meg várjál az odaköltözni akaró fiatal csajra, max. azt éred el ezzel, amit leírtál, a magányos öregkort.

Mi is kétgenerációs családi házban lakunk. A férjem és én is a nagyszülők közelségében nőttünk fel (ő egy lakásban, én külön lakásban, de egy házban). Gyerekként mindkettőnknek egyértelműen pozitív volt ez. A felnőtteknek... Nagyon sok múlik az együtt lakók természetén. A szomszédunkban például azért nem működött ez, mert az apa mindenbe beledumált és folyton átjárkált, így mindenki csak pár évig bírta a gyerekek közül. Nálunk egyelőre működik, természetesen vannak hátrányok, főleg a közös dolgok terén, pl. az egyik így alakítaná a kertet, a másik úgy, de a magánéletünket tiszteletben tartják. Gyerek előtt is voltak előnyei, más már írta az állatokat, csomag átvételét, munkamegosztást, néha jó, ha van több kéz, a tapasztalatot ki lehet egészíteni a fiatalság erejével. És ugye ott vannak még az anyagiak: ha lakást béreltünk volna, éppen hogy kijöttünk volna a fizetésünkből, így viszont tudunk félretenni. A családi házat ugyanúgy fenn kellene tartania a szüleimnek, a rezsi velünk mondjuk több, de több felé is oszlanak a költségek. Az nálunk is hátrány, hogy vízre, gázra nincs külön almérő, ezért becsülni kell, de eddig nem volt belőle konfliktus.

Így, hogy két kisgyerekkel vagyok otthon, még előnyösebbnek látom: Főzésben össze tudunk dolgozni, sokszor van, hogy én előkészítek, de magát a főzést, ami időben általában kötöttebb, anyu csinálja. Ez nekem hatalmas segítség, mert kisbaba és kicsi gyerek mellett könnyen borul az időbeosztásom. Gyereknél jó, hogy tudunk tőlük segítséget kérni. Itt olyanokra kell gondolni, hogy kint vagyunk együtt a kertben, nekem meg el kell mennem WC-re vagy kiszednem a mosást, ők addig figyelnek. Vagy alszanak a kicsik és el tudok menni ügyet intézni, könyvtárba és hasonlók. Hosszabb gyerekfelügyeletet is vállalnak, de ezzel nem szeretnénk visszaélni. Amúgy is szoptatok még. Nekem az is jó, hogy ha igényem van rá, nap közben is tudok felnőttel beszélgetni. Jó, ha anyóssal laknék együtt, az más lenne, pedig amúgy nagyon bírom őt is. Anyu azt mondta, hogy neki az unokák töltik meg élettel a nyugdíjas éveit, ezért örül, hogy ketten közülük ott vannak a szomszédban.

Hogy később mi lesz, nem tudom. Egyelőre a két férfi között van több súrlódás és mi, nők próbáljuk ezeket simítani. Pár év alatt azért már volt lehetőség kicsit megszokni a másik bogarait, ugyanakkor ahogy öregszik az ember, úgy lesz egyre nehezebb a természete. Majd meglátjuk. Egyelőre jobb így, tudunk félretenni, később több mozgásterünk lesz, mint ha egyből albérletbe mentünk volna és egyik hónapról a másikra élnénk. Valószínűleg akkor gyereket sem vállaltunk volna.

Én csak a következők teljesülése esetén mennék ebbe bele:

1. Van sajat ingatlanom, ahova bármikor mehetek.

2. A kertet is felosztjuk kerítessel.

3. Anyósapós soha nem jön át bejelentés nelkül.

4. Nagyon, de nagyon tökéletesnek kell lenned, az álompasinak, aki férfias, gyengéd, jól keres es szuper családfő, férj es apa lenne, aki az anyjáról levált es 100%-ban a feleségéhez lojális.

36, de te is azért "bírod", mert mint írtad, a saját szüleiddel laksz és neked is hasonlóak a szokásaid, mintáid, mint nekik, hisz velük nôttél fel. A kérdező is ebben a helyzetben van.

De akarnád, hogy anyósod főzzön veled, miközben ő lehet, hogy tök másképp fejezné be, mint te, mert totál másképp főz mint te meg anyukád? Nem véletlen, hogy ahogy írod, a férfiak között van a több súrlódás.

"De ha valaki szívesebben kezdi el full a nulláról, inkább felvesz 40 milliós hitelt, és nyögi élete végéig, és abból is ugyan akkora eséllyel kudarc és bukás lesz, csak még a nyakán marad adósság is"

De ez is csak a te elképzelésed. Én 31 vagyok, a férjem 33, és már a saját családi házunkban élünk (nagyon kevés, abszolút fizethető hitellel, nem 40 millióval) a két pici gyerekünkkel, pedig mi is a nulláról indultunk, egy forintot nem kaptunk, sőt, én 18 évesen már mehettem albérletbe.

A szomszédaink és barátaink is velünk egykorú, kisgyerekes, külön élő családok, pedig 1-2 kivétellel senki nem kapott milliókat.

Szóval most azért, mert te 33 éves korodra se egy nőt, se némi vagyont nem tudtál összehozni, és csak annyit tudsz felmutatni, hogy anyádékkal élsz egy házban, azért nem csak az az opció létezik, hogy más biztos 40 millió hitellel a nyakán nyomorog.